képek, betűk

A magány csilingel, kattognak az épület csövei a mennyezet burkolata mögött, olyan mintha bogarak ütődnének neki a pléhnek. A távolban egy daru csúcsa látszik, látni a kábelt és a végén a horgot, mindig szerettem volna egy ilyen magas daruban dolgozni, egyedül odafent egész nap. Most jöttem vissza üzletből, a hajléktalannak aki minden nap a bejárat előtt ült vettem teát és egy mandulás croissant, teljesen össze volt fagyva, hazafelé menet veszek neki egy másik teát. Néha szeretném a munkámat otthagyni és szociális munkásnak menni, ma is gondoltam rá, este megnézem majd otthon, hogy hol lehet jelentkezni önkéntesnek, elmennék éjjelente hajléktalanoknak segíteni, vagy akárhová. Egyetem előtt másfél évet dolgoztam egy kórházban, áplóként, a katonaság helyett, mert a kilencvenes évek közepén még volt olyan, hogy valamit választani kellett, vagy elmész katonának, vagy valahol önkénteskedsz, én az utóbbit választottam. Betegeket tologattam rendelőkbe, a mentőkből segítettem kiemelni, berakni a pácienseket. Életem egyik legszebb másfél éve volt, soha nem fogadtam el pénzt, néha úgy futottam el a betegek elől, mert a zsebembe akarták rakni a pénzt, de egyetlen alkalommal sem sikerült nekik, a kollégáim jókat nevettek rajtam. Pattanásos volt az arcom akkoriban, későn értem.
A folkhemmet-ről olvastam ma, nem annyira közismert. Ettől lett Svédország jóléti állam, Per Albin Hansson svéd szociáldemokrata politikus mutatta be a folkhemmet első koncepcióját 1928 január 18.-án, ami arról szólt, hogy Svédországnak emberségesebbnek, a svéd államnak minden állampolgára számára több lehetőséget kell nyújtania az emberibb élethez. Svédországban a Szociáldemokrata párt nagyon hosszú ideig volt hatalmon 1932-1976 között, ez alatt nagyrészt sikerült megvalósítaniuk a folkhemmet-et, ami ideoólógiailag valahol a kapitalizmus és a szocializmus között helyezkedik el. A cél a jóléti állam elérése volt, amiben benne foglaltatott egy nagyon jó, inygenes egészségügyi rendszer kiépítése és a szociális háló létrehozása és 1940-50 között a rossz minőségű házak cseréje az úgynevezett "funkis"-ra ami emeletes, tágas, jó világítású lakóházakat jelentett.
Szétúsznak a gondolataim, mint aranyhalak, minden irányba, körözök a szögletes akváriumomban. A szavaim valahol félúton leragadtak a légcsövem és a könnycsatornáim között, teljesen megnémultam, ha kérdeznek csak mosolygok. Olvasok és nézegetek, a csövek kattogása egy időre leállt, most újra elkezdődött, valószínűleg valamiféle hőtágulás következménye, de tévedhetek. Nem tudom, hogy hová tűnt halacska, talán randizik valakivel, vagy visszafelé repül a messzibe, nem baj egyik sem, elfogadás.
A fehér carex kézfertőtlenítőnek nagyon jó az illata, néha csak azért rakok a kezemre, hogy érezzem. Elmúlt két óra, nemsokára indulok haza, útközben megállok N.-nél veszek néhány sört T.-nek szilveszterre, nem költhetek sokat, mert januárban nagyon sok kiadásom lesz Londonban és még az ingatlanhitelt is törlesztenem kell, csak oda kell kicsit figyelnem, nem megy könnyen, elfolyik a pénzem, mert nincs célom, jó lenne valaki aki miatt érdemes lenne célt kitűznöm. Kinéztem az ablakon és ezt láttam
sok a fény, túl jó, felhők. Én is szállnék, a tiéd,
mögöttem lenne a kék, én áttetsző, előttem a mély,
hozzád készülnék, szellőre várok, sodródva beléd,
körbefonnálak, játékos kislány: felhőktől védve,
zöld lombjaid lobogtatnád, fel az égbe, fogaim
óvó kattanása: zugokban a szív, a lélegzetünk
egymásba kavarodó áramlása, árnyék: féltékeny
mélység, melyben kékem rejtőzne, huncut szájzug
vigyorában körözve, könnycsepp alakú táv,
valahol a távolban sétál, bolondos lépéseiből
lepkéket fakaszt a késő decemberi napsugár.
Beleásom magam az algoritmusaimba, még két óra indulásig, 866 követőm van a Twitteren, egészen jó, főleg, hogy szakmai, fel kellene menni ezerig, de nem könnyű. Azt hiszem nem tudnék ennél jobban szeretni, de kevés, nem tudom miért, de a dolgok okainak a keresgélése nem mindig célravezető, jó tudni mikor nem érdemes. Szeretem a szemközti épületet nézegetni, szépek a boltívei, öregebbnek tűnik mint ami valójában. A halovány sárga és a furapiros falak is harmonizálnak, látni, hogy hideg van odakint, ha ilyen kék az ég, akkor az hideget szokott jelenteni. Lassan elkezdtek hosszabbodni a nappalok, három hónap múlva már mehetnénk C.vel hajnalban rohangálni a rétre, de én akkor már nem leszek vele. Mosolygok, viccből betűrtem a nadrágom szárát a zoknimba, mint a saolinok, egy időben jártam így, mikor lázadtam, piros-kék bakanccsal hordtam. Visszamegyek a szürkeségbe, hiába próbálok kitörni. A Hubble lefényképezett egy nebulát, aminek a neve NGC 6326, jó lenne ott lenni, 11 ezer fényévre van a Földtől. Galambok és sirályok, egy légtérben, de soha nem közösen. Hazafelé be kell mennem az Asda-ba, C.-nek kell vennem kaját és csak azt szereti amit ott lehet venni, kényeskispöcs, de már csak alig tíz napig látom. Néha megsiratom a lépcsőn, eszembe jut az első nap amikor találkoztunk, ahogy félve bejött a házba, majd alig öt perc múlva már játszottunk és rohangált fel-le, fele akkor volt mint most, én vagyok neki a falka. Elmúlik. Az emberek gyakran nem kegyelmeznek a másiknak, talán mert félnek, talán mert igazuk van: mire jó?
Még másfél óra, ez alatt a másfél óra alatt teljesen be fog sötétedni, pedig most még süt a nap, de mire indulni fogok szuroksötét lesz, gyorsan megtörténik.