képek, betűk

A tájképfestészet története eléggé szövevényes, a művészetben már korán megjelent, elsősorban a kínai művészetben, ahol a középkorban például Hasegawa Tōhaku foglalkozott a táj és az élővilág lefestésével, Európában is volt tájképfestés, de főleg csak mint díszlet egy-egy vallási téma háttereként, mint önálló műfaj nem nagyon létezett, talán csak a romantikában kapott nagyobb hangsúlyt és lett a természet önálló témája az európai művészetnek, az első tájképek nyomai már a barlangrajzokon is megjelennek, de ezeken sem a tájon van a hangsúly, nem tájképeket akartak készíteni az akkori alkotók, a táj csak egy konténer, ahová belerakják a kép többi, fontosabb elemét. A legrégebbi és legkifinomultabb ilyen, kőre festett képeken maga a kő adja azt a hátteret amit tájként lehet érzékelni, a legszebb és lerégebbi ilyen képek a dél-afrikai Drakensberg hegységben (Sárkány-hegység magyarul) és a San emberek (bushmanok) festették őket. Ezek nem konkrét tájképk - ezt hangsúlyozom, viszont egyértelműen a természet ábrázolása volt az egyik célja az alkotóknak, ami mindenképpen figyelemre méltó, főleg úgy, hogy ezek a képek 4000 évesek, de ugyanilyen, San emberek által festett falfestmények vannak a Cederberg hegységen is, vagy Limpopo-ban. Ezekről azért írtam többet, mert valahogy mindig kimaradnak a festészet törénelméből és szinte mindig csak a kínai és nyugati (európai) művészetre gondolunk ha a képzőművészet kerül szóba, pedig Afrika eléggé sok érdekes dolgot rejt, arról nem is beszélve, hogy mivel az emberiség bölcsője is Afrika volt, ezért ez valamennyire mindannyiunk immanens része, legalábbis engem mindig megérint és elgondolkodtat. Van egy gondolatjátékom ezzel kapcsolatban, mármint amikor a múltunk mély kútjára gondolok és próbálom megérteni az emberek közti rokonságot, sokan nem értik, vagy nem is nem értik, inkább képtelenek felfogni, hogy a bolygónkon minden ember összetartozik és rokon. Képzeljük el, hogy ha lenne egy olyan Facebook, amelyik már 20 ezer éve működne, 20 ezer éve minden rokonunk és közvetlen családtagjaik feltöltötték volna oda a szokásos fotóikat, magukról a gyerekeikről, a házi kedvenceikről. Most képzeljük el, hogy mi lenne akkor, ha ma megnyitnánk és egyetlen gombnyomással fel tudnánk vele tárni a rokoni kapcsolatainkat, ha felrajzolná a családfánkat, 20 ezer évre visszamenőleg. Ledöbbennénk. Akkor értenénk csak meg teljes mélységében, hogy mennyire szánalmas mindenféle nacionalizmus, rasszizmus és ország. Olyan rokonokat látnánk a családfánkban, akikről el sem hinnénk, hogy ők voltak az őseink, mindenféle bőrszínű, nemzetiségű emberek százainak a fényképe sorakozna előttünk, akik mindenféle távoli tájakon éltek és akkor lenne ez még sokkolóbb, ha ez a képzeletbeli Facebook alkalmazás megkeresné az összes, mondjuk 5000 évnél régebben élt rokonunk mai leszármozottait és megmutatná őket és azt is, hogy hol élnek ma. Lehet, hogy a szomszédomban élő afriaki családban az anyuka, vagy az apuka őse sok-sok generációval ezelőtt az én ősöm testvére volt és mindennap együtt játszottak, meg vadásztak és nagyon szerették egymást.
Visszatérve a tájképekhez, nagyon nehéz dolog meghatározni, hogy mi konkrétan tájkép és mi nem, nekem nem is célom ez, ahogy máskor se, most se szeretnék éles fekete-fehér határok mentén meghatározni dolgokat, csak próbálom megérteni, hogy miért és mikor alakult ki az ember igénye arra, hogy valamiképpen rögzítse magának a környezete egy-egy szegmensét. És a san emberek (bushmanok) nagyon fontosak ebből a szempontból, mivel a sziklafestményeik és a meséik is sok releváns dolgot tartalmaznak - az utóbbit először a "Specimens of Bushman Folklore" című könyvbe jegyezték le 1911-ben.

A san emberek készítette sziklafestmény a Drakensberg hegységből

De ugyanilyen sziklarajzokat találni szinte az egész világon péládul Észak-Amerikában, ahol a Wyoming államban vannak csodás petroglifák (sziklarajzok).

Visszatérve Európára, az első tájképek már a középkorban készültek, de tényleg nem sok van belőlük, olyan meg tényleg nem sok akad, amelyiken a táj mint olyan, önmagában lenne a téma. De ha visszanézünk még korábbra, akkor azért találni érdekes dolgokat például a minószi civilizáció-ban.

Tavasz freskó, Akrotiri-ből, ami
mai Santorini szigeten van és a minószi kultúrában festették i.e. 1500 körül

Természetesen eszem ágában sincs belemagyarázni a művészettörténetbe, hogy ezek valóban a mai értelmezés szerinti tájképek, mert nem azok, de mindenképpen jó tudni róluk és arról, hogy a tájképfestés egyféle belső igény is egyben, amelyik a civilzáció bizonyos szintjéig önmagukban egyszerűen nem léteztek, azt nem akarom megfejteni, hogy miért nem, mert nem értek hozzá és nem akarok hülyeségeket írni.
Önkényesen átugrok Európából Japánba, ahol viszont a középkorban már egyértelműen volt tájképfestészet és nem is akármilyen színvonalon űzték a japán képzőművészek. A kedvencem Hasegawa Tōhaku, aki a 16. században a Hasegawa iskolát alapította.

