A mail art és Ray Johnson járt az eszemben az este, szerintem róla írtam a legtöbbet itt, mindig nagyon tiszteltem azt amit ő képviselt, azt a szinte megnémult, szerényen és mégis elismerésre áhítozó művészt, akinek a tragikus sorsa megindító és a munkái olyan jellegzetesen képviselnek valamit, hogy minden ami utána készült a mail arton belül, bár érdekes, de mégsem ér fel az ő alkotásaihoz és ha csak az ő munkái maradnak meg a mail art dzsungeléből, akkor is mindent tudni lehetne belőlük annak lényegéről. A küldeményművészet a művészettörténet egyik legszemélyesebb, általam mégis szemlytelennek érzett részhalmaza, ahol vágül is művészek küldözgetnek művészeknek dolgokat, amelyeket kibővítve visszaküldenek, továbbküldenek másnak egy hozzáadott üzenettel, vagy elraknak a szekrény mélyére, esetleg kidobják. Sokan személyesnek gondolják ezeket, meg bensőségesnek, de szerintem - habár ilyen alkotások is vannak a mail arton belül, de számomra többségükben ugyanolyan önkifejezésnek tűnnek mint bármelyik más művészeti produktum, elkülönülve léteznek a maguk burkaiban és emiatt soha nem tűnnek valódi küldeménynek, elválasztja őket valami megfoghatatlan célosság, hogy céllal készültek a valódi levelek és egyéb postai küldemények halmazától. Régebben én is készítettem mail art alkotásokat, egy magyarországi művésznek akartam elküldeni őket, aki olvasgatta a blogomat és megkeresett emailban, de végül csak a kis grafikákat készítettem el, beleraktam őket egy borítékba és a hűtőszekrényre tettem őket, majd napokkal későb széttéptem és a kidobtam a kukába mindegyiket: túlságosan "művészkedésnek" tűnt nekem, hogy én mail art-ot csináljak és féltem is, hogy megmutatja majd másoknak. Ez még Budapesten volt, valamikor 2009 környékén.
A mail art gyakran összekeveredik a fluxus-művészettel, amit én nagyon kedvelek, de néha üresnek és átpolitizáltnak érzek, máskor pedig mélynek és szemtelennek tartom, kiöltöm rá a nyelvem: összességében hasznosnak tartom: nana, itt jön e kérdés. Hogy mennyire lehet hasznos a művészet? Nem tudom? Azt írnám: magyon? Hogy szebb lenne minden ha megjelenne már az sikolákban az értő művészetszemlélet? Az angolszász iskolákban van ilyen. És ha jól tudom működik: de persze nem fluxussal kezdneke. Mosolygok. Vissza a mail arthoz. A küldeményeket és a személyes-személytelen üdvözléseket, a baráttalan baráti csókokat és a valódi kedvességet könnyű megkülönböztetni: érző olvasással, amikor az EQ és a sok százezernyi betű elolvasása után kialakul az a belső szimat, amelyik a szavak legkisebb rezdüléséből, egyetlen betűcsréből, vagy jel-kanyarból megérzi, hogy mit akart a szöveg létrehozója közölni és a tartalmon túl, vagy helyesebben: a tartalommal együtt, mi is a szöveg értelme. Gyakran van a szöveghez párosítva apró grafika, egy rajz, egy könnyed ábra, vicces, célzatos, céltalan, eredetiskedő, eredeti: akármicsoda, amiben szintén Ray Johnson volt az élenjáró kópé, aki mindenkihez kedvesen írva, rajzolva néki valamit: szétküldte a lelkét a világnak, titkon remélve, hogy valaki visszaküld valamit, hogy abból kapcsolat jön létre - sok ebben a szarkazmus, sok ebben a komédia és sok a komolyság is, a mail art pontosan azért csodálatos, mert akármilyen lehet, pont annyiféle mint amennyiféle az emberi szöveg és rajz összes eddig már létrejött változatai és azok amelyek még nem kerültek létrehozásra: vagyis milliárd és milliárd variáció lehetséges.
