képek, betűk

"úgy tűnik, hogy az értelem egyre kevésbé van jelen a hétköznapokban" - vonta le Z. a téves következtetést egy hírműsorból. "semmi nem változik soha, csak megszépül." - puffantotta el J. azt a közhelyet amit ilyenkor szoktak mondani az álbölcsek.

Naomi Klein kanadai aktivista, újságíró, írt egyszer nem is olyan régen egy könyvet , egészen pontosan 10 éve, 2007-ben "The Shock Doctrine" címmel, én kicsit később olvastam, 2012 környékén, a könyvben egy nagyon erős kapitalizmus kritikában próbálja bizonyítani, hogy van összefüggés a neoliberális szabadpiac és a világban terjedő erőszak között. A könyv érdekes, de szerintem - annak ellenére, hogy én erősen kapitalizmus kritikus vagyok, a legtöbb állítását leegyszerűsítőnek, bűnbakgyártónak és ostobának találtam. De nem csak puffogok, lejjebb kifejtem, hogy miért.
Sokan szerették ezt a könyvet, nyilván, hiszen az egyszerű dolgok mindig népszerűek. Joseph E. Stiglitz Nobel-díjas közgazdász viszont annyira nem szerette és írt is erről egy könyvkritikát a New York Times-ban (cikk itt), a Stiglitz által írt kritikát egyébként érdemesebb elolvasni mint magát a könyvet, nagyon okos megállapításokat tesz benne, mind az antikapitalista, szélsőbaloldali, antiglobalista irány, mind a Milton Friedman féle gazdaságpolitika (jaj, ez a szörnyű neoliberalizmus, amit manapság divat szidni mindenért) sokkterápiája megkapja a maga értelmes és szelíden megfogalmazott kritikáját.
Én egyikükkel sem értek egyet. Igen, szerintem is rossz a kapitalizmus, sőt szerintem a lehető legborzalmasabb emberi dolgok egyike, de teljesen más okból kifolyólag mint amit a "The Shock Doctrine" állít, és Joseph E. Stiglitz kritikájával sem értek midenben egyet, de ettől függetlenül amit írt az nagyon okos. Szerintem legalábbis.

