Az értékítéletet leszarom:::nem sokat kell gondolkodni, meg mivel, "annyi eszem van mint egy darab tyúkszarnak" - gondolta j. és elsétált a kukáig, hogy kidobja a műanyag dobozt, amiben a nemrég felzabált kesudiók voltak, ennék fagyit, mandulás-csokisat, pisztáciásat, epreset, savanyút is. Ráparkolnék vele egy mellbimbóra:::és a saját tarkómat odanyomva, orrhúzva bár, de lenyalnám. Nem tudom...szerintem. Csak azt bánom, hogy nem péntek van, holnap este meglepem magam néhány finomsággal.
Jacob Lawrence egy afrikai-amerikai képzőművész, egyszer régebben raktam ide tőle egy festményt, néha eszembe jut egy-egy képe és csak úgy és megnézem őket, jók.
 |
| Jacob Lawrence - The Swearing In, 1977 |
Néha konkrét, néha szétfolyós, néha a kettő között. Fél éve várok egy érintésre, egy csókra, a mellkasban érzett nyomás:::vágy a másik vágyakozására, ami talán elmúlt, de az elmúlásban sem lehetek biztos:::ilyen dolog, ilyen titkos.
Álmos a város, alul hajléktalanok, délben, munkaidő alatt elsétálok N.hez és veszek magamnak sört estére, ilyenkor tele van az üzletük, nem csoda akkora sörkínálat mellett. A vásárlók teljesen kiürítik a boltot ilyenkor karácsony előtt, sorakozás van és tolongás.
Nyári emlékek, azt hiszem, hogy hiányzik a szex, őrülten, de nem csak úgy akárkivel, hanem konrétan valakivel, vele és egyre rosszabb ez az egész, tisztában vagyok a helyzetemmel, így kussolok és szenvedek és mindenfélével elterelem a figyelmem inkább, ma például írtam róla, meg ábrándozok, de lassan már csak egy nagy vágyakozás vagyok, szerintem kitakarítom még utoljára az egész házat, mielőtt T.-ék jönnek úgyis kell - szex helyett a takarítás is megteszi.
Veszek nekik új ágyneműt is, törölközöket, papucsokat, kaját és sört, meg a kislánynak ajándékot. Eddig nem vártam őket, de most már igen, jó, hogy találkozunk, főleg T.-vel, őt nagyon szeretem, értékes és értelmes lény.
Csend van, a CEO elhalasztotta a meetingünket, írtam neki emailt, hogy beszélnünk kell, még nem reagált, remélem nem akar kihozni a béketűrésemből, nem szeretem ha az emberek fontosabbnak képzelik a szerepüket, mint amire az emberi létük predesztinálja őket. Odakint elállt az eső. Wassily Kandinsky-ről olvasok, ő volt az első képzőművész akinek a képei előtt azt éreztem, hogy újra és újra meg kell néznem, nem tudom hány éves lehettem, szerintem úgy 16-17. A "Landscape with Factory Chimney" ("Tájkép gyárkéménnyel") című kép volt az, mielőtt azt láttam volna nem értettem, hogy miért szép absztrakció és a formák feloldódása. Varázslatnak tűnt, próbáltam utánozni, de sokáig nem ment, mert nem értettem, hogy az absztrakció az nem csak annyi, hogy fogom magam és üres jeleket festek, hanem az absztrakció mögött - a jelek és formák mögött mindig van egy átgondolt struktúra, tapasztalat. Valószínűleg, de ez szubjektív véleményem csak, hogy Kandinsky nem véletlenül lett az első igazán absztrakt munkákat készítő művész, szerintem nagyban hozzájárult ehhez, hogy későn, 27 évesen kezdett érdeklődni a képzőművészet iránt és emiatt kimaradtak nála az igazán borzalmas kezdeti dolgok, elmélyültebb munkákat festett már a pályája legelején is.
 |
| Wassily Kandinsky, 1910, Landscape with Factory Chimney |
Tűnődés a formákon, elzsibbadt láb. G. eltűnt, nem tudom mi történik vele, aggodalom és rágondolás, szeretném megszagolni. Alig várom, hogy dél legyen és kimenjek a városba sétálni, csak úgy, leülök valahová a Piccadilly-n és elszívok egy cigit. Közben nézem a karácsonyra készülő, rohanó emberlények sokaságát.
No comments:
Post a Comment