Az előadásban egyébként a perfromanszról is szó van és egy rövid jelenetben Brian McWhorter zenész (fúvós hangszerek) és perfromer is megjelenik, aki például képes eljátszani az olyan nem éppen könnyű zenei műveket mint Robert Erickson-tól a Kryl című, kürtre írt darab, ezt Bohumir Kryl cseh származású, amerikai kürtművész emlékére írta, akinek a zenei játéka az egész jazz kialakulására hatott, Kryl maga soha nem játszott jazz-t, de a zenei játékának a stílusa olyan zenészekre hatott mint Louis Armstrong, nagyon sok felvételt készített, ezek közül az egyik a Russian fantasia című, amelyet 1902-ben vettek fel.
Nézem a mennyezetet, csittegő csendek lapulnak mindenütt, minden sarokban egy emlék, minden résben, minden érintésben, az elmúlás végső szeletkéi, de magukban hordják az új dolgok lehetősgeit, a mi történetünket, a mi választásaink eredményeit. "Bátornak kell lenni, bátornak és nyugodtnak." - sóhajtom, talán jó lenne még visszaaludni, meg kell várnom hogy világos legyen, mert csak akkor tudunk kimenni úgy, hogy C. futni is tudjon.
A perfromanszművészek között egészen érdekes színfolt Pat Oleszko, aki valamiféle bazári komédiát csinál perfromanszművészként, óriási műanyag női szobor vaginájából sétál elő, bohócnak öltözik, parádékon vesz részt. Ez a fajta bohóc-őrült állapot, a Commedia dell'arte egyik formája, a professzionális előadóművészet és a színház egyik legősibb alakja. Komédia, amiben semmi nem szent az egyszerű népnek szóló, harsány vásári szórakoztatás, ami valamikor a 16. században ütötte fel először a fejét, Itáliában. Én soha nem szerettem a bohócokat, sem a komédiásokat, mert olyan világot képviselnek amit én nem bírok befogadni, mert visszataszít, számomra ez a fajta komédia egyszerű és primitív gúny, vagyis negatív humor, nem irónia, nem építő jellegű, hanem inkább gúnyolódó és a komédiások számomra a nyilvános kivégzések, a televíziós sportközvetítések és a cirkuszi előadásokat is jelentik, ami az arra fogékony primitív közönség percnyi perverz kíváncsiskodását hivatott kiszolgálni. Én magam soha nem néznék meg nyilvános kivégzést, nem lesnék titokban balesetekről készült felvételeket, hogy borzonhgassak, ahogy cirkuszba se mennék, de természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ezzel én különcnek számítok: nem szeretek kukkolni. A Commedia dell'arte előadói az itáliai városokat járták, az előadásaikban voltak konstans karakterek, amelyeken a nép egyszerű gyermeki önfeledten kacaghattak, ezek általában egy-egy táradalmi szerep sztereotip ábrázