képek, betűk

Balzactól a "La Maison du chat-qui-pelote" című novellát olvasom, le van fordítva magyarra is ("A labdázó macska háza") a címe. Balzac félelmetesen jól mesél és ír, hihetetlen érzékenysége van a történetekhez. Épp azon vagyok, hogy az "Emberi színjáték" magyar fordítását megszerezzem valahonnan, ez egy tíz kötetből álló szövegfolyam, amit szégyenszemre még nem olvastam.
Odakint esik az eső, lemosta a fűszálakról a deret, helyét a nedves csillogás vette át, megint minden szürke, zenét hallgatok és bámulok ki a redőnyök között a kertre, a fű még zöld, de ilyenkor már nem nő, az egyik sarokban február végére teljesen kirohad a fű minden évben, a sok eső az oka, de nem kell újraültetni, az első jó időnél, április végére magától újranő, ilyen fajta.
Nem tudom hol leszek jövő áprilisban, remélem Londonban és épp lejár a próbaidőm. G. reggeltől nem írt vissza, aggódok, a legrosszabb ha nem tudod mi történik a másikkal, lehet, hogy baja van, nagyon rossz ez, olyan ideges vagyok ettől, hogy beállt a vállam tőle teljesen, remélem csak bevásárol, vagy látogatóba mentek.
Balzac legitimista volt, elismerte a királyságot és a királyi család jogörökségét, ebben Victor Hugo tökéletes ellentéte volt. Pont amiatt érzem viccesnek, hogy Balzac Engels kedvenc írója volt, és Marx is megemlíti a Tőkében a legitimista, realista Balzacot. Bár, végül is a "dolgok furasága" csak egy szófordulat, őszinte meglepődés nincs bennem, másrészt meg az emberek összetettek és sokfélék egyszerre. De Balzac szinte mindenkire hatott, az egész világirodalmat befolyásolják a munkái, például Charles Dickens egyik példaképe is ő volt.
Nekem Balzac azért nagyon fontos, mert gyakorlatilag teljesen egyforma a bioritmusunk, ő minden nap éjjel egytől írt reggel nyolcig, ez egészen pontosan az ahogyan én is élek, általában egy-fél kettő körül ébredek és úgy reggel kilencig vagyok a legaktívabb. Nem példaképem, inkább olyan lelki társ félém, mert miatta nem érzem magam teljesen őrültnek amiatt, hogy ilyen vagyok. Iszonyú mennyiségű kávét fogyasztott, állítólag úgy itta a kávét mint más a vizet, teljesen ellenőrizetlenül. Abban is hasonlított rám, hogy a remete és a csavargó fura keveréke volt, és egy lengyel nemeslányt vett feleségül Ewelina Hańska-t akinek Balzac volt élete nagy szerelme, ő egy nagyon művelt és okos lány volt, olvastam az egyik Balzac-hoz írt levelét és abból számomra az derült ki, hogy hihetetlenül okos nő volt. A Balzac-hoz írt leveleit kezdetben a "The Stranger" ("A különc") álnéven írta, nagyon hosszú levelek voltak ezek, némelyik közülük hét oldalas szöveg, csupa filozófiai eszmefuttatásokkal és mély gondolatokkal. Végül 1833-ban találkoztak először személyesen, Balzac azt írta, hogy amikor meglátta őt azonnal belszeretett. Azt írta szó szerint hogy "lost all bodily sensation" valami olyasmi, hogy "minden fizikai érzékelését elveszítette". Ebben is hasonlít egy kicsit az életünk, én is így jártam G.-vel amikor találkoztunk először, de egyébként eszem ágában sem volt párhuzamokat vonni kettőnk között, csak azt akartam elmagyarázni, hogy miért annyira fontos nekem Balzac. A házasságuk után öt hónappal később Balzac meghalt, azt hiszem az az öt hónap volt a legszebb az életében.
Azon merengek, hogy mi fontos és mi nem, hogy számít-e bármi ami nem a személyes boldogságunkat segíti elő? Mármint, úgy értve, hogy bármi, ami nem árt másoknak. Egyre inkább úgy gondolom, hogy nem. Nem azért mert önző akarok lenni, hanem mert nincs idő, az élet rövid és ez egy sajnálatos tény.
Nem tudom merre lehet halacska, remélem nincs baja. C. békésen alszik, én meg alvás helyett nekifogok valami tökéletesen értelmetlen tanulásnak az AI-ról, meg a közép-európai performanzművészetről.