Van két osztrák szobrásznő, néhány éve többször is írtam itt az egyikükről, de elfelejtettem a nevét, nem jut eszembe reggeltől. A másik neve Deborah Sengl, ő készítette a Via Dolorosa című szobrot, amelyen egy csirkét rakott Jézus helyébe a kresztre, az "Inri" felirat helyett pedig egy KFC logó van. Ehhez ma Európában már nem nagyon kell bátorság, talán az ötvenes években még kellett volna. Ma akkor lenne bátor valaki, ha mondjuk Mohamed prófétával tenné ugyanezt, a Krisztus nevű mesehőst már ezerszer kifigurázta a művészet (például Andres Serrano "Piss Christ" című alkotása és még sorolhatnám), ennél sokkal durvábban is, teljesen unalmas ezeregyedik alkalommal is hülyét csinálni belőle, persze érteni vélem a dolgot, csak unalmas.
Odakint szitál az eső, az étkezőből nevetgélés hallatszik, fogalam sincs, hogy leszek-e még valaha felhőtlenül vidám, ezt jelenleg elképzelni se tudom. Két helyen is lekopott a kulcstartómon lévő kicsi, piros Матрёшка babáról a festék, a hasa és a háta megsérült, az egyetlen dolog a három dolgom közül ami tőle van: két baba és egy jegy. Zúg a fülem, de közben mosolygok, délután le kellene zárnom egy projektet, az irigy főnököm ma van utoljára, lehet, hogy már nem is találkozunk ha én holnap felmondok a CEO-nál, annyira nem bánom. Ma is adtam neki két ötletet, mindkettőt úgy adta elő mintha az ő saját ötletei lettek volna, az egyik ötletem az volt, hogy a projekt workflow-ba vegyünk fel plusz lépéseket, ezt már meg is csinálták azóta, 15 éves ez a cég, ő azt hiszem, hogy 8 éve dolgozik itt, én 3 hónapja, de neki szüksége volt a dicsőségre, így előadta mint saját ötletet, most mindenki dícséri őt a Slack-on, a másik ötletem szerintem már csak akkor lesz megvalósítva mikor már én nem leszek itt, remélem azzal is sikere lesz. Nembaj, engem nem zavar ez, csak úgy pislogok, ha nem lennék ennyire lent, akkor lehet beszólnék, de nincs erőm.
Odakint a szemközti ház tetején az "1877" évszám zöldje majdnem szürke lett, álmos vagyok, ma már vagy öt kávét ittam, és három forró csokit. Várom a péntek délutánt, N.-el elugrunk valahová néhány sörre.
Londonban lesz metró, azt várom a legjobban, mert ez a buszozás Manchesterben megőrít, tele van, pontatlan, lassú. És Manchesterben nincs dugódíj, emiatt mindenki bemegy a belvárosba autóval, ezért folyamatosan dugó van. Itt is szrettek volna metrót építeni, többször elkezdték, de nem tudták folytatni, mert Manchester alatt gyakorlatilag homok van, nem tudtak benne alagutat ásni, meg is van a hely, ahol elkezdtek fúrni, de csak mementónak.
G. ma reggel azt írta figyel rám, utána eltűnt, biztosan dolgozik valahol, aggódok...,vagy suliban van, nem tudom, kérdezni nem merek semmit, írni se. Lefagytam, minden önbizalmam lenullázódott.
Jó volt reggel futni, izomlázam van. Ma este beoltatom magam influenza ellen, csak el ne felejtsem, már két hete minden este elfelejtem. Lassan vége a kajaszünetnek. Amúgy, sokan nem értik, de a karácsony alatt a legjobb dolgozni, szinte mindig ügyeletet vállalok, ilyenkor alig vannak a cégekben, nyugalom van, az ember csak ül, mereng, olvasgat, ha van valami kritikus, akkor megcsinálja. Este sincs dugó karácsony alatt, mert mindenki otthon van, érezni lehet a levegőben a magányt. Vigyázni szeretnék rá, hópelyheket rajzolni a levegőbe és hógyolyót gyúrni belőlük.
 |
| Vincent van Gogh, Field on winter |
 |
| Vincent van Gogh, Woman with a Fork in a Winter Landscape, 1883 |
 |
| Vincent van Gogh, Melancholy, 1883 |
Néhány téli tájkép Vincent van Gogh-tól, ezek kevésbé ismert munkái. Életemben egyszer voltam Amszerdamban és voltam a Van Gogh múzeumban, nem volt csalódás, ellenkezőleg. Elmennék Amszerdamba újra, nagyon jó város, szép, tiszta és sok a biciklis (közhelyek). Dolgozás és a bámulás, az egyik kollégám behozta a méregdrága fényképezőgépét, hatalmas teleobjektívval és a céges karácsonyfát fotózza vele különféle fotós pózokban, nem merek odanézni. Mosolygok rá. De nem értem.
No comments:
Post a Comment