csillámló kavicsokba botlott a reggel,
a hajnal pofájába vicsorogva, rácsapott
valahol átgurul a Nap, kényelmetlen póz
ahogyan lépkednek a cipőim, magukban
volt egy ütés, kétezertíz lényegtelensége
a kivagyiság számtana, meztelen disznók
ijesztő röfögései: várból, cicomás palotákból
egy távoli ország ismétlődő érvágásából

ráokádnék a Nap sugaraira,  ő bosszúból
szénné égetne, mondjuk, álmodjuk, szérum
a jelenlét ellen, láthatatlanság kéjelgése 
jellegtelenségem öröme, hogy csak úgy átlépnek.
a karvalyokat lecserélik, a zzákmány marad,
a nyulakat leölik, a farkasok röhögnek,
kékes háromszögek, összeszart parkokban

felnézek az erektált oszlopokra, a kamerák
szemei feketék, a taxisok már leparkoltak
némelyik pornóra maszturbálva várakozik
talán egy reptérire, vagy egy részegre,
átszaladok a képsorokon, a cipőim árnya
esetlen mozgásával rágja a fehérséget
a sarki péktől a kenyérszagot eregetik

a dolgok megszokott óraműre haldoklanak
ugyanazok az emberek ugyanakkor vannak
régebben képzeletben ledaráltam magam
de túl hatásvadásznak találtatott, eldobtam
nem kell szenvedni, nem éri meg a fájdalom
ami a hülyéknek annyit jelent: örülni kell
ettől szomorú leszek és ledarálnám magam

When you think about human consciousness,
remember that what you are today
is the result of billions of years of change.
Our consciousness is chaos, our awareness is chaos;
the way we behave — our daily chain of lies —
is not the same as what is going on inside us;
we hide millions of thoughts and feelings.
We are hidden.
What many people call consciousness is social behaviour.
We are not that.
Our consciousness is a chaos, kind, mad, empathetic, perverse, filthy,
full of doubts, violent feelings, desires,
psychological and psychiatric illnesses.
Paralelly. 
What you see around you, the way people behave
around you and the way you yourself behave,
the way you sell yourself, the way you present yourself —
that is not your consciousness.
Your consciousness is that whole,
the many, many chaotic thoughts that only you can experience,
all those things that you do, and say, and
what you do not say, what you do not do,
the minute-by-minute paths of awareness,
the result of many billions of years of evolution,
from the primitive stirrings of the very first single-celled beings,
through the terror of mammals to human love,
the things learned, the injuries of childhood,
the fears, the joys — all of it together.
Human consciousness and awareness, what you are,
what only you know about yourself — that is a far
greater chaos, a labyrinth, and what you finally show,
and this, this show,
that is only conformity
to the filter of the culture of the age you live in,
so as to avoid the madhouse, punishment,
ridicule or exclusion. I think of myself
as if I had gone mad —
I do not let the many treasures vanish
the way others do. Because all that
we conceal all that we lie about: that is, in fact
the one we truly are. A primal chaos,
an unfathomable, constantly changing mind,
which, if it conforms to the age it lives in,
loses itself and becomes one among the many sad,
ordinary beings that deny their own chaos:
And that is, somewhere, deeply sad.
..but somewhere it is reassuring too,
because if we did not lie about ourselves,
if we did not filter ourselves,
nothing would exist, would we be like this...
as we are today? I do not know.
I have no idea what the difference would be...

Lelkiismeretem szerint - vagy ami rosszabb,
érzékekkel mérgezve magamat,
leolvadt bűnök faggyúját szürcsölve,
hiába tátogok - a szavak felborulnak,
s azokra sűrű zsivajjal újabbak hullanak.

A ruha mögött a langyos húsvetésben,
szétguruló kellemetlen viszketésben,
emlékszem rád - szürke matracon fekve,
aranyozott koporsóban, gyors ölelésben
az ott ragadt - ernyővé lett illatok alatt.

Képeink drótokkal ágakgoz rögzítve
'Mesét hoztam, gondoltam szeretnéd',
macskákat papírból kivágva - mosolygok,
képzeletben - gyerekünk iskolába készült,
mint másoknál - eltaposott lehetőségek.

Nem szól senki - minek? Én is hallgatok
várom, hogy eltűnjön minden - könnyeid
felfelé folyva, közönyre csepegve,
csendet, csendre terítve reszketnek,
lelkiismeretünk szerint, vagy ami rosszabb,
akaratunk ellenére tovább létezni.

In 2026, only the technology changes
most people do not. They slaughter each other,
they kill one another for money, and imagine gods,
for the sake of group identity.
Greed, foolishness, hatred.
Lies, propaganda, fraud.
For decades, they have been lying
about the need to make
the energy market is sustainable,
but with the smallest crisis,
it becomes clear: everything depends
on oil, gas, exactly as it did decades ago.
Humanity is bankrupt. Completely failed.
And they keep on lying.
Like our forebears. They learned nothing.
They changed in nothing. All for nothing:
quantum physics, space technology,
any science whatsoever,
art means nothing,
everything stayed just the same,
except that instead of spears and cannons
they use drones and sophisticated technology
to kill one another.
If I had the chance,
I would leave this planet.
If I could, I would rather be a tree.
I do not want to belong among people.
Because I have to feel ashamed
because of others, every single day.

