1948-ban komponálta...
Nem sokáig leszek ébren....álmosság.
Apróságoknak örülök: holnap csütörtök, azután péntek. "Nem értem, hogy az emberek miért rémülnek meg az új ötletektől, engem a régiek rémítenek meg" ezt Cage írta, csak hányaveti módon fordítottam, talán kielégítő.
Egy érdekes cikket olvastam ma a The American Scholar-on "Miért van szükségünk a művészetre" a címe. A cikket elsősorban Edward Osborne Wilson biológus, mirmekológus (olyan biológus aki a hangyákra specializálódott) "The Origins of Creativity" című munkája ihlette, ami most októberban jelent meg. A cikk érdekes, de a könyv jobban érdekel, ezért meg is rendeltem.
A művészet befogadhatóságát boncolgatja, Wilson-nak van egy elgondolása a művészet befogadásáról amit "optimális bonyolultság elv"-nek nevez (ezen mosolygok, mert szerintem ez már eleve fura), eszerint létezik valamiféle belső kompromisszum az agy mohósága (erős vágyakozás a befogadásra) és önmaga befogadási korlátja között. Szerinte sóvárgunk az új szenzorális élményekre, de csak annyit tudunk befogadni amennyit a rendelkezésre álló idő alatt képesek vagyunk feldolgozni (ez az a limit amire utalt). Ez az elv csak egy a sokféle elgondolás közül ami a könyvében van. Nekem ebből nem világos, hogy hogyan tudom levezetni azt, hogy miért van szükség a művészetre.
Bevallom, hogy nekem a cikk alapján ezek az elgondolások nem tetszenek, nem szeretem az ilyen "tudománytalan" teóriákat, főleg úgy, hogy a könyvben állítólag eléggé sokat támadja Wilson a tudományos módszereket - ez bennem általában gyanút szokott kelteni, hogy valamiféle sámán-féle gondolkodóval állok szemben, akinek az gondolatai bár szórakoztatóak, de nem tudom komolyan venni őket. Majd elolvasom a könyvet és okosabb leszek. De a könyveit elolvasom, mert szerintem én értek félre valamit és nem ő ír hülyeségeket.
...de mindemellett én úgy gondolom, hogy a "Miért van szükségünk művészetre?" kérdés önmagában hiba, mert azt feltételezi, hogy meg tudom határozni, hogy mi a művészet, ami nem nagyon szokott sikerülni, ha pedig szubjektíven magamnak határozom meg, hogy mi az ami szerintem művészet, akkor: ha túl magas a mércém, akkor egész embertömegeket fogok kizárni - mármint amit ők művesztként befogadnak az nem is művészet, ha pedig túl alacsony a mérce, akkor meg mondjuk önmagamat zárom ki, mert az ami beleesik ebbe a tartományba szerintem nem művészet.
Nem gondolom, hogy a művészetre - illetve amit én annak gondolok, mindenkinek szüksége lenne, ráadásul... épp ma olvastam valahol, azt hiszem...húú, megkeresem. Szóval, ez az a cikk az, miszerint a magasabb EQ jobb művészi teljesítményre tesz képessé. Szerintem - ezt továbbgondolva: ez a művészet befogadására is igaz, vagyis a magasabb EQ szenzibilisebbé, szolidárisabbá, elfogadóbbá tesz és ez előnyt jelenthet a művészeti alkotás megértésénél. De ez csak spekuláció, viszont szerintem igaz. Szóval, azt íronám, hogy eleve nincs mindenkinek szüksége és igénye a művészetre, esetleg valami absztrakcióra, szórakozásra, giccsre vagy vidám percekre, de ezek egyike sem garantálja azt, hogy ami által ezek ki vannak fejezve (ez jó magyartalan lett) az művészet.
Beraktam egy mosást, még megvárom amíg végez, utána alszok, fárasztó napom volt, holnap is az lesz. Nagyon hiányzik G. hangja így este, féltékeny is vagyok, gondolok rá, remélem jól van és néha eszébe jutok, szeretném ha betakarna a hajával és...téma lezár. Szánalmas, ugye?
Üres vagyok, nem megy a gondolkodás, szerintem majd hajnalban jobb lesz.
Ekezdek nézni egy filemt aminek a címe The Magician (1926) és Rex Ingram rendezte. Egészen érdekes képek vannak benne, de 3 perc múlva elalszok rajta, körülbelül fél éve ez az első film amibe belenézek, továbbra is untat minden ami film, egyszerűen nem érdekel a mozgókép.
