az irányvonalaknak egy gömbön
mely a semmiben tekereg -
nem sok értelme van,
mégis, felfelé - gondolom
Oldham irányából
toronyfelhők kutyapofái
ez a nyomorúságos telepek
függőségek végtelenjeibe burjánzó
üres tekintetű szánalom-parkja
mint Orwell Wigan Pier-jének
huszonegyedik századi pattanása
gennyel telve várja a pukkanást
a Rochdale kanális
a halott barna szutyka
melyből legszívesebben
a baktériumok is menekülnének
vizéből bevásárlókocsik ágaskodnak
kerekeik az ég felé 
mint imába fagyott öklöcskék
mellettük útjelző kúpok
beledobott bárszékek
kosz, szemét, fecskendők
meg a többi - unalmas
mint a többi lepukkant
magába holt
magát szájba kakáló város
bármerre - a hanyatlás
a rozsda
giccses, unalmas - mint a gettók
ezredik mutogatós pop-ja
mint az egymilliomodik rap szám
melyet már csak az idióták hallgatnak
de csinálják - mert egyszerű
kényelmes - és mert mást nem tudnak
vagy ki tudja miért...
a fontos mégis - talán a kórkép
a látlelet, hogy a nyomor
nem csak anyagi
az oktatásba ölt milliárdok
dekadenciagyárakba folynak
mert a pénz, csak pénz
hideg akár a szívbe szúrt illatosított kés
a kosz, szemét, üresség ---
törődés
szembenézés helyett
s a válasz:
még több pénz kell
még több lengő zászló
nemzeti propaganda 
miközben
a halott folyók felett
apa, anya fecskendőn utazva nevet
a gyerekek bandázva üvöltenek --
én a felhőket nézem
a világ tökéletes szőrtelen denevér
odakint fekete zománc a táj
unalmas ez is
mint te meg én.

Great Britain has gone down Hungary’s old road,
it is the road that Hungary just left yesterday...
They officially elevated negative-populism to power,
who keep waving national flags,
claim the ideas of homeland and nation for themselves,
as if they were the only people living...
in a shared house,
they lie knowingly, they stir up hatred,
how stupid did one have to be
for the majority, even knowing the unspeakable damage of Brexit,
to choose those who caused it,
how blinded,
ignorant and shameless does one have to be
to go on marching down the same road,
knowing this damage,
a road they should have stepped off.

Endless stupidity has won,
it rages, it rejoices, and it repeats
meaningless slogans
that are the perfect diagnosis
of cognitive dissonance.

A sad country,
in its desperate decadence,
but I have no doubt: they will continue.

Tizenhat éve hagytam ott Magyarországot,
Tizenhat évet kellett várnom arra,
Hogy a gyűlölet, hazugság, propaganda -
A szociopatákra épülő kíméletlen kevélység,
Állami szintre emelt bolondokháza,
Hivatalosan is bezárjon.
Az őrület határáig feszített rettegésre,
A gyűlölet izzítására,
Az empátia hiányának emelésére,
A pszeudo-háborús pszichózis létrehozására,
A papírcsákóban pöffeszkedő,
De még egy egyetemi vitától,
Vagy egy hatalom átadási ceremóniától is rettegő,
Végtelenül gyáva, kányszeres hazudozó vezér - uszítására,
A közösségek megosztására
A mindenféle gyűlölet ingerküszöbének emelésére,
A klinikai szintű szembenézés-képtelenségre,
A közös tulajdon, az állam vagyonának sajátként kezelésére,
Az EU-s pénzek ellopására,
A gyűlöletpropaganda elképesztő mocskára
épült hatalom végleg kimúljon.
Az orbáni rendszer tegnap hivatalosan is a helyére került -
A kutyaszar mellé a járdára,
A kihűlt ondóval teli koton mellé a szemétkukába,
A halott gyümölcsöktől színezett madárszar mellé a fák alá,
Kádár, Rákosi, Horthy nyálkás csiganyoma mellé.
És bár azt sejtem,
hogy minden remény ellenére nem épül valódi demokrácia,
lassan egy újabb rezsim épül,
Mert a kultúrát, a többség ízlését -
a huszonegyedik században már nem lehet "polgárosítani",
De talán,
Az új,
Nem bűnözőkre, kíméletlen szociopatákra,
Nem lopársa és propagandára,
nem kizárólag az emberi kisszerűség
legmélyebb bugyraira és a zsarolhatóságra
Épül majd. És ha mégis?
Nos, igen. A jövő ellen
nem véd a jelenben elkövetett
remény és reménytelenség... a jövő
az önmaga - vagyis ismeretlen.

