képek, betűk

Elég fura volt ma munkában mindenki, a karácsony előtti utolsó nap Nagy-Britanniában mindig különleges, ilyenkor a britek felengednek, illetve konkrétan az angolok, ma minimum tízszer annyit beszélgettem a kollégáimmal, mint az elmúlt 3 hónapban összesen. Volt aki 10 percig mesélt a családjáról mikor a konyhában összefutottunk, elmesélte melyik nap mikor, kikhez mennek látogatóba, három fia van, a legkisebb most született két hónapja, körülbelül annyi idős a srác mint én.
Egy kicsit szomorú voltam, hogy nekem semmim nincs jelenleg, de nem voltam irigy, soha nem irigykedek, csak elszomorodtam. A mellettem ülő srác egész nap beszél, még a fülhallgatóját se vette fel, pedig máskor egész nap rajta van, ma tudtam meg, hogy 32 éves és egy kis faluból származik, nagyon angol hely, Cheswardine a neve a falunak. Utált otthon ezért jött Mancheseterbe, itt járt egyetemre, nem brexit hívő, ma egész nap beszélgettünk zenéről, politikáról - mindenféléről, még kajákról is, miatta mentem a Pret-be, mert heti többször is onnan hoz magának ebédet és ő is vegetariánus mint én. Ezeket mind ma tudtam meg...és két hónapja ülök mellette.
Ezt minden cégben megtapasztaltam, volt olyan helyem is, ahol ezen a napon az emberek behozzák munkába a gyerekeiket, volt, hogy 10-15 gyerek volt az irodában, olyan 4-5 évestől a tinédzser korig.
A HR-es srác ma odajött hozzám és megsimogatta a vállam és sok sikert kívánt Londonhoz. Úristen, a sírás kerülgetett. Hihetetlenül kedvesek velem, biztos vagyok benne, hogy búcsúpartit is szerveznek, már valaki emlegette.

Csak három hónapja vagyok itt, de sok ember a szívemhez nőtt, de persze az irigy kollégámat ettől még nem felejtem, ma nincs bent, de a Slack-on írt ma is egy hülyeséget. Egy külső cég mérnökeinek kellett jóváhagyni valamit amit csináltam és kioktatott Slack-on, hogy 1. úgyse tudom ma befejezni, 2. ha befejezem úgyis leszarja a másik cégben ma már mindenki. 3. nem úgy kell csinálni ahogy csinálom. Ehhez képest 1. már befejeztem. 2. a külsős cég elfogadta és meg is dícsérte a munkám minőségét 3. a választ lásd az előző pontban. Szóval ez azért elhomályosítja a képet, de nem baj.
Ilyenkor, a karácsony előtti utolsó munkanapon nehezebben megy haza az ember munkából, mert ilyenkor jó itt ücsörögni, főleg úgy, hogy az ember tudja, hogy négy nap magány vár rá.

Tudom, hogy G. nem rajong a karácsonyért, ahogy én sem, de mégis szívesen tölteném vele, valami hólepte tájban, egy eldugott helyen, egy faházban, ahol van fenyőerdő és nagyokat lehet sétálni.


Vissza akartam térni a reggel emlegetett Paul McCarthy munkáihoz, csak néhány sort szerettem volna még írni róla, mert szerintem reggel félreérthető voltam, mintha elítéltem volna őt a szexualitás kendőzetlen ábrázolása miatt, ami nem igaz.

Paul McCarthy festményeivel általában jóval kevesebbet foglalkoznak mint a szobraival, installációival, vagy a videómunkáival. Pedig lényegesek, ráadásul vannak külső kötődések is a munkáiban, Judith Bernstein-el tartottak közös beszélgetést is a képeiken megjelenő szexuális és erőszakos témákról.

Ezekről általában nem illik beszélni, illetve alig valaki akar, mert tabu, mert kellemetlen és mert szinte mindenkinek vannak olyan titkos dolgai, amelyekkel nem akar szembesülni, vagy fél meglátni magát a tükörben - bár a tükörbe nézés már egyfajta ön-ítélkezés, hiszen azt feltételezi, hogy szégyenkezni kell valamiért.
Többször is hallottam már, hogy Paul McCarthy művészetét ismerni és foglalkozni vele perverzió, elmebetegség, beteges dolog - ami nyilvánvalóan nem igaz. Sőt pont az ellenkezője igaz, aki MacCarthy munkáit betegesnek gondolja az nem ért belőle semmit, ennyi erővel a pszichitáriai szakkönyveket elmebetegségnek kellene tartanunk.
Ha egy perverz ember nézi az alkotásait, akkor nyilván belelátja magának azt a perverziót a képekbe, installációkba amelyek örömöt okoznak neki, de Paul McCarthy nem ebből a célból hozta létre a munkáit, egyszerűen csak őszinte és érdekli őt az emberi létnek az a része, amit a legtöbbünk igyekszik elrejteni és emiatt a kollektív emlékezetünkben is el vannak rejtve, tabuk, nem illik beszélni róluk. Az ilyen dolgokat a kultúrkörök is próbálják eltakarni, a sok mocskos dolgot a kollektív emlékezet képmutatóan elkerül és elzár titkos helyekre, szőnyeg alá söpri, bünteti, fél tőle, tabut csinál belőlük.