 |
| Ben Vautier, Total Art Match-Box, c. 1965 |
A mail art, a fluxus és a neo dadaizmus néha összeérnek, dacos hősök, valamiféle gyermeklelkű-sámán művészet-politikai attitűd keverékkel, különféle intellektuális játékokat vesznek időszakosan halálosan komolyan. Például röhögés nélkül, tudományos igényességű szövegekben hirdetik a "művészet vége" teóriák szövevényes és nagy hagyományokkal bíró különféle verzióit, definiálva, hogy mi a művészet és miért van vége és ki volt az utolsó művész aki őszeritük még művész volt és hogy onnantól van a hanyatlás, gyakran persze maguk sem gondolják ezeket komolyan, olyakor persze igen, engem ez elszórakoztat és őszinte érdeklődéssel figyelem a gondolataikat, a hatvanas és hetvenes évek pezsgő kivagyiságát és a ma már hatalmas magabiztosságnak tűnő kinyilatkoztatásokat. Ha van olyan zuga a művészettörténetnek, ahol egy köbcenti művészetben a legtöbb alkotás-verzió található, akkor az ez a fent említett három művészeti irányzat, egyenként is hatalmas kreativitás töltelékkel, önmagukban zárt világként és lülönféle interfészeken keresztül a többiekhez is csatlakozva nagyszerű példái az olyan intellektuális kreativitásnak, amelyet sajnos előműveltség nélkül nagyon nehéz befogadni, de ez már egy olyan téma ami engem nem foglalkoztat. Minden emberi lény, akinek van rá lehetősége, vagyis nem háborús övezetben, menekülttáborban, vagy mélyszegénységben él művelődnie kellene, hogy értse a körülötte lévő világot, hogy a szövegértését fejlessze, hogy ne csak érteni vélje a dolgokat, hanem értse is, persze ebből alig valami valóság, hiszen a körülöttem lévő világ épp ennek az ellenkezőjét bizonyítja: a szövegértés alig-alig pislákol, a a politikai propagandák ezt kihasználva, álhírekkel próbálnak teret nyerni: mindezt tehetik azért, mert valamiféle új-kora középkor van kialakulóban, a modernség és a reneszánsz, a felvilágosodással együtt múló ábránddá válva, ahol a kognitív disszonancia hétköznapibb mint a szellentés, a szövegértés pedig sznobéria és úri huncutság. A mail art játékossága letörli a könnyeket az olyanok arcáról mint én, akik próbálnak csendben figyelni és nem gondolják, hogy mindenhez értenek, a mail art egy olyan korra emlékezet, ahol az írás és olvasni tudás még nem teljesen a hülyék szartengerré összeállt és az interneten hullámzó, a "mindenhez is" értő frusztrált net-proletárok hörgése volt, akik ma egyetlen iteráció alatt írnak bármiféle sommás véleményt akár az atomfizikáról, akár a hererák gyógyíttásáról, akár politikai eseményről, akár egy halálesetről: bármiről, bármit, mert a szerénység (az "alázat" fogalmat már évek óta kerülöm, mert félek, hogy kinevetnek miatta) és a gondolkodás számukra ismeretlen, ellenben a véleményformálás kényszere kényszeresen kötelező: azonnal véleménynek kell keltkeznie, kell. Muszáj. És így azután az internet nagy szociál-kloákájában mindenki ért mindenhez, mindenki jobban tud mindent. Na, persze ez közel sem igaz, csak kortünet, korbetegség. De ez is elmúlik majd, ez is csak egy korszak, lecseng és megnyugszik, kutatható lesz, sőt már kutatják is. A netes kommentek milliárdjait szűrik tanulóalgoritmusokra épült szoftver-manók ezrei és elemzik a blabla-óceánt, próbálják megérteni és értelmezni a hülyeség mélyén meglapuló kevéske értelmet, persze legtöbb esetben a pénzkeresés a cél, hiszen a magukat okosnak képzelő tömegnek a legkönnyebb célzott hirdetéseket megjeleníteni, esetleg politikai propagandát eléjük tolni, ahogy épp a megrendelő megrendeli a tartalomszórást. A mail art távol van innen, egy másik bolygón lakik, ahová átrepülhet az ember, szkafanderben odakucodordhat a szövegeik mellé és kicsit lenyugszik az olvasgatásuktól, a jeleiktől és az akkori alkotók ártatlanul is komoly gondolatmeneteitől.
 |
| postcard from Lightworks # 22, dedicated to Ray Johnson (link) |
 |
| Ray Johnson egyik rajza (link) |
Lassan elindul a csütörtök, dacosan nézem a tányéromat, elfogyott az összes gyümölcs, C. alszik, az egyik szeme félig nyitva, álmodós kiskutyus, csendeske. A szendergése is óramű pontossággal történik, ilyenkor visszajön az ágy mellé aludni, pontosan tudja, hogy mikor kell majd felébrednie és elkezdeni a türelmetlenségét kifejezni, hogy "Halló falkatag! Lassan ideje lenne már elindulnunk sétálni!" Igen, mert az az ő ideje, az neki jár: és igen én is tudom, az az ő ideje, az neki jár.
Még van másfél órám addig, ez meg az én időm. G.-re gondolás, fájdalmas űr bennem a hiánya magamon belüli seb, ami estére mindig újra felszakad, a barát és a nő elveszítése, a csókjaink emléke, ujjak az ujjak közt, a kislány titkos kérése: hogy vigyázzak rá és gyengédség, amit adni szeretnék és amit már nem tudok adni. Meg a sok durva szó, amit adtam ehelyett az ostoba féltékeny és akaratos énemmel. A szeretet nehéz függvényei, keveredve az aggodalommal és a bűntudattal, tudom, nevetséges vagyok. Be is fejezem.
 |
| Ray Johnosn, Női mell-típusok ábra (link) |
... elindul ez a nap is, még hátra van egy könyvrendelés, és hátra van a munkahelyi emailok itthonról való ellenőrzése, ez szokásom, mindig megteszem ilyenkor, így amikor beérek reggel az irodába (mindig elsőként, mert apám belémnevelte a pontosságot és ha nem vagyok ott valahol hamarabb, akkor stresszelek) nem kell aggódnom attól, hogy milyen butaságokat kell olvasnom, hanem csak lehuppank a székembe és a kávém mellett nyugodtan átböngészhetem a híreket. Zuhany, készülődés, ábrándozás kedvesem hajócskájáról.
No comments:
Post a Comment