képek, betűk

A szemközti háztető kéményeit bámulom, szélesek és felül csövek vezetik el a meleg levegőt, a csövek kerámiából, van egy kémény, amiből három cső vezet felfele, van olyan amiből kétszer öt azaz tíz és van egy amelyik nagyon sok apró cső van, ezek négyzet alakúak, kis dobozoknak néznek ki, okkerek és kétszer tíz van belőlük a kéményen, ez van a legközelebb hozzám. A ház oromzatán van egy szám 1877. Gondolom az építés dátuma.
Ha lenézek, akkor ugyanennek a szemközti épületnek a legalsó szintjén egy kocsma van "Piccadilly Tavern" a neve, fekete alapon arany betűkkel van kiírva, a felirat mellett két ciráda. Az épület felső részein kis szobrok vannak elrejtve, a legérdekesebb egy ücsörgő fiúnak kinéző alak, ami egy tetőtér beli iroda abalakinak a sarkában van elrejtve, csak oldalról látom, nehéz észrevenni.
Reggeltől esik, már hajnalban is olyan üres volt minden, arra gondolok, hogy jó lenne egy hotelban lenni, valahol északon, ahol hó van, mondjuk Tallinn-ban. Nem nagyon értem, hogy miért és nem is kell értenem azt a dolgot, hogy a skandináv és balti országokban el tudom képzelni magam, a meditárrániumban soha, nem illik hozzám, még képzeletben sem.
Nem akarnék mást csinálni csak sétálgatni, ücsörögni a hotelban, olvasni és érezni, hogy minden lehetséges - vagy a semmi, de élek és nem kell semmit csinálnom amihez nincs kedvem, vagy talán helyesebben: megtehetem, hogy úgy teszek mintha szabad lenne szabadnak lennem egy időre. Mi lenne ha ketten mennénk? Együtt a virágnevű haltündéremmel, akinek a szemei olyanok mint a mandulafa levelei.
Nagyon sok dolgom volt ma reggel, most néztem fel először a számítógépemből, csináltam egy forró csokit magamnak, kilencvenhét százalékos kakaóporból, keserűn hagyom, csilit se teszek bele, csak huszonöt csepp mandulatejet. Szürcsölés közben nézegetek és hallgatom a távolban fecsegő kollégák hangját, biztosan nekik is vannak titkaik, vágyaik, csak arról meg én nem tudok, elzárt buborékokban lebegünk, vértelen bőrszövet-burkolat mögé rejtve, ahonnan csak az érzékszerveink lesnek kifelé, azok is csak egy meghatározott tartományon belül és minden más, aminek az érzékeléséhez már műszer kell, gyakorlatilag jelentéktelen, csak a tudásbázis részét képezi egy szakkönyvben, de nem élünk vele, nem szövődik bele a pillanatinkba.
Visszafordulok és dolgozok, elállt az eső. Estére veszek magamnak néhány sört és egy pizzát, ezt most találtam ki.