Hasegawa Tōhaku, a "Fenyőfák" című művének
a bal oldali részek 1595 körül festette 

De a zen buddhista tájképfestészet már ennél jóval korábban az 1300-as években is létezett a japán Muromachi korszakban. És akkor kínát még nem is említettem, ahol a Tang dinasztia idején (618–906 között) már önálló művészi ággá fejlődött a tájképfestészet és ez később egyre fejlettebb lett, egyre mesteribb szinten űzték.

Mi Youren, Cloudy Mountains, 1200 előtt (Southern Song dinasztia idején)

Guo Xi, Old Trees, Level Distance, 1080 körül (forrás)

Zhan Ziqian nevét muszáj itt lejegyzetelnem, mivel talán ő volt az első aki tájképeket festett Kínában, nagyon régen a 6. században, de azt feltételezik, hogy az ő munkái között vannak olyanok amiket már ő is úgy másolt régebbi munkákról...ezért írtam feljebb, hogy az idő kútja nagyon mély és egyáltalán nem látni benne mindent.

Zhan Ziqian, Stroll About in Spring, 6. század

Európában, ahogy említettem eléggé későn jelentek meg a tájképek, nem volt rá igény, inkább a vallási dolgok megfestésével foglalkoztak, de ez is félrevezető, mert abban a korban sokszor találni egy-egy képen belül olyan részletet, ahol látszik, hogy az alkotó örömét lelte abban, hogy a táj egy-egy részletét megfesthette. Hieronymus Bosch nevét nem szokták a tájképfestészettel kapcsolatban emlegetni én viszont szeretném és a hozzá nem értő gyermeteg örömével én azt gondolom, hogy az ő munkáiban is találni olyan tájakat, amelyek valószínűleg önmagukért kerültek a képre és csak másodlagosan váltak utána díszletté (például az Utolsó ítélet bal oldali szárnya).

Hieronymus Bosch, The Last Judgment, 1482 után

Ugyanígy Joachim Patinir képein is hangsúlyos szerepet kap a táj, de végül valamilyen más dolog veszi át a hangsúlyt és a táj csak díszletként él tovább a kép hátterében, de a kidolgozottságán egyértelműen látszik, hogy az alkotónak fontos volt a táj, mindenképpen komolyan tanulmányozta a tájakat, perspektívát és a színeket ahhoz, hogy le tudja festeni. Csak...talán a kor, amiben élt nem volt készen arra, hogy a tájképet önmagában értékelni tudja.

Joachim Patinir, Landscape with Charon Crossing the Styx, 1524

Nagyon érdekes az idő és belegondolva abba, hogy az egész emberiség történelme csak egy apró kis epizód ahhoz képest amilyen idő-mélységek vannak a bolygónk egész történetében...és még ezt sem látni át teljesen. Érdekes.

C. iszonyú hülye pózban alszik. A kényelmes, puha helyről átfeküdt a szobabicikli alapzatára, ami kemény műanyag.

G. teljesen ignorál. Azt hiszem, hogy nála ennek vége és talán csak én nem vagyok képes felfogni a jelzéseit. Én nem tudok ennél már többet tenni, minden amit tettem az elmúlt hónapban miattunk volt, de már nem segített. Régebben éreztem mennyire fontos vagyok neki, most már semmit nem érzek ebből, ötletem sincs mit tehetnék még, hogy visszakapjam őt, harcolni nincs erőm és úgy nem lehet, hogy hónapokig esély sincs arra, hogy találkozzunk, azt meg, hogy "nem mer írni semmit" egyre inkább annak érzem, hogy már nem is akar, mert nincs mit írnia, egyszerűen nem szeret már csak nem akarja, vagy tudja leírni.
Nekem már olyan fájdalmas ez az egész, annyira fáj, hogy teljesen beletompultam, egyszerűen nem tudok már mit csinálni, az egész életemet átalakítottam miattunk, de kevés volt és nem segített. Így jártam, én már teljesen belefásultam ebbe a harcolásba, egyszerűen nem tudok mit tenni, ennél többet már képtelenség...várok, várok, hátha valami változik, mert....fontos. Csak rossz ez igy.

Ma jönnek vissza T.ék remélem sok kellemes élménnyel, ő egy két lábon járó enciklopédia, minden kis szir-szar épületről tud mindent, tavaly mikor életében elsőzör eljött Manchesterbe, kivittem a városba és ő mesélt nekem, nem pedig én neki, olyan dolgokat tudott a városról amiket én nem, ezen nagyon sokat nevettem akkor...hihetetlen figura. Még olyanokat is tud, hogy melyik vonatállomás mikor, milyen módon és miért épült úgy ahogy, meg ilyesmiket...de fejből.

Szombat van. Olyan érzésem van mintha vasárnap lenne.

Már reggel rossz kedvem van. Miatta. Hiányzik.

C. már felpörgött. Odalent dobálja a labdát, meg kopog a körmeivel.

De még hiába mászkál...túl korai a sétához,