Paul McCarthy, Gap, 2009

Paul McCarthy munkáit ahhoz tudnám hasonlítani, mintha egy városban hirtelen át tudnánk látni a lakóházak falain és látnánk, hogy a valóságban az emberek mit művelnek odahaza, látnánk a sok erőszakot, a gyerekeiket verőket, az erőszakoskodókat, a perverzeket, a szadistákat és a többi olyan dolgot, amit perverziónak tartunk általában, a sok devianciát, hamis meséinket, a tévé előtt gubbasztó gyűlölködő, fröcsögő kispolgárt, akiben kéjes örömérzetet okoz a hírműsorok képsorain szörnyülködni. És ez a sok kis titok szinte csak az emberi lét legintimebb régióiban létezik, mert amikor valaki szép ruhát húz és kilép a lakása ajtaján és elindul munkába, boltba, templomba vagy akárhová, onnantól kezdve szerepet játszik, eljátsza a tanárt, orvost, mentőst, rádióst, papot, diákot - akármit, persze kivéve ha nem elmebeteg, mert az akit őrültnek nevezünk az az, aki a külvilágban is folytatja azokat a dolgokat, amelyeket amúgy a legtöbben (a "normálisak") csak otthon, titokban mernek megtenni és a valódi őrült ezt még fel is nagyítja és nyilvánosan teszi, őket néha intézetbe is csukjuk, főleg ha az őrületük közveszélyes - és ezzel semmi bajom nincs, ez nem ítélet volt, csak ténymegállapítás.

Paul McCarthy, SC, Brad Pitt, 2014

Paul McCarthy ezt a rejtett világot mutatja be, nála a falak a házakon áttetszőek, a politika sem tabu, a szex se tabu, a szexuális perverziók se, az erőszak se - nála semmi nem az, legyen az öncsonkítás, vagy politikai korrupció. Megpróbálja interpretálni a maga módján, de nem azért mert ő maga perverz, hanem azért, mert valakinek ezt is muszáj megmutatnia és ezek a valakik lennének a művészek, a művészetnek az egyik értelme a sok közül a dolgok feltárása, a valóság megmutatása, a titkos dolgok előbányászása és a hatalom, a politikai elnyomás és az öncenzúra teljes ignorlása. Legyen az bármi, bármilyen kellemetlen: a művészetnek joga van feldolgoznia és megmutatnia, sőt kötelessége - ha szabad ilyet írnom.

Paul McCarthy, Snow White, installáció részlet

És itt jön a legfontosabb dolog, ami sokszor kimarad... ez pedig a tudás és a műveltség...ezekhez a dolgokhoz ugyanis lexikális és elméleti tudás és műveltség kell, egy műveletlen, EQ-ban fejletlen ember csak ordenáré dolgokat tudna ebből kihozni, ahogy sajnos megérteni se fogja az, akinek nincs meg hozzá a kellő tudása. Az ilyen ember lát ezekben a művekben szexuális perverziót ott, ahol a szexuális perverzió elemzése és kritikája, vagy csak a folyamat bemutatása folyik éppen. Ez olyan mintha egy nőgyászatról szóló könyvet egy infantilis, ostoba ember kezébe adnál, ő csak a női nemi szervet fogja látni és azon fog heherészni, mert gyerekes és tudatlan.

Viszonylag kevés olyan művész van akire ugyanaz érvényes amit leírtam Paul McCarthy-ról, nem is könnyű szűrni és eligazodni ebben a világban. A már említett Judith Bernstein ilyen, az ő képein nagyon sok a szexuális utalás, főleg a pénisz-uralom-politika-hatalom-nő motívumok mentén csinált eléggé sok munkát. Például a vietnámi háború idején egészen fura és éleslátó grafikákat csinált a háború politikai és férfitársadalom nagyobbik részének az érintettségéről.

Judith Bernstein, SUPERCOCK, 1966

Judith Bernstein, Fucked By Number, installation view

Nem könnyű eligazodni a világban, nem könnyű a létezés, főleg a szemlélődve töltött létezés, ahol nem az előítéletek mozgatják a szálakat bennünk. A következő művész akit ide be mernék emelni Dorothy Iannone, akinél a szexualitás szintén központi téma és kendőzetlenül ábrázolja a legkülönfélébb szexuális tartalmat, az ő művészete nagyon egyedi és szinte teljesen előzmény nélkül való az amerikai művészeten belül.

Dorothy Iannone, Black Dick, 1969

Dorothy Iannone, Ten Scenes, 1969

Ennyi volt most, elfáradtam, holnap hajnalban Anita Steckel-ről szeretnék még írni néhány sort, mert nélküle ez az egész nem teljes, ő volt az egyik legszókimondóbb, legpolitikusabb női művész, van egy képe ami nagy botrányt kavart amerikában, amin Ronald Reagan Adolf Hitler álló péniszét markolja, ezt eléggé nehezen emésztette meg annó az amerikai kultúrkör. Ezek az utalások és átfedések nagyon ingoványos terület, amit sokan nem képesek feldolgozni mert a szimbolikája nehezen dekódolható a kortárs amerikai politika ismerete nélkül, a férfiszerepek pszichológiája nélkül, amit a történelemben gyakran a pénisz mint szimbólum testesített meg, de nála nyilván közrejátszott a tudatos provokáció is a bigott és képmutató közeggel szemben.

Lassan elmegyek aludni. G. néha ír, nagyon hiányzik, és nagyon rossz, hogy nem merek semmit kérdezni, ő meg magától soha nem fog semmit mondani, olyan mint egy nagy, mély hallgatag tó néma halacskája, ha bántja valami, akkor elbújik a töklevelek alá, ha durcás, ha fél akkor méginkább elbújik és onnan kukucskál kifelé.

C. ideges, remélem holnap el tudunk menni futni.