az évek holt záradéka
mellkasodban reszkető ólom
bizarr madárként ücsörögve
félhomályba vesző vállaidon
Failsworth, Daisy Nook - az  éj mája
elkopott időm lepörcent máza
karmait az utak bőrén húzkálva
sebeket rajzol a járdákra
akkor örül ha már vérzik a föld -
elbújsz előük
a sokféle hit, őrület, nameg
a csendet félő üvöltözők elől -
és az éj csak rejtene
amíg bírja, mentene
a tengernyi elszabadult mocskot
szégyenkezve takargatja
a bokrok alá hajítja
akár a részeg a poharat
könnyítve kábulatba vesző
nyomorúságos bánatán - 
de azt sejted: nem nagyon számít
hiszen a dolgok...
rozsdát szülnek neked
s azoknak is
akik nem akarják látni
önmaguk valódi arcát.

the age of ideologies and philosophy is over
by now they are merely components
dosed into political marketing
like spice into a yummy blood soup

the labels right, left, liberal
are colourful objects dragged about on a screen
which a capable sociopath casually drops
into the diagram of acquiring money

if needed, national pathos with flags waving
if that is not enough, he promises scraps to the workers
if needed, he hires right or left extremist lunatics
so they bring the hoped-for profit

Thetare. Post-Machiavellist clown yummi show...
Where

philosophy is needed when a more serious profile
lulls the brighter, better-educated classes to sleep
Plato, Marx, Harari, Kojève or Burke
whatever is needed for the money, they put it on the cake

and yet, again and again, they believe the fairy tales
it is like religion — the patina of centuries
makes even the stupidest stories more believable
all it takes is the right power-mad sociopath

with an unscrupulous drive for power
the money-guzzling media eagerly broadcast anything
helping along these sustainable stupidities
I watch, I understand, but I do not want to see

this civilisation is a wretched self-parody
trailing behind its own science
repeating the same thing again and again out of habit
although all they are doing is drawing

the dreadful diagrams of gaining power and money
dragging left, right, liberal about, the power-hungry one makes
the story is wrapped in narrative
the army of fools applauds, nibbles, believes or hopes

the harmony is perfect: decline, destruction,
decadence: a smiley in the margin of the diagram
if you do not want to live in this, you can listen:
sad news for rebels: you cannot get out.

Oh, I could: being a hermit was my choice
Like in medieval: it works. 

már sikálják a rájuk rakódott mocskot
új gyíkbőrrel kárpitozzák a hazugságot,
a propagandista, intéző, kápó,
oligarcha, verőember, táskahordó,
manipulátor, politikus - kisbárány bőrben,
maga elé tudat-simító gépet tesznek,
a kakás nyelvek, habos szájsarkak,
a pénznyeléstől felpuffadt gyomrok,
a csillogósra nyalt alfelek, és az azokat
szorgosan lefetyelő ott-sem-voltam emberek.
Az apróbb-nagyobb machinátorok,
a titkos számlák - megszépülve,
megtisztulva, szentekké átlényegülve:
mosolygós szmájlikká lesznek, Amott
már nyomkodják a Delete gombokat,
zúg a papírdaráló, színt vált a kaméleon,
amnéziák bamba vigyorai,
"nem tudtam" válaszok hosszú sorai,
épül az új világ: a szembenézés - persze:
újra elmarad - a szemét, gyűlölet,
a végtelen korrupció papírgalacsinná
zsugorodva a szőnyegek
alá kerül. Az arcok
vonásai is átalakulnak - a cinikus, pökhendi
ráncokból ártatlan redők leszenek,
ők sosem mondtak olyat, semmit nem tettek!
Nem sejtett senki semmit,
más csinálta, más hazudozott,
más pörgette az ördögi verklit,
más tiltatta ki a humoristát a faluból,
más árazott túl, más hazudott,
más vette el a jogot, más lopott - ő? dehogy!
A gyűlölet, migránsozás, buzizás,
mások bűne - s most megpihenve,
a néhány percnyi megtorpanás után
a szociopaták krisztusi pózra váltva,
új hiearchiákban új pozíciókra várva,
a régi új - mosolyogva alszik el este, 
itt sosem volt saját hiba, beteg eszme -
a rosszat más csinálta - nem te, ő vagy én,
új cukormáz, új marcipán csillog,
a régi torta újramázolt tetején.