fénylő pörgők nárciszmezők
sorban érő szalag-emberkék
maguk alá köpve, fénylenek
szöggel rajzoló isten arcizma
reszketve nyalja a holdfényt
szunnyadó lábfejet csókolva
minden bűnünk új lehetőség

pislog a lárma, belefolyik
a köldökömön át a számba
otromba akarat görbe sorain
kudarcok kézzel írt tervei
disznóhoz mérve önamgam
szegény malacok - drágák
békésen röfögve pislognak
hozzánk mérve: ártatlanul

lágyra maszírozott Hold
fasszá görbült sarlójából
spermát köhint a földre
rám, rád, rátok - mihasznákra
betonra szegelt ketreceink
füstölgő gyáraink torkai
pusztító operánk áriái ---
mintha ellent éreznék
mintha végignézve rajtunk
szégyenkeznem az undortól
a feltörő üvöltés megfáradt
elunt, fásult, elidegenedett
magányától: elrontottuk.

legyen csend - mintha így
egyszerűen eltakarodna
veled, velem együtt - az ördög
vagy az amit szimbolizál
a két patája - legyen vágyad
szarvai a büszkeséged
vigyora a napi éhséged
szőrös öle - tudod mi lenne?
seggéből a fing: hazugságod
hagyom, rágjon meg a sötét
mosolyogva tépjen szét
vagy amit kell - huncutul
magánnyal ölelő nyelve
sötét dalt kopogtat számban
minden éber percemben.

egymás kezéből a fagylaltot
színek az égboltnak
a világ még ott volt
de ma - mi is az?
mosolygós, körbefirkált
alvadt pillanatok
leomlott puha piskóták
anya bőrének lassú kopása
ha látlak -
haldoklásod látom,
ha látsz - te az enyémet.
így nézzük egymást
a véletlenek
engedélyére szabva,
örülök neked,
magyarázatok nélkül
szeretnék,
mosolyok esszenciája lenni,
de az üvöltés,
tévedéseink -
részünk kormozott oldalai,
ugyanaz a mágnes,
olyan amilyen,
s ha mellékes is,
a fagylalt íze megmarad -
mosolyok, napsütés
akármi -
a vége üresség,
mert ez minden,
ami marad.

2010-ben azért jöttünk el ami miatt most -
tizenhat évvel később lázonganak.

A mostani megváltók akkor még
azoknak tapsoltak,
akiket ma gyűlölnek -
s akik elől mi akkor menekültünk.
Nem értették miért.
Kinevettek.
Hazaárulóztak.
És lelkesen szolgáltak a Gecit --
vezetők, diplomaták,
üzletemberek, káderek lettek - mi mentünk.

Most elégedetlenek.
Demokráciát akarnak.
Persze. Azt.
Állítólag polgárságot varázsolnának,
közvetlenül a feudalizmusból,
évszázadokat átugorva.
A hűbéri uradalmak vállain,
modern demokráciát építenek.
Agyagból?

Unalmas.

Amíg volt uniós pénz
Nem volt bajuk a korrupcióval,
a rasszizmust is imádták,
a szegregációt észre sem vették,
utálták egymást, magukat, másokat -
a gyűlöletbeszédre riszáltak.
Megmártóztak a kiépülő autokrácia
összes mocsarában...
De ma demokráciát akarnak!
Nevetnék.
De nem.
Unalmas.

A soron következő elit-csere-bere.
Úrcsere.
Új apafigurákat keres a nép,
azok meg szolgákat -
mint korábban.
Elődeink
Horthy-t éljenezve
örömmel foglalták el
a táborok halálába küldött
szézezrek vagyonát,
mintha meg sem történt volna.
Majd Rákosit taspolták,
amikor hurka ujjaival
búzakalászokat simogatva
véresre ujjazta őket,
új urat kértek,
Kádár atyuskát,
ki a gyilkolás után,
hitelekből krumplilevest,
mosógépet, tévét, kotont, balcsit 
osztott,
a rendszerváltáskor összezavarodtak
mert nem lett azonnal új király,
kellett néhány év
amíg megalkották az új magyar Gólemet,
de sikerült... 
s az hízott, hízott, hízott,
majd valagával
szájukra cuppanva,
etette, itatta, megvédte őket,
képzelt ellenségeket gyártott,
visszavitte őket
nem létező múltak sosemvolt dicsőségeibe.

Unalmas.

Azután kiürült a kincsesláda.
Nem maradt elég pénzecske.
A gügyögő, etetéshez szokott
szájak akár a csipogó,
halra vágyó delfinek
egyre hangosabban sípolnak:
Halat! Halat! Halat!
A szociopata király megy.
Jön az új.

A polgárok nélküli polgárság álmával.

Unalmas.

Mint a vidám varázsgombák.
Eső után.
Kibújnak, csinosak, szépek
Megeszik.
Repülnek.

Unalmas.

Közelednek,
az új, fénylő atyaúristenek,
tapsolják: amíg osztogatni tud.

Unalmas.

Körbe ér minden,
most ennek kell tapsolni, mert ha nem: bűnös vagyok!
Ha ennek si vége?
Majd jön a következő!
Akkor meg annak.

A polgárok nélküli polgárság törvénye.
A polgárság nélküli polgárság erénye.
A csodavárás.

Unalmas.