képek, betűk

Ma van Edvard Munch születésének 154. évfordulója, nem szeretem az évfordulókat, véletlenül vettem észre, tőle régebben több képet is linkeltem, jó nézegetni a munkáit így munka után, kicsit megnyugtat, bár a legtöbb embernek valószínűleg nem a nyugalom jut Munch képeiről az eszébe, hanem a zaklatottság és a depresszió. Munch 1863 december 12.én született egy norvégiai kis faluban Ådalsbruk-ban, a falu lakossága ma is 600 fő körül van, tehát azóta se sokat változott, gyönyörű helyen van, Norvégia legnagyobb tavához a Mjøsa-hoz közel, jó lenne oda egyszer elmenni kirándulni. Munch életéről nem akarok írni semmit, mert temérdek könyv foglalkozik vele és a Wikipédia oldala is nagyon részeletes. Amin mosolygok az az, hogy róla is volt egy jó könyvem, ami szintén elveszett amit azért sajnálok, mert L.-től kaptam aki az egyetlen barátom volt mikor Csölösztőn éltem, de később öngyilkos lett, egy grafikám volt tőle és ez a könyv, a sok költözés során mindkettő eltűnt, de úgy hiszem, hogy ezek megvannak otthon a szüleim házában az ott raktározott holmijaim között. Munchtól próbáltam néhány olyan alkotást keresni ami nem annyira közismert, csak úgy..., a magam örömére, meg mert jó.

Edvard Munch, Next The Kiss, 1895

Edvard Munch, The Nurse, 1908

Nem kötődik Munch-hoz közvetlenül, csak el akartam rakni magamnak Helen Frankenthaler néhány munkáját, ő nem annyira ismert, elsősorban az absztrakt expresszionista munkáinak köszönhetően lett ismert. A szülei német emigránsok voltak, New Yorkban éltek. Nagyon gyakran kihagyják őt az absztrakt expresszionizmusról szóló könyvekből, pedig szerintem teljesen egyedi, új formavilágot hozott fejlesztett ki magának, ami üdítően hat az absztrakt expresszionizmus akkorra már egészen unalomig ismételgetett formái és textúrái között.

Helen Frankenthaler, Cool Summer, 1962

A tiszta színek foltokként való kezelése és a keverése a kevert színekkel és a nagy üres felületek merész meghagyása egészen egyedi, főleg az 50-es évek végén és a 60-as években festett képeinél van meg ez a frissesség, ami a 70-es és 80-as évekre teljesen megváltozik, a játékos és vidám felületek és a tiszta színek egyre inkább eltűnnek a munkáiból és a 80-as években festett munkái már egészen mogorvák és komorak szerintem.

Helen Frankenthaler, Toward Dark, 1988

Egy kicsit visszautal Mark Rothko sötét képeire szerintem, de lehet, hogy csak belemagyarázom? Ha igen, akkor elnézést. Igen, csak belemagyaráztam, gyorsan megnéztem néhány képet tőle és csak az emlékezetem játszott velem.

Mark Rothko, Black and Blue painting, 1968–1968

C. nagyon nyűgös, kell vele még egyszer játszanom, a hátam fáj, fájdalomcsillapító be, utána alvás, olyannyira hiányzik g., hogy a buszra menet zombinak éreztem magam, fájt a halántékom... olyan erősen éreztem a hiányát, rettenetesen hiányzik a hangja.
Estére még kellene olvasni valamit, de őszintén szólva ahhoz sincs kedvem, most szexelnék (íííí), ölelkeznék leginkább (vele), de helyette alvás lesz, igazából szerintem már nem is hiányzik a szex (kis hazudós én), mármint már azt se tudom milyen. Már frusztrált se vagyok miatta, elnyomom (vagyis frusztrált vagyok), mert másvalakivel nem érdekel, így helyette olvasok a tenzorokról, meg a virágokról esetleg berúgok, de hétközben sajnos inni sem lehet, mert kell az agyam a munkámhoz. Majd pénteken, erről jut eszembe, hogy kellene egy kibaszott inget vennem a karácsonyi partira.