képek, betűk

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy ki volt a 20. század számomra legfontosabb és legjobb képzőművésze és nem szabadna gondolkodnom, akkor Philip Guston nevét mondanám, ami gondolom sokakat meglepne, mert nem annyira ismert Európában, valahogy mindig a periférián maradt, nem lett belőle képzőművész sztár - pedig megérdemelné. Számomra viszont egyértelműen ő volt az, aki az őszinteségnek arra a fokára volt képes eljutni a formavilágával, amennyire csak el lehet jutni a képzőművészetben. A korai huszas éveimtől kezdve ő volt a példaképem, mindig szerettem volna olyan őszintén és gátlástalnul szabadon és szenvedélyesen alkotni mint ő. A munkái tele vannak az egzisztencializmus és a dekonstrukció legfontosabb és legerősebb megnyilvánulásaival, illetve az azoknak a formákká való transzfromációival, az absztrakció előtti megtorpanás szédítő kóválygásával, olyan történetekkel és olyan jelrendszerrel, amely annyira egyedi kézjeggyel bírnak, hogy azonnal felismerhetőek és azonosíthatóak a művészettörténet teljes egészét tekintve is. Guston Montreal-ban született és gyerekkorában költöztek Los Angeles-ba, a szülei ukrajnai zsidó bevándorlók voltak, Odesszából származtak. Guston családja tisztában volt a kaliforniai Ku Klux Klán antiszemita, rasszista tevékenységével a huszas években, amikor odaköltöztek, de mégis vállalták a költözést. Guston apja egy idő után nem bírta elvisleni a kilátástalanságot és a megaláztatást, ezért felkötötte magát a családi ház fészerében, ahol a kis Philip talált rá, ez az egész későbbi életére rányomta a bélyegét. Guston anyja támogatta a fia művészi próbálkozásait és nem tett neki keresztbe és a házukban egy nagyon kis szobában egyetlen lelógó villanykörte mellett rajzolt, ez nagyon fontos motívum, több festményén is megjelenik sokkal később és itt van a mi közös kapcsolódási pontunk is. Én a huszas éveimben egy albérletben rajzoltam, egy 2x2 méteres fürdőszobában, a wc-n ücsörögve, egész éjjel csak rajzoltam és cigiztem és ekkor találkoztam az ő munkáival és azóta is ő maradt az egyetlen képzőművész, akihez személyesen kötődöm, valami összeköt bennünket, amit nem tudok és nem is akarok megfejteni. Guston egészen sokáig akadémikus volt, majd absztrakt képekkel próbálkozott, később absztrakt expresszionizmussal, majd 1967-től felhagyott az izmusok követésével, valami történt vele, igazából senki nem tudja, hogy mi, de teljesne izolálta magát Woodstock-ban és ekkor festette azokat a képeket amelyek szerintem a művészettörténet egyik csúcsteljesítménye, nem túl sok képe van ebből a korszakából, de ha előtte nem csinált volna semmit, csak ezeket festi meg, akkor is örökre beírta volna magát a legjelentősebb képalkotók közé. Elszigetleve halt meg Woodstock-ban, New York államban 1980-ban és gyakorlatilag teljesen egyedülálló életművet hagyott maga után amit nem nagyon lehet sehová beilleszteni, nem nagyon kötődik sehová és nem is hagy semmiféle továbbgondolási lehetőséget, egy teljesen izolált, önmagában tökéletes és zárt világ.

Philip Guston, Head and bottle, 1975

Philip Guston, 'Monument' 1976

Philip Guston, Painter in Bed 1973 Oil on canvas 152.4 x 264.2 cm

Philip Guston, The Magnet 1975 Oil on canvas 171.5 x 204.5 cm

Philip Guston, Riding Around (1969)

Philip Guston, The Street

Ezt már rég le akartam írni, de valahogy mindig elsiklottam fölötte, de ma délután eszembe jutott és elkezdtem végignézni a róla szóló cikkeket és leróttam az adósságomat magammal szemben.
Csendben lenni és elgondolni dolgokat, amelyek talán nem is léteztek soha, de mégis elhiszem, hogy igen, jobb örökre a csend-ben lenni, mint elfelejteni. Ha félreértenek arról csak én tehetek, rossz jeleket használtam, rossz módon és a jelentőség-fontosság és a prioritás átcsúszott máshová, nem vagy többé fontos, ez teljesen hétköznapi dolog, nincs benne semmi különleges, soha nem vagyunk különlegesek, csak történik minden és a kuszaságon belül néha vannak olyan tiszta szigetek, ahol értelmesen lehet szavakból mondatokat formálni.
C. idehozta a kék labdáját, hogy játszunk, olyan mint egy atomóra, egészen pontosan ilyenkor szoktam hazaérni hétközben munkából és ő ezt érzékeli, ez a játékidő. Mosolygok.
Ritkán érzékelem a valóságot ennyire tisztán, mert általában, sajnos túlságosan sokféle rétegen keresztül látom a dolgokat és ezt senki nem képes megérteni, összezavarok mindenkit aki a közelembe kerül, pörgök, robbanok, harapok, kacagok, szineket váltok és váltogatom a véleményemet, és emiatt hiába minden, ha valakit szeretek nem bírja ki a rohamokat és elmenekül, ez teljesen érthető, szinte képletszerű.
Játszunk a kék labdával és utána alvás, elég volt a mai napból.