Nem sokáig leszek ébren....álmosság.
Apróságoknak örülök: holnap csütörtök, azután péntek. "Nem értem, hogy az emberek miért rémülnek meg az új ötletektől, engem a régiek rémítenek meg" ezt Cage írta, csak hányaveti módon fordítottam, talán kielégítő.
Egy érdekes cikket olvastam ma a The American Scholar-on "Miért van szükségünk a művészetre" a címe. A cikket elsősorban Edward Osborne Wilson biológus, mirmekológus (olyan biológus aki a hangyákra specializálódott) "The Origins of Creativity" című munkája ihlette, ami most októberban jelent meg. A cikk érdekes, de a könyv jobban érdekel, ezért meg is rendeltem.
A művészet befogadhatóságát boncolgatja, Wilson-nak van egy elgondolása a művészet befogadásáról amit "optimális bonyolultság elv"-nek nevez (ezen mosolygok, mert szerintem ez már eleve fura), eszerint létezik valamiféle belső kompromisszum az agy mohósága (erős vágyakozás a befogadásra) és önmaga befogadási korlátja között. Szerinte sóvárgunk az új szenzorális élményekre, de csak annyit tudunk befogadni amennyit a rendelkezésre álló idő alatt képesek vagyunk feldolgozni (ez az a limit amire utalt). Ez az elv csak egy a sokféle elgondolás közül ami a könyvében van. Nekem ebből nem világos, hogy hogyan tudom levezetni azt, hogy miért van szükség a művészetre.
Bevallom, hogy nekem a cikk alapján ezek az elgondolások nem tetszenek, nem szeretem az ilyen "tudománytalan" teóriákat, főleg úgy, hogy a könyvben állítólag eléggé sokat támadja Wilson a tudományos módszereket - ez bennem általában gyanút szokott kelteni, hogy valamiféle sámán-féle gondolkodóval állok szemben, akinek az gondolatai bár szórakoztatóak, de nem tudom komolyan venni őket. Majd elolvasom a könyvet és okosabb leszek. De a könyveit elolvasom, mert szerintem én értek félre valamit és nem ő ír hülyeségeket.
...de mindemellett én úgy gondolom, hogy a "Miért van szükségünk művészetre?" kérdés önmagában hiba, mert azt feltételezi, hogy meg tudom határozni, hogy mi a művészet, ami nem nagyon szokott sikerülni, ha pedig szubjektíven magamnak határozom meg, hogy mi az ami szerintem művészet, akkor: ha túl magas a mércém, akkor egész embertömegeket fogok kizárni - mármint amit ők művesztként befogadnak az nem is művészet, ha pedig túl alacsony a mérce, akkor meg mondjuk önmagamat zárom ki, mert az ami beleesik ebbe a tartományba szerintem nem művészet.
Nem gondolom, hogy a művészetre - illetve amit én annak gondolok, mindenkinek szüksége lenne, ráadásul... épp ma olvastam valahol, azt hiszem...húú, megkeresem. Szóval, ez az a cikk az, miszerint a magasabb EQ jobb művészi teljesítményre tesz képessé. Szerintem - ezt továbbgondolva: ez a művészet befogadására is igaz, vagyis a magasabb EQ szenzibilisebbé, szolidárisabbá, elfogadóbbá tesz és ez előnyt jelenthet a művészeti alkotás megértésénél. De ez csak spekuláció, viszont szerintem igaz. Szóval, azt íronám, hogy eleve nincs mindenkinek szüksége és igénye a művészetre, esetleg valami absztrakcióra, szórakozásra, giccsre vagy vidám percekre, de ezek egyike sem garantálja azt, hogy ami által ezek ki vannak fejezve (ez jó magyartalan lett) az művészet.
Beraktam egy mosást, még megvárom amíg végez, utána alszok, fárasztó napom volt, holnap is az lesz. Nagyon hiányzik G. hangja így este, féltékeny is vagyok, gondolok rá, remélem jól van és néha eszébe jutok, szeretném ha betakarna a hajával és...téma lezár. Szánalmas, ugye?
Üres vagyok, nem megy a gondolkodás, szerintem majd hajnalban jobb lesz.
Ekezdek nézni egy filemt aminek a címe The Magician (1926) és Rex Ingram rendezte. Egészen érdekes képek vannak benne, de 3 perc múlva elalszok rajta, körülbelül fél éve ez az első film amibe belenézek, továbbra is untat minden ami film, egyszerűen nem érdekel a mozgókép.
No comments:
Post a Comment