tagadással élve, illetve tagadásban,
fogalmam sincs mi tehetné jobbá a világot,
bárki, bármit akart korábban: öncél lett.
a forradalmak, lázadás, mozgalmak - elvesztek
ami maradt belőlük az a kevesek haszna
a sokaságnak pedig a saját megkövült nyomora.
elhihetnék bármit, hihetnék akár neked is -
sőt ha vak lennék, hihetnék benned is,
de bocsáss meg: nem tudok, nem lehet,
mert ha fogom a könyveket, a tapasztalatot,
csak a borzalmas valóság - az látszik,
a másokon átsétáló, mindenkit megcsaló,
trükkös, csalafinta hazugok hosszú sora,
ők lakják be a történelmet, övék a múlt,
és a jelenben éppúgy ők kísértenek,
és akik harcoltak miattuk a temetőkben,
névtelen, imseretlen címkék mögött laknak,
a világ pedig azok útján romlott tovább,
akik nagyra nőve, a történelemkönyvekbe,
dölyfös, hazug mítoszok mögé téve,
a mai korok kicsiny becsapottjaiként,
most újabb őrülteknek tapsolva,
anonim eszközökké teszik önmagukat.

ordinary sounds, with ordinary shadows
human-shaped clouds with dreadful desires
every victory of ordinary stupidity
eats away at freedom, and fills its place with howling
it only wants to indulge itself, for ever and ever
the small indulge, the great revel, and selfishness
it devours the planet, leaving nothing behind
the politicians dance samba for them,
the press, the markets, the media and marketing love them
it stuffs itself, feeds and feeds, and its grin swallows everything
and it may seem as if they win every day
as if they could be free for ever and ever
there are no consequences; the whole world is there for their delight
behind their icy grins, like a howling little monster,
infinite emptiness sobs within itself,
and they recoil from every mirror.

I do not know whether you ever existed.
I want to picture you, I know.
Your hair, grazing the earth,
tames the Moon.

I do not know how long we may remain
the freckles of the blue sky,
uncounted starlights,
soft lips above one another.

I cannot fathom time’s secret,
perhaps it is only a mournful illusion.
The world, after all, never laughs,
because to it, all is grace
and not a false invention.

Száznyolcvan éves késéssel polgárságot létrehozni?
"Nemzetté tenni a társadalmat." - a huszonegyedik században?
Amikor a nemzetnek helye már a múzeumokban van?
A magyar értelmiség többsége hibernált időutazó,
cirádás kapszuláik soha nem hagyják el a Földet,
évtizedeket alszanak és mindig ugyanoda érkeznek -
s bármikor, felébredve a kómából - ugyanazt kiabálják:
a tizenkilencedik századot befejezésének ígéretét hozták.

Néhány nappal a rendszerváltás után
már mossák a koszos tenyereket,
mentik a kiszolgálókat - sikálják
az eleddig szorgosan csapkodó nyeleveket.
A propagandistákat tartalmat törölnek,
az évtizedes ipari gyűlöletet kiradírozzák,
az egy hete még háborús pszichózist okádó
csőcselék "újra pozicionál",
a szabad média makog - az újakon éli ki,
hogy tizenhat évig gagyogva maszturbált,
s most saját Stockholm-szindrómájától hajtva,
békés beszélgetésre hívnak Mini Goebbels-eket,
a féltudású értelmiség új világot vizionál,
a sok kitartott, házi napraforgó veszettül pörög,
létrejön az emberarcú fideszes népmeséje,
mint hajdanán az emberarcú párttag,
s akik tapsoltak a lopáshoz? A Bolondok hajója?
megvezetett, ártatlan áldozattá lesznek,
a korrupcióra boldogan szavazókat,
a lelkesen "migránsozó", "buzizó" fröcsögőket
européer demokratává avatják,
Mindenki olyan jó! Olyan kedves!
Napsugarat posztol a fizetett komédiás,
a kaméleonok színváltva villognak,
a maszkot váltó bohócok szivecskéket fújnának,
még néhány hét és jönnek az új biográfiák,
show, pénz, vudu és szerepváltó műtétek...
A minisztériumokban papírokat darálnak,
az oligarchák térfelet cserélva gazsulálnak,
a sajtóban eufemizmusokkal relativizálnak,
a sötét árnyak lassan kiszürkülve,
az új ön-definícióktól újra hófehérek leszenk.
a polgárság nélküli polgárságban buli van,
a pénisz alakú uborkafára
visszamásznak,
akiket onnan épp leráztak,
s a leghangosabb újra az lesz, aki eddig is üvöltött,
jönnek a hős-mesék, a nagyotmondás, felejtés,
az  urambátyám vállveregetés,
a megtorpanó mutyi - alakot vált,
új iránya a régi zsebek átrúzsozott szája,
a Csodaszarvas is visszatér a Szíriuszról,
Hétszűnyű Kapanyányimonyók a világfa tejetén landol,
alatta együtt örül a szent és a profán,
amíg a valóság sokadszorra - megint,
nem csapja őket pofán.

yes. if they order it, shall we eat flowers?
a step’s worth of silence
you pull a cap over the smile planted in your lap
everyone takes a breath at once
of course? obviously? did it just happen?
glove puppets play the piano in vibrating mirrors
they drink oil, excrete gold, burp natural gas
they eat plastic, vomit lithium, manganese, cobalt
withered flowers in empty souls
they fumble with their smartphones
is this some kind of critique? am i green?
oh, not at all. critique has long had no meaning,
just as opinion has none either,
just as rebellion has none,
nor does argument.
since everything is just narrative?
reality,
narrative too,
depends on how much you earn from it?
opinion is price-labelled, marketed,
human nutrient delivered in a targeted way?
like feed for dead flowers?
reason is asleep, breathing softly, trembling
who knows what it is dreaming?
perhaps nothing. perhaps it only pretends?
does it want to achieve an effect?
to manufacture a bubble? to shut down a community,
to shut it in, to influence it?
is evil infinite? does it exist at all?
if you live in constant madness, do you become mad?
social media, pseudo-AI, fashion,
the colours of religion and capitalism have been mixed together?
nice?
has it become so beautiful?
what is the it is it?
hedgehogs dance in the garden
foxes sleep on the grass in the park
in mute silence
I am listening to the music of M.F.
like leftover silence
in the howling, foaming horror
a single candle
locked in an ice cube.

üdvözülni szeretnének, vonalat húzni, tapsolni
újra új világot, ezredik társadalmat: harmatból acélrácsot
közben a vérben a ragadozó fémbuborákok
átmentve magukat: újra pezsegni kezdenek majd
mocskuk nyomán új és új elitek szívnak, edzenek
megmagyarázzák, félreérthetetlennek hősnek álcázva.
kicsit nosztalgiáztam - nem tudom minek
olyan volt mintha kétezerhétbe csöppentem volna
amikor Szlovákiában Slota "büdös magyarozott"
Budapesten pedig a büszke bunkó "leszlovákozott"

