Az első kiállítása 1973-ban volt Bostonabn, ahol a helyi meleg közösségekben készített fotóit mutatta be, ahová egy barátja David Armstrong segítségével tudott bejutni úgy, hogy fotókat is készíthetett az emberekről. Erősen hatott a szemléletére Diane Arbus, aki minden marginális társadalmi csoportról készített fotósorozatokat, a társadalom kitaszított rétege volt az ő témáinak a központja.
Bostonból New York-ba költözött, ahol a post-punk new-wave zenei szubkultúrákat fotózta, majd a poszt Stonewall-lázadás meleg szubkultúrák életét fotózta egészen az 1980-as évekig. (A Stonewall lázadás 1969 június 28.-án volt a new york-i Greenwich Village-ben lévő Stonewall Inn nevű melegbárnál tört ki, a folyamatos rendőri razziák ellen.) Ezután kezdte készíteni a fotóit kemény drogot fogyasztó emberekről, párokról a new yorki-i Bowery-ben 1979 és 1986 között és ebből készült az egyik leghíresebb fotósorozata a "The Ballad of Sexual Dependency". Ez az elnevezés Bertol Brecht "The Threepenny Opera" című operájának egyik dala "Ballade von der sexuellen Hörigkeit" az eredeti címe.
Ennek a fotósorozatnak az alanyai közül sokan meg is haltak a 90-es évek végére túladagolásban vagy AIDS-ben (péládul Greer Lankton képzőművész, Cookie Mueller színésznő, író aki a a Rózsaszín flamingókban önmagát alakította "Cookie" néven).
Később csinált néhány közös projektet Nobuyoshi Araki japán fotóssal, aki fotó és szexmániás, több mint 350 fotósorozata van - én nem kedvelem a munkáit, üres pornográfia és önéletrajzi ihletésű perverzió az egész. Számomra semmi értékelhető nincs benne és ezt természetesen nem a prüdéria miatt írom. De amíg például Diane Arbus kutatta a témákat és az ember érdekelte, addig Nobuyoshi Araki egyszerűen csak élvezi, tetszik neki, ő maga a saját "művészete" központja és én ezt nem kedvelem. Képek itt. Természetesen jók a fotói, tehetséges fotós és mint művészi kivitelezésű pornográfia messze az egyik legjobb munkák ezek, csak nekem vannak más elképzeléseim is a művészetről, de ez az én hibám.
Nem értékítélet, csak kicsit ideges vagyok. A fotózás érdekes dolog, néha értékelem, néha meg nem megy, mivel túlságosan sokat mutat, mint a film, azt érzem, hogy "akar tőlem valamit" -- szándéka van, saját hívogató akarata.
 |
| Nan Goldin, Gina at Bruce’s dinner party, NYC |
 |
| Nan Goldin, Trixie on the cot, NYC |
Elkezdték a petárdázást. C. rettenetesen fél. Nem tudom miért csinálják ezt az emberek.
Nem tudom hogy fogja átvészelni a mai éjjelt.
T.ék még sehol.
Iszonyúan érzem magam, ő azt írta össze van zavarodva, néha órákig nem ír, egyre rosszabbul vagyok, legszívesebben megsemmisülnék. Ezt így nem lehet. Ebbe belehalok. Nem tudom miért nem írja meg, hogy nem akar tőlem már semmit és kész. Írok neki és órákig nem válaszol, utána meg semmi konkrétum, csak, hogy "fél", "össze van zavarodva" nem értem miért csinálja ezt, még arra se méltat, hogy leírja mit csinál, hol van és hogy akarja-e velem valami közöset vagy sem. Én ezt már egyre kevésbé értem. Pedig csak kibaszottul egyszerű dolgokat akarok, vele lenni, csinálni közösen egy új életet és szarni mindenbe, felnevelni két-három gyereket és dolgozni, utazni meg normálisan élni. Én komolyan nem értem, hogy miért kell ennek ennyire nehéznek lennie. Iszonyúan szar, fáj mindenem. És nem értek semmit. Nem tudom meddig fogom ezt bírni, mert egyszerűen úgy érzem, hogy életemben először képtelen vagyok megérteni valamit és pont azt nem értem akiről azt hittem, hogy nagyon szeret.
T.-ék még mindig nem értek vissza, aggódom. R., T. felesége ma észrevette rajtam, hogy valami bajom van és kérdezősködött, látszik rajtam minden, most rossz egyedül, jó lenne ha jönnének, kiváncsi vagyok ízleni fog-e nekik amit főztem. Remélem igen, szerintem jó lett. Megkóstoltam. C. reszket és felmenekült a felső szintre a petrádázás elől, ezt sajnos ki kell bírnia. Csak néhány doboz sört vettünk szilveszterre, nem lesz semmiféle ivászat, beszélgetünk csak és nem hívtam vendégeket sem. Nagyon magányos lettem belülről, én úgy kezeltem őt mintha a párom lenne, még akkor is amikor hülyeségeket csináltam és harcoltam magammal és rettenetesen fáj, hogy ő már nem. Azt írta, hogy nem őt sajnáltam mikor vitáztunk...miközben szinte minden percben gondolok rá és ezek nagyon rosszul esnek, nem is tudja mennyit aggódok érte...napi többször sírok emiatt és kurvára nem magamt sajnálom...hanem bennünket és őt.
Furák az emberek, amikor ott van nekik valami igazi, ami csak az övék lehetne, csak nekik van, akkor nem kell nekik, nem értékelik.
A szomszédban buli kezdődik, hallani a zenét, egy kicsit sem zavar, egy afrikai család, tök jó fejek, az apuka is szokott futni, néha találkozunk reggel, mindig köszönünk, három gyerekük van és nyáron mindig az udvarban trambulinoznak. Várom a tavaszt, ha lesz még olyan. Nem reménykedek már semmiben.
Tökéletes szilveszteri szám bulihoz:
No comments:
Post a Comment