Megkaptam a londoni állást, fél órája hívtak és hivatalosan is küldtek róla levelet és közben egy másiktól is írt az ügynök, de ez már konkrét ajánlat, enyém a pozíció, négykörös interjú után végül is jó érzés, de csak most kezdődik a neheze...bértárgyalás, szerződés, albérletkeresés és átköltözés Manchesterből.
Fura mód semmi különösebb örömöt nem érzek, de azért nem annyira rossz - semleges, az ilyesmiket mindig elérem, csak azt nem amire valóban, igazán vágyok, azt elbaszom. Nagyon rossz kedvem lett, kimegyek a városba lődörögni egy órácskát, sírós minden. Érdekesek körülöttem az emberek, nem tudnak szinte semmit a világról, a legtöbben az egész életüket egy 50 kilométeres körben élték le, ettől magabiztosak, a tudatlanság magabiztossága nagyon jó védőháló, nem kell kétségbevonni semmit, nem kellenek a kételyek.
Nem tudok semmit G.ről, megszakad a szívem, halálra aggódom magam, de esélyem sincs tudni bármit is, csak remélhetem, hogy jól van. És fogom is remélni. Hátha van valami rejtett csatorna ahol átáramlik a metakommunikációnak ez a szánalmas formája, persze valószínűleg nincs ilyen.
Este elmegyek futni, mert reggel futottam egy kísérleti kilométert és a lábam már teljesen jó, múltkor megint meghúztam, jobban be kell melegítenem.
No comments:
Post a Comment