képek, betűk

01:35 - ébredés, komolyan nézek, de mosolygok, a hétfő általában könnyebbséget jelent, újra bekapcsol az automatizmusok sora, a munka keretet ad a létnek: azt érzem, hogy valamiféle értelem van az értelmetlenségbe. Az öcsémmel beszélgettem tegnap akinek a kisfia elsős és nagyon jól tanul, még nem tud mindent elolvasni, de évfolyamelső és könyveket kért karácsonyra. Én is szeretném ezeket átélni, de nem tudom, hogy hogyan fogjak hozzá, csapongok és nem találom a kiutat, majd lesz valami. Pedig csak csinálni kellene és gondoskodni, de egyszerűen nem tudom hogyan tudnék, pedig annyira vágyok rá.

Álmos vagyok és éhes is egyszerre.
Dino Segre-ről olvasok, aki Pitigrilli álnéven írt és az 1921-ben írt Cocaïne című regényét a katolikus egyház tiltólistára rakta. Utána alapított egy folyóiratot  Grandi Firme címmel, amit 1938-ban a fasiszták betiltottak az olaszországi zsidóellenes törvények miatt, de 1943-ig - Olaszorszg náci megszállásáig odahaza maradt, utána pedig Svájcba menekült, majd a háború végeztével, 1947-ben Argentínába emigrált, de 1958-ban visszatért Európába és Párizsba telepedett le a családjával együtt. Az érdekes az egészben, hogy a Kokain című regényének 1927-ben megjelent német nyelvű fordítását Hitler is kedvelhette, mivel megtalálták a könyvespolcán, csakhogy úgy tűnik, hogy Hitler szégyellte, hogy megvan neki ez a regény, ezért a köny eredeti borítóját átragasztotta és egy horogkeresztes szabvány náci borítót rakott rá.

Ez volt Hitler példánya a Kokain-ból, csak ez, az eredei borító le volt ragasztva

02:17 - csodás éjjel, jön a hajnal, jó lenne visszaaludni még egy kicsit, de jobb ha nem. Inkább eszek reggelit és elkezdek dolgozni, ilyenkor vagyok a legproduktívabb. Át kell néznem néhány dolgot a munkámmal kapcsolatban, bár nem hiszem, hogy annyira nagyon fontos lenne, de van egy projekt amit be akarok fejezni ezen a héten. Így ébredés után még emlékszek néha arra, hogy mit álmodtam, ma G.-vel álmodtam, találkoztunk és bemutatta a volt barátját, közben megölelt és elmesélte, hogy újra együtt vannak, most vesznek házat és épp mennek együtt kirándulni Finnországba, én közben nem tudtam beszélni, csak néztem és mosolyogtam rá és bármit akartam mondani nem ment, már nem tudom mit akartam mondani neki, mert csak az érzés maradt meg az egészből, valami olyasmi volt, hogy "most már tudom mit éreztél, ne haragudj" és nem mondtam, de iszonyúan fájt. Emlékszek, körülbelül másfél hónapja álmodtam utáljára, akkor is vele, akkor olyamit amit soha senki mással még csak elképzelni sem tudtam, esküvőnk volt, ezt meséltem még neki is telefonba, az egészből semmire nem emlékszek már, csak arra, hogy könyékig érő fehér kesztyű volt rajta és ez annyira erősen megmaradt bennem, hogy azóta is néha megjelenik előttem, nem csak a kesztyű hanem a karja, végig.

Lassan fél három lesz, ilyenkor ébrednek a korán kelők valamerre, mindenfelé. Sima az arcom, tegnap borotválkoztam és közben nagyon csúnyán megvágtam magam, összevéreztem a lépcsőn a szőnyeget, de már nem fáj, benőtt és szinte teljesen eltűnt a seb.
Munkagép vagyok, nem érdekel mivel jár ez együtt, csak csinálom amit kell és kész, mégis szinte mindig utálom a munkahelyeimet, nem akarok semmiféle pozitív dolgot gondolni egyik cégről sem, sokan beleesnek abba a hibába, hogy a vállalatot, ahol dolgoznak elkezdik a sajátjuknak érezni, vagy valamiféle kötődésük lesz hozzá, de ez nagyon nagy hiba, mivel egy cég nem személyes dolog, ha nem vagy hasznos a számukra, akkor ők minden bűntudat nélkül azonnal megszabadulnak tőled, mindig erre kell gondolni akkor, amikor új pozíciót keresel, de sokaknak ez nem megy, bűntudatuk lesz és izgulnak ha fel akarnak mondani, vagy ha meg kell írni a felettesüknek a resignation emailt. Ez soha nem személyes, egyszerűen nem lényeges, a lényeg, hogy nekünk, neked, nekem mi a jó, nem pedig az, hogy a cégnek mi a jó, ahol dolgozok.

Csend van és nyugalom, sokszor írtam már, hogy ezért imádom a hajnalt, a kora reggelt, ilyenkor senki nem akar semmit, nincsenek körülöttem, nem kérdezgetnek. Egyszerűen csak minden létezik és valamennyire önmaga.
Lassú az ébredés, tényleg ideje lenne lemászni a földszintre, de nem bírok elszakadni Hans Makart képeitől, ő egy osztrák akademikus festő volt, aki mindenféle történelmi témájú képet festett, de egyáltalán nem rosszul és zavaróan akadémikus stílusban. Volt benne valami megkapóan egyedi és nagyszerű.

Hans Makart - The Death of Cleopatra, 1875

Induljon a nap és a hét, nem tudom mi fog történni és hogy hogyan alakulnak a dolgaim, de ez valószínűleg egy fontos hét lesz. G, már egyáltalán nem válaszol, néha visszaküld egy szmájlit, gondolom szánalomból, ami tökéletesen érthető, hiszen teljesen szánalmas vagyok, nem is nagyon érdemlek mást. Bárcsak visszacsinálhatnék mindent, és együtt lehetnénk, de ezek tipikusan azok a gondolatok, amit az olyanok gondolnak, akik nem akarnak szembesülni a valósággal: a dolgok nem visszacsinálhatóak, amit elbasztál azt elbasztad. Ennyi.

Nem bírok kikecmeregni innen, gyorsan utánanéztem Pieter Coecke van Aelst-nek, hogy van-e az Amazonon könyv róla és van, rendelés. Ő festette az egyik olyan képet, amit valahol és valamikor a ködös múltban, gyerekkoromban először láttam és azóta is sokszor eszembe jut, Szent Jeromos van rajta tanulás közben, ezt a jelenetet sokan megfestették, de nekem az ő verziója volt az első amit láttam, de akkor még nem tudtam ki van a képen, jóval később a kilencvenes évek végén egy Szentek Kislexikona című könyvvből tudtam meg ki volt Szent Jeromos és akkor kezdett érdekelni a jelenet többi megfestett változata is és akkor bukkantam rá újra erre a festményre is.

Pieter Coecke van Aelst, St. Jerome in his Study

Három óra, ideje ébredni és beindítani a napot. Egy képzeletbeli "Jó reggelt :)" üzenetet küldök valamerre, valahová. Gyengédség a gyomorban.