rég volt, negyed élettel ezelőtt, másik galaxisban
elmúlt és az ott aki én már nem is én voltam
amikor papírjaim szerint brit lettem
itt "kelet-európaiztak" viccből,  könnybe szorult végzetem
dísztelen dobozba rakva, fájó hányingerem
ráírva a giccses, általány-szöveget: "Basszátok meg."
a többség - vagyis akiket kívülvalónak gondolsz
ostobának, gonosznak tűnik - s végül gyakran kiderül
"az is" - a legjobb elkerülni a közönségest, győztest
mert semmi nem korszakos, örök - csak a természet

igen, nem várni az ember-világtól semmit - ez a menekülés
ostobák, kretének, nyálzó, kapzsi álszerények
médiát, közösséget, tartalmat gyártó zsizsegő önszeretők
kévés, annál is kevesebb: ha találsz valami csendeset
s még ritkább ha képes három pontot összekötni
a folyamatos "negatív evolúció"-ban fuldokolva megérteni
hogy az ártatlan óvodásokból a sok csalódás
hogy hasogat cinikus, sebzett óriásokat

de végül elmúlik az is, elmúlik az elmúlás - közhely
önmaga tükrében ki billeg, élvezze, vagy égjen
csak én - ne legyek én, ne bántsak, ne féljek - legyek
a legcsendesebb csalódott barom, porszem
még a saját csendemtől is fényév távolságban
nincs nemzet, barát, család - semmi emberi csoport
csak az ablakból a fák, képek, najó: maradnak a könyvek
az égbolt - amihez nincs köze az emberi közönségességnek
a természet jó - még akkor is ha megöl: csak azért
mert úgy hozta törvénye - és nem érdekből, haszonért
vagy mert nem tetszettél.

és begyógyulni nem kell - mert aki ebben a világban
egészséges....az maga a diagnózis.

látni az otthoni eseményeket...
megint rendszerváltás?
gyerekkorom óta a harmadik,
most "alapítani" szeretnének.
valamit.
nagy álmok, demokráciáról fecsegés,
csak azt nem látom,
hogy kik építenék s kiknek?
Akik megtehették volna,
azokat már rég elüldözték...
most azok fognak újra rendszer váltani
akik a pénz elapadásáig az előzőnek tapsoltak?
Már most elkezdődött a relativizálás,
megint nem lesznek felelősök,
esetleg néhány kirakatper,
de szembenézés...ugyan kérem!
Csak ártatlan áldozatok lesznek:
végül minden propagandista,
pöffeszkedő új-földesúr,
szerencsétlen áldozat lesz,
s azok fognak rendszert alapítani,
akik eddig abban éltek és mást nem is ismernek?
vagy akik ameddig volt uniós pénz
kiszolgálták az elnyomást?
holnaptól demokrata lesz mindenki,
a homofób, az ex-gárdista, xenofób, korrupt,
meg a jó ég tudja ki,
akik eddig hazudtak, 
nagyszerűen eldagonyáztak:
most majd az újnak tapsolnak.
óh, a szabadságszerető nép... lol
ha létezne szabadság utáni vágy,
azt nem csak kapni . adni is akarnák....
a győztes például
melegjogokkal is kampányolt volna vidéken
és tapsolták volna,
ha lenne hagyománya a polgárságnak:
uniós pénz nélkül is épülne bicikliút,
kilátó, múzeum, faluház, híd - felújított templom...
lenne melegházasság,
lenne khmmmm: egyenlőség
mint itt, valahol a halódó nyugaton...
az élni, s élni hagyás alap lenne,
a szabadság, az esélyegyenlőség...
alap kulturális norma lenne....
A sok, épp most születő forradalmár, lol
ha nem fogyott volna el a pénz,
ma is a Pocakos Apácskájuk csöcseit szívná,
s az vigyorogva etetné, itatná gyerkőceit,
ugyan, kérem... forradalom,
rendszerváltás,
alapítás,
oké.
na igen.
rendben.
Kár, hogy a polgárság-port
nem a polgár-gyárban gyártják,
mert akkor csak építeni kellene egyet-kettőt,
s patikákban recept nélkül adva,
véget érne a 
a
a
az ami volt, van, lesz:
A feudalizmus kádárral megfészbúkozott,
nagyon szomorú nyomora.