Én úgy gondolom, hogy a kapitalizmus ugyanazért rossz, amiért működik. A kapitalizmus önmagában csak egy keretrendszer, amelyet a lehető legprimitívebb szabályok mozgatnak. A kapitalizmus egyszerűen az erősebb, a kapzsibb, a jobban ügyeskedő, a gátlástalanabb embereket hozza helyzeti előnybe és hozzájuk irányítja az erőforrásokat. Megadja a társadalmi keretet a vagyonok felhalmozódáshoz, és örökléséhez. Ez a kapitalizmus lényege, minden más, amit köré kerekítenek, csak erőlködés. Hiába van a szabadverseny, szabad piac, az egyenlőség, a demokrácia, a munkaerő szabad áramlása, vagy mint az EU-ban az országok közti szabad munkaerő áramlás: semmit nem segítenek, mivel a kapzsiság és a felhalmozott tőke, erőforrás meg fogja találni az útját a további harácsoláshoz. De a kapitalizmust éppúgy nem tehetjük meg egyedüli bűnbaknak mint semmi mást, a dolgok bonyolultak.
A kapitalizmus is bonyolult és sokféle, más az USA-ban, más Japánban, más Oroszországban és más Magyarországon, ahogy Nagy-Britanniában is. A háborúkért is nyilván felelős a kapitalizmus is, de én nem kedvelem azokat az egyszerű világmagyarázatokat, ahol kiemelünk egy bonyolult mechnizmusból egy elemet és kinevezzük bűnbaknak. Nálam jobban kevesen látják kritikusan a kapitalizmust, de mégsem teszem felelőssé azért amiért nem felelős.
Egy rendszer kritikája nem alapulhat egy kiemelt alrendszer bűnbaknak való kijelölésén és az emberiség esetében a legalapvetőbb, minden rendszer "ős-rendszere" az nem a kapitalizmus, hanem az maga az ember mint lény, mint társadalomban élő, kultúrköröket alkotó létforma. Ennek a lénynek vannak alapvető paraméterei és ennek csak egy része az, hogy milyen társadalmi berendezkedést tud kreálni, mi az ami éppen műkdik és a bolygónk sokféle kulturális kódja és szintje miatt a kapitalizmus és másféle rendszerek is mindig sokfélék (a marxizmus is más volt a Szovjetunióban, más Észak-Koreában és más Kínában). A kapitalizmus tehát önmagában egy következmény, az ember alaptermészetének a (ami iszonyú komplex, de a fajfenntartás és az immoralitás, meg a kapzsiság nagyon fontosak a túléléshez és a kapitalizmus ezekből következik) következménye és mint ilyen: csak nagyon nehezen okolható obejektívan azért, amit valójában az emberi kapzsiság, gonoszság, irigység, kicsinyesség és immoralitás okoz. És ez nem csak a kapitalizmusra igaz. Pontosan tudjuk, hogy a 20. században hová vezetett a többi izmus...a marxizmus, leninizmus, sztálinizmus, a nácik, a maoisták, a bolsevikok...az összes kudarcot vallot és emberek millióinak a halálát okozták. A kapitalizmus viszont működni látszik (de nem működik valójában, csak sokkal lassabban öl és sokkal burkoltabban tesz tönkre mindent, hosszútávon), sőt még az olyan bizarr formái is működni látszanak, mint a kínai kapitalizmus, ahol egy masszív diktatúra államszocialista gépezete használja a kapitalizmust úgy mint egy interfészt közte és a nyugat között, emellett persze tőkét is felhalmoz - összekötve a kellemest a hasznossal, de ugyanúgy megemlíthetném a nem kevésbé bizarr putinista kapitalizmust, ahol meg valamiféle nacionalista varázslatot kevertek össze egy oligarcha rendszerrel, amit a volt államszocialista rendszer megmaradt kapcsolatrendszeri működtetnek és erre húztak rá egy kapitalista rendszert, ami segít abban, hogy a gazdasági problémáikat kezelni tudják és tőkét halmozzanak fel.
Magyarország megint teljesen más, itt egy iszonyú fura, félig feudális, szinte teljesen polgárság nélküli, kádárista és horthysta múlttal rendelkező törpeország, frusztrációval teli, bezárt, nyelveket alig beszélő, nyersanyagszegény, önerőből saját demokráciát soha nem alkotó közegébe injekcióztak bele valamiféle vadkapitalizmust, ami végül mára egy oligarcharendszerhez és egy autokrácia újbóli megszületéséhez vezetett, de a kapitalizmus még így, ebben a perverz formában is: köszöni szépen, de jól van.
A Brit kapitalizmus megint más, ebben mindennek megvan a maga helye, a régmúlt brit birodalmi rendszereinek a volt tagjain belüli kapcsolatrendszerek tartják össze ezt a kapitalizmust és táplálják továbbra is azt a brit illúziót, hogy ők még mindig nagyhatalom, pedig dehogy, viszont a kapitalizmus itt is működik, sőt itt működik csak igazán. Lubickol. Mindent lerabol a világon fegyverek nélkül, pénzért: Kína legyártja a műanyag vackokat, Nagy-Britannia meg eladja, de ugyanezt teszik midenütt: az USA-tól Moszkván át Brazíliáig. Működni látszik! Nemdebár? (Nevetek.) Hiszen van növekedés! (Öt-hat bolygónyi nyersanyagot is fel tudnánk zabálni! Nem igaz?)  Az emberek a bolygó egy kis részén jól élnek, a nagyobbik részén pedig éhen halnak, megmérgezik a földeket, vizeket, kirabolják a nyersanyagot, kivágják az erdőket és egymást gyilkolják. De a kapitalizmus működik tovább és fog is, egészen az utolsó csepp, vagy darab nyersanyagig. A kapitalizmus ugyanis csak akkor fog megszűnni, ha az utolsó egységnyi nyersanyagot is elfogyasztottunk mindenből, az utolsó fát is kivágtuk, az utolsó csepp olajat is kiszivattyúztuk és még sorolhantám. Egészen eddig a végső kirablásig köszöni szépen jól ellesz. (Kivéve ha a végső pont előtt megsemmisíti az emberiség önmagát)
Elég volt a példákból, ebből is látszik, hogy egy olyan rendszer, amelyik ennyi féle-fajta kultúrkörben képes működni az csakis úgy lehetséges, hogy az alapvető, zsigeri emberi tulajdonságokra képes rácsatlakozni és azokat használja működési elvként és a lényeg mindegyik felsorolt példában ugyanaz: a lehető legtöbb erőforrás megszerzése, a tőke felhalmozása. Bármi áron. Akár azon az áron is, hogy a bolygót közben elpusztítjuk - és ez számomra a kulcspont. És ez az amiért utálom a kapitalizmust: mindent tönkretesz az emberi kapzsiság maximalizálásával. Elhiteti a korlátlan növekedés illúzióját és azt, hogy az rendben van, hogy valaki egymilliárdszor gazdagabb mint más, miközben a szabadverseny és a szabadpiac is csak illúzió, de ez már egy másik kérdés. Szóval a dolgok nagyon bonyolultak és soha nem szabad egyetlen dolgot kiemelni, mert az csak bűnbakgyártás.


