képek, betűk

Mostanában mindig megtalálom a születésnapos fizikusokat, pedig nem figyelem szándékosan és nem is akarok ilyen "ma van a szülinapja" szintű bulváros szart írni, egyszerűen olvasok valamiről és megnéztem a születése napját és jéé. Szóval... Albert A. Michelson amerikai fizikus ma lenne 165 éves. Ő volt az első amerikai aki Nobel-díjat kapott megpedig azért, mert megmérte a fény sebességét.Kategórikus kijelentés jön, egyszerű csomagolásmentes tálalásban: nem szeretem az irigy embereket. Az irigység és a kicsinyesség az a két dolog amit leginkább nem kedvelek. Jó, nem ilyen egyszerű, vagy mégis: ez csak szubjektív érzés, mármint eldönteni valakiről, hogy irigy-e vagy sem, vagy csak én gondolom róla és velem van a baj. Most csütörtökön fogok felmondani a munkahelyemen, összekötöm a kellemes a hasznossal, eddig is sejtettem, hogy azért nem érzem jól itt magam, mert a közvetlen főnököm bár mosolyog rám, de titokban fél attól, hogy okosabb vagyok nála és emiatt minden újító ötletemet felülbírálja, az első három hetem azzal telt, hogy próbáltam minden megbeszélésen felhozni azokat a dolgokat amelyeket szerintem hatékonyabbá meg jobbá lehetne tenni, de mindig az volt a válasz, hogy "azt most nem, mert nincs rá erőforrás", "majd talán később", "meg túl bonyolult lenne", meg "még nem látom át az egészet" és hasonló dolgok. Ezekből egyik sem igaz, de ráhagytam és feladtam...szeretnék levegőt kapni végre (amúgy pont amiatt vettek fel, hogy újítsak...de ha nem kell, nem kell: lelépek szívesen, nem kényszer), mert nem vagyok olyan lelki állapotban, hogy még itt is, megint - mint az előző helyemen: hülyékkel harcoljak, inkább elkezdtem másik állást keresni, de tegnap végleg bebizonyosodott, hogy igazam volt: egy irigy seggfejjel állok szemben. Tegnap egész nap küzdöttem vele, mert volt egy feladat amire írtam egy egyszerűnek tűnő, rövid algoritmust. Ez egy olyan dolog ami egy külsős cég rendszerével függ össze, elmagyaráztam neki vagy ötször, hogy miért úgy kellene megoldani, ahogyan én csináltam, meg próbáltam érvelni, hogy szerintem miért jó a logikám, először azt hittem nem érti, de annyira hülye nem lehet, utána felmérgedtem és írtam a külsős cégnek, hogy az ottani csapatból valaki nézze meg, hogy amit leírtam és csináltam jó-e, vagy csak hülye vagyok és leegyszerűsítem az egészet. Erre most reggel megjött a válasz tőlük, amiben azt írták, hogy a logikám nem csak, hogy jó, de ez még eddig nekik eszükbe sem jutott és eddig mindenféle nyakatekert módon oldották meg azt, amit én tegnap teljesen leegyszerűsítettem - jól.
Jó, örömet nem érzek, erekcióm és magömlésem se lett ettől, de legalább hülye nem vagyok, és így most már biztos vagyok benne, hogy megint jól döntöttem, hogy elmegyek innen is.
Olyan szürke idő van, Pieter Breugel (az idősebb) képei jutottak az eszembe, G.-nek egyszer mutattam tőle egy festményt, még akkor amikor minden más volt, az egyik kedvenc képemet a "Vakokat", azon van a legszebb lila-zöld harmónia amit ismerek, kiforrott és meseszerűek a munkái, valami kiemeli a szürkeségből. Egyébként ki és miért nézeget manapság festményeket?

Pieter Bruegel the Elder, Hunters in the Snow, (1565)

Pieter Bruegel the Elder, The Blind Leading the Blind, 1568

csakvers:
Negyedik kávé ma, nagyon jó, ütemet visz feketesége szürkeségembe,
Nem tudok róla pontosat írni, csak úgy ráhasalva akár egy matracra, mintha a
Létezésnek lenne valamilyen felszíne, bőre: amire ráhuppanik a test,
Hogy önmagát igazinak érezze, akárha lenne lenyomatunk a térben, vagy súlyunk:
Jelentősége az érzésnek, mintha nem csak a véletlenek teremtenének és rombolnának
időtlen játékkal, melyben minden dolgunk a lesz-van-múlt pengéi közt sodoródik.
Közeledben a térből lugas szövődik, növények forró párájában, cinkos
sétáját bújja a két árnyék, a lét falára marva sétájuk sóhajtásnyi idejét,
az üvegfalak előtt hajóm színes hullámai közt tátogva: őrzöm beszívott levegőnket.


csakennyi:
Leellenőrizte az új cégem az összes referenciámat és rendben voltak, most jeleztek vissza, úgyhogy most már visszaküldték ők is a szerződést és aláírták, akkor biztos a biztos a biztos. És ezek szerint egyik előző munkahelyemen sem írtak rólam rosszat. KÖzben kijött rajtam minden egyszerre, ez a sok rombolás, bizonytalanság, nagyon torokszorító. G. kedves. Olykor mosolyog nekem, mindig megnézem a fotóját, hogy el ne felejtsem, vajon ő már elfelejtett? Nem hiszem, biztosan nem, ezt érzem, de annyira hiányzik. Nehéz ez a mai nap, mandulafájás. Kiugrok ebédre és eszek valamit, talán indiait. "Nem a szavak, hanem a tettek a fontosak." - mondta valaki, de túl későn értettem meg.