If you feel the world is unbearable,
if you feel you are going mad from all the lies,
if you feel like screaming because of the umpteenth act of vileness,
if you no longer use social media,
if a few months ago you started reading again,
if you do not have artificial intelligence to write everything for you,
if you know the times table and understand written text,
if you can sense the all-pervading stench
of decadence disguised as progress, if you are afraid and hurting,
the problem might not be you: welcome to reality,
where you probably feel solitude.
The best thing you can do? I have no idea...
I do not know; there is probably no solution.
Because by now things can no longer be fixed.
We have already crossed every line towards something worse.
Around us is a deterioration.
We lie, constantly, without pause,
for money, for self-interest, out of stupidity.
Our leaders lie, we lie to them,
out of lust for power, for money, out of fear.
We think we are capable of anything,
billions lie that power is necessary,
they lie about everything, everywhere, almost everyone,
destroying and ruining nature:
slow warming, producing more plastic,
we drink oil,
we need more gas,
we push sewage into rivers and oceans,
they build more slaughterhouses.
The cult of meat eating...yeah.
The North Atlantic Current is slowly grinding to a halt,
laying frost upon heat, pain upon decay,
but we will keep lying until the very last moment,
deceiving one another with positive messages.
Slowly, most people are being dumbed down,
forgetting how to write,
how to count, how to read, and how to be altruistic.
Artificial intelligence works out for them
what 5x5 is, or six divided by two,
and these are the ones who will vote, who will run things.
I do not know whether this is already the beginning of the end
or the end itself; I do not know how long it will last.
I am no seer: I only know
that in a world where people are slowly growing stupid,
and greed is the highest value,
and they live in hierarchical structures,
and where everyone lies to everyone,
and lies and self-worship spread through networks,
I cannot expect much good.
But I no longer care, because I look at all of this,
at our civilisation,
as I would at any other before it:
a stepping stone leading somewhere,
which may be good or bad — who knows.
It is simply good to know
that we are not special,
just links in the chain, steps
in the endless flow of things.

kivonom az időt a saját képletemből
amikor sétálok mantrákat gyártok
"nem érzek semmit"
"nem jelent semmit, hogy nem érzek"
"csak a lépések fontosak"
"majd azok sem"
mosolyra görbül az égnek az a része
mely csíkká feszült a háztetők
és a felhők közt
rájövök, minden mantra röhejes
pótcselekvés
konyhai pszichológia saját terasszal
az ellenkezőjére vágysz annak
amit el akarsz nyomni
ez a legszomorúbb pisztáciamag-tangó
ahogy a földre hullik
koporsó lesz belőle, tágas kis lak
belefekszel, heherészel, elhajózol
az égbolt tükrében látod
odakint épp elpusztul minden
narancshéj színű lángok
fegyikehely alakó olaj-ár grafikonok
kapálódzó kezek, letépett póklábak
azok meg ott? jé! vért isznak?
a pókháló közepén egy cár
a másikban egy micimackó 
majd apróbb szociopaták
köröttük milliárdnyi derűs áldozat
gépeken, gyárakban, húsos fazekak előtt
velőt szívnak, nemi élet, ürítés
fekszek a pisztáciamag csónak fenekén
szemeid zöldjében a temegén
a víz üvöltéseket, sikolyokat
meg az azokat követő röhögést hozza
hallgatnád, ha lenne mivel
érdekelne ha számítana 
de már csak az marad, igen
"a minek", " miért" éa a "kinek"
posvadt szagú szellő emberi szagokkal
zizegő léghullám emberi blablával
hadakozás, hazudozás, meg a főisten: a pénz
a százmilliomodik utánazt utánzata művész
meg a fejlődének álcázott roncstelep
szakadékkal, horrorral, püffedt hímekkel
öltönybe, kosztümbe zárt alsóbb majmokkal
elúszok, elringok
és az sem érdekel, hogy nem érdekel
majd ébresszetek fel
ha kipusztult az ember végre
és lehet csendben, békében élni
a megmaradt növényekkel