Írtam néhány irracionális dolgot is:

Nem tudom, hogy hogyan, de úszok, holnapok, napok, alkatok, szétszéledő seregélycsapatok, ujjal benyomott halántékok és a zsinór, a függönyfelhúzó, a redőnyfelhúzó, mögötte napfényes rét van, tóval, sással, ott sétálsz, nézlek, befont hajaddal: te néma zöldszemű macska, megnémult aranyhal, a hatalmas szempillád úgy hullik a betonta, mint őszi levelek ólomból: átharapja magát mindenen.

A titkok széle felhajtogatva, terítő, váza, pohár --- nem kérdezel, nem tudhatod, aggodalom:::a gyanú, a léha kényszer, hogy a virág, a macskád és az őrült pörgés, hová tűnhet az egész, hogy mi ropja borzalmát az égnek: a szemek: az álmok - gyengéden mindent. Mit írjak még róla? Hogy néked van a legszebb alsó ajkad, kedves szuszugás? Mert a költők ilyenféle baromságai: a mellékfolyókba ömlő városi piszokban őgyelgő, kopott farmerban toporzékoló, pinádra kíváncsi ragadozó lelkek, a halandzsa és a derűs szakácskönyv, anyád szigora: vigyázba állsz és sikoltozol álmodban: kislány.

Nem tudni széleket és hosszakat. A stabilitás illúziója se jó, az állandósult őrület se, az se jó ha egy egész életet egy helyen élnek le, de a hontalanság se jó. Egyensúlyt kötsz a nyelvedre, lógjon le a földre, könnycseppek kúsznak rajta délre, füvet legelnek, megszakad a gondolkodás néha, csájt szürcsölő szürkés szám a sóhajtó szar-tölcsér: fölötte a két lyuk amin keresztül bámulna rád, kékek, kékek, kökények: sarkukban csipa, vagy túlfény: de semmiképpen nem ragadozás.

Tegnap egy pillanatra elhittem, hogy G. már nem haragszik, de megint eltűnt és nem merek neki írni semmit, nagyon hiányzik, fogalmam sincs mit tehetnék. Csak aggódás és tudom, hogy nem jó valami nála, de csak érzem.

Csinálok magamnak krumplisalátát, egy mini adagot és az lesz az "ünnepi" ebédem. A legszebb karácsonyi ajándék meg g. hangja lenne. Bevásárlás, utána...evés és elavás és olvasás és tanulás és ábrándozás.