Maurer Dórárnál a variabilitás nagyon fontos (ezt a könyvben is megjegyzik) minden témából kihozni amit a forma lehetővé tesz, vagyis, szerintem inkább: mindent, amit az alkotó meglát a lehetőségek közül, mert minden variációt egy ember nem képes észlelni. A tudatunk lassan igazodik az időhöz, nem bírja sem kitölteni, sem kihasználni a rendelkezésre álló időmennyiséget, mindig vannak "vakfoltok", amikor az érzékelés és a megvalósítás elenyészik, elapad, kicsúcsosodik vagy optimálisan teljesít. Maurer Dóra munkái nekem erről szólnak, emiatt érdeklődtem már régóta elsősoban a grafikái iránt. Másrészt pedig a szorgos és kemény munkáról, mert ő példakép-szerű nekem a szorgalom és odaadás miatt. Most 80 éves, nem tudom, hogy még alkot-e, de most októberben volt egy retrospektív kiállítása, amiben a sokszorosító grafikai technikákkal és a rézkarccal készült nyomatai voltak a középpontban. A munkái közül sok nincs fent az interneten, illetve alig-alig akad valami, ezért is vettem ezt a könyvet. Élve, dolgozva álmodni, egy életen át, csendben.
Reggelre megfagyott minden, öröm volt a hideget érezni miközben battyogtunk C.-vel a járdán. A parkban körbeforogtam és nézegettem ahogyan egy-egy apró hópihe szállt lefelé a levegőben ide-oda tántorogva - tényleg csak nagyon ritkán hullott egy-egy. A mező felé vezető úton, gyaloglás közben végig a könnyes szemekkel, szipogva, mert mióta felébredtem csak...rá gondolok, hogy milyen lenne ha együtt sétálnánk a fagyos ösvényen, elképesztően hiányzik, mintha ezer éves ismerném és bennem élne, valószínűleg nem is tudja. Nem baj, sajnos nincs telepátia, vagy szerencsére, mert akkor talán érezné. Jobb ha nem. A táj azóta már teljesen megváltozott odakint, minden fehér, a sárga rózsáim átlátszanak a fehéren, a piros muskátlik is, az eresz nem csepeg, mert hideg van és közben még mindig havazik. Elcsendesedek lassan és felzabál a saját fájdalmam, de önsajnálat az nincs bennem egy kicsi se, mitől lenne? Én tehetek minden tettemről, felnőtt vagyok és nem vagyok gyermeki-lélek, aki nem tudja mit miért tesz. Találtam egy Bukowski verset és azt olvasgatom, nagyon tetszik:
Charles Bukowski
a meghatározás
(forrás)
a szerelem az éjszakán
keresztül rohanó fény
a szerelem az a sörös doboz
amire rálépsz a vécé felé
a szerelem elveszett kulcs
amikor részegen állsz ajtód előtt
a szerelem az
ami tíz évben egyszer történik meg
a szerelem
elgázolt macska
a szerelem az az öreg
rikkancs a sarkon
aki már feladta
a szerelem az
amit szerinted a másik tett tönkre
a szerelem az
ami eltűnt a rombolók korával
a szerelem telefoncsörgés
ugyanaz a hang vagy egy másik
de soha nem az igazi hangja
a szerelem árulás
a szerelem égő hajléktalan
a sikátorban
a szerelem acél
a szerelem csótány
a szerelem postaláda
a szerelem eső
egy vén hotel tetején
a Los Angelesben
a szerelem a koporsóban fekvő apád
(aki gyűlölt téged)
a szerelem egy törött lábbal
álló
ló
miközben 45 000 ember
nézi
a szerelem az amikor főlünk
mint a rák
a szerelem az minden
amit mondunk róla, hogy nem az
a szerelem az a bolha
amit nem találsz
A hó nem olvad (szerencsére), mert így minden fehér marad egy ideig és hideg is jó, így maradhatna január végéig. Közhelyek. Jó lenne egy űrhajóban ülni? Szerintem nem. Ez a klasszikus scifi elmélet, ami szerintem megvalósíthatatlan, makrotestekkel mélyűrben utazni...vicces elgondolás, teljesen értelmetlen hülyeség. Nem űrhajót kell először fejleszteni, hanem önmagunk testét kell megszüntetni és az emberi fajt átalakítani. Enélkül szerintem nem lesz lehetséges a mélyűrben utazni, vagy ha igen akkor az szenvedés lenne. Én úgy hiszem, hogy jó lenne ha nem lenne többé biológiai értelemben vett testem, hanem apró, néhány ezer, vagy milliónyi atomból álló mesterséges organizmus lennék és úgy járnám be a világegyetemet és belül úgy működnék mintha egy egész emberiség lennék, hiszen minden tudás és érzet újragenerálható és újabbak is létrehozhatóak, de nem tudom szükség lenne-e ilyesmire, és nem tudom, hogy mi lehetne a motiváció az utazásra abban az esetben ha a biológiai kényszerűség megszűnne és helyette az öröklét lenne a normális. Az, hogy mi a "normális" teljesen kultúrafüggő, változákony és ingatag, mindig az a normális amit az adott közegben megszoknak - átlagosan, kivéve ha valaki lázadó és új dolgokat akar megszokni: mint én, aki félek a megszokástól, attól rettegek, hogy egyszer kimondok egy olyan mondatot, hogy "az én gyerekkoromban jobb volt, mer..." az a halálomat jelentené, mármint szellemileg.
Most jutott eszembe, hogy még egy könyvem elveszett a sok költözés során. Hieronymus Bosch-ról volt egy szép kötetem, nagy formátumú, színes és eltűnt az is. Hieronymus Bosch, The Garden of Earthly Delights című képéről jutott eszembe, ezt néztem, persze mindenki ismeri, klasszikus, csak néha előszedem.
 |
| Hieronymus Bosch, The Garden of Earthly Delights |
Délután olasz kaját főzök és elbújok a könyveim közé, meg átnézem az átküldött munkaszerződést, aláírom és ennyi.
Hieronymus Bosch-ról még huszonévesen mindenütt azt olvastam, hogy gyakorlatilag ismeretlen és alig lehet tudni, hogy ki is volt ő valójában. Most már egy kicsit jobb a helyzet ezen a téren, ismert, hogy Bosch a Brabanti Hercegségben született, 's-Hertogenbosch-ban a nagyapja házában és itt is élte le az életét. A valódi neve Jheronimus van Aken volt amiből a "van Aken" az elődeinek a származási helyére utal Nijmegen és Aachen települések voltak. Szerintem az ő művészete az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb a nyugati művészetben, nála erőteljesebben valószínűleg senki nem hatott a későbbi korok művészeire, szinte minden stílusirányzatban és műveszeti ágban felfedezhető a hatása - a popkultúrában is, még az absztrakt művészeten belül és az installációkban, performanszokban egészen a rockzenéig mindenütt felbukkan az ő művészetének hatása, ha nem formailag, akkor a fantázia szabadon szárnyalásában, vagy a szarkazmusban és még ezernyi dologban. Közvetlen követője is sok volt, de a legtöbben csak silány utánzók, akik sem a festéstechniai tudásban, sem a tartalmi dolgokban meg sem közelítették Bosch színvonalát, én úgy gondolom, hogy a valóságban csak a festészeten belül csak egy olyan követője volt aki lényeges, mégpedig idősebb Pieter Bruegel. Mindezt a hatást úgy érte el, hogy összesen 25 darab festményét és 8 grafikáját ismerjük.
Szépen havazik nagyon.
No comments:
Post a Comment