megint elhiszik, hogy nincsenek oldalak,
hogy egy teljhatalomból plurális demokrácia,
mint egy bőrrel bevont sáros hógolyó, mely
hegyoldalról alágurulva mindent összeszed -
havat, sarat, kutyaszart, használt kotont,
mocskot, hippit, nácit - végül leérve óriás lesz,
nem értik: hogy a polgárságot nem kihirdetik,
nem gyárban kalapálják, nem is úgy adják,
hanem kultúrából, közös jobb-létből születik,
megint és újra csodára várnak, sokadszorra,
s akik eddig az előző uraknak tapsolva éltek,
loptak, csaltak, hazudtak, visszaéltek - most
köpködnek, s másokra mutogatva bűnabkot
kapnak, ugyanúgy - tükör nélkül, lelkesen
tapsolva a következő úrnak, s minden megy,
halad tovább, a soron következő elnyomás,
szomorú történet, szomorú történelemmel,
szomorú jövőjét szorgosan nyalogatva néz,
csalódik, majd újra - csak tükörbe nézni,
ne kelljen.

 

Reason has got stuck in its own swamp,
Clever people, as if treading in sticky, warm chewing gum
stuck to the back of the hand,
have consumed sincerity out of the world.
Hardly anything free remained after them,
they left almost nothing that was joyful,
where laughter, tears, and surprise are sincere.
Because they slapped a brand mark on everything
turned everything into a product,
labelled everything, degraded everything
into a saleable product, a market phenomenon, or propaganda.
Today, most people at universities
look for career opportunities, and scholars
long for career and prestige in research,
and freedom, creativity, and sincerity
are only a product, which people who, without real experience,
import into art —
people without real experiences, only know
which effect, which sentence, which colour
fits a concept that, as a saleable
product, enters the art market,
This is the world of sellable narratives and concepts,
or can become one of the new products
of the film market as a saleable screenplay. Almost everything has stopped.
In science, the big companies have taken over everything.
By funding the universities, they train a workforce.
It is hard to find fresh air, hard to find a way out,
and to avoid it, so that after the smallest success
you do not become a market product: it is hard,
an almost impossible task. This world here,
the swamp of cynicism, greed and hypocrisy,
where almost nothing is what it seems.
We have become projections of our own shame upon dark walls
empty, stupid, and pathetic,
people who only copy the thousandth cliché, who
manufacture the ten-thousandth landscape, superhero film, music
who upload, share, eat, fuck ---
just another product. Infinitely sorrowful,
that looks constantly happy, pseudo-smart 
that is just ridiculous,
the whole of art, from films
through the visual arts to music is just: mostly just merch, items,
goods and enjoyable: faeces.
There is a way out. Maybe there. 
the
lonely road of an outcast, where,
left alone, you hardly find anything, hardly
find anything sincere, beautiful, free of self-interest,
but perhaps this search — the search
For beauty and sincerity in this swamp is the most beautiful thing.
But of course, this does not matter.
Doodle-ddooo. doo--doo, and fuck off.

Physics is divided into “classical” and “quantum” physics only for historical reasons. Before the discovery of particles and before the rise of quantum theory, we had no way of knowing that the true nature of reality is not the same as the one we experience directly. And yet even now, people continue to cling to the fossilised, outdated belief that there is a separate “classical” world and a separate “quantum” world. There is not.

Everything in the universe is fundamentally the same. Everything is made of the same underlying stuff: particles. There is no god, no supernatural realm, and no such thing as “classical physics” as an independent layer of reality. There is only physics—and even that is merely a human way of describing things, because nature itself does not care how we categorise it.

We have the whole matter backwards, simply because we have grown accustomed to thinking this way. The long neglect of quantum biology is a perfect example. Even today, people still repeat the claim that biology cannot be quantum, because the environment in which biological processes occur is “warm and wet.” But this is nonsense. “Warm” and “wet” are themselves quantum-level phenomena. Heat is nothing other than the faster motion of particles, and the fact that we experience it as heat—and the very mechanism by which we experience it—is also part of the same underlying quantum reality.

In that sense, contemporary physics is rather like this: imagine a computer game made entirely of pixels. Now imagine that the game’s main character concludes that the background around it is probably made of pixels, but that it itself is not, because it is somehow special. The main character imagines that the movement of its arm is not produced by an algorithm manipulating pixels, but by some mystical, magically infused process belonging to its supposedly non-pixel body. That is how absurd our current habits of thought can be.

It is time to come back down to earth. The origin of life is another good example. To this day, people try to explain it by searching for proteins and various organic substances, even though life must also have arisen from a particular combination of particles. The first living system should not be thought of primarily as a protein or a molecule, but as a quantum structure—something like a nanorobot formed by nature itself. What we now call proteins may be parts of such a structure, or later manifestations of it.

A particular arrangement of particles came together, began to move, and became capable of using energy, taking in energy from its environment, and sustaining motion. Later, it may have developed the ability to change direction, and from there perhaps began to evolve structures that could store the blueprint for making itself again, and so on. If we ever build a truly functional quantum computer, perhaps we will be able to model these processes, decode them, and discover the precise quantum combination—the micro-environment and energy conditions—under which a structure like the one we call life can emerge. The earliest such particle combinations may have been the ancestors of the macro-scale quantum combinations we now call living beings. These processes may have unfolded unimaginably slowly, over millions of years.

Everything in this universe, in this world, is made of the same thing: the same nature, the same particles. We are the dance of quarks and gluons, and their energy is our mass. Classical physics is only a framework. It is a magnificent one, but there is a boundary beyond which it can no longer describe reality adequately—a boundary at which the true nature of nature begins to reveal itself.

Close your eyes. The absence of light, the blocking of photons from your retina, the sensation you experience even now—that too is a quantum phenomenon. Open them again: photons strike your retina, their energy is transferred to the particles there, that transfer is registered, and structures we call cells—built from immense assemblies of electrons, protons, neutrons, and the atoms made from them—carry those signals onward. Those signals are energy. Everything is energy. In the span of a blink, there are trillions of reactions, trillions of vibrations, trillions of spins. That is what you are, and that is what I am.

Biology, as a framework, sees only the higher levels of this process—the large-scale structures, such as proteins. But those, too, are only groups of particles. They are not reality itself.

csillámló kavicsokba botlott a reggel,
a hajnal pofájába vicsorogva, rácsapott
valahol átgurul a Nap, kényelmetlen póz
ahogyan lépkednek a cipőim, magukban
volt egy ütés, kétezertíz lényegtelensége
a kivagyiság számtana, meztelen disznók
ijesztő röfögései: várból, cicomás palotákból
egy távoli ország ismétlődő érvágásából

ráokádnék a Nap sugaraira,  ő bosszúból
szénné égetne, mondjuk, álmodjuk, szérum
a jelenlét ellen, láthatatlanság kéjelgése 
jellegtelenségem öröme, hogy csak úgy átlépnek.
a karvalyokat lecserélik, a zzákmány marad,
a nyulakat leölik, a farkasok röhögnek,
kékes háromszögek, összeszart parkokban

felnézek az erektált oszlopokra, a kamerák
szemei feketék, a taxisok már leparkoltak
némelyik pornóra maszturbálva várakozik
talán egy reptérire, vagy egy részegre,
átszaladok a képsorokon, a cipőim árnya
esetlen mozgásával rágja a fehérséget
a sarki péktől a kenyérszagot eregetik

a dolgok megszokott óraműre haldoklanak
ugyanazok az emberek ugyanakkor vannak
régebben képzeletben ledaráltam magam
de túl hatásvadásznak találtatott, eldobtam
nem kell szenvedni, nem éri meg a fájdalom
ami a hülyéknek annyit jelent: örülni kell
ettől szomorú leszek és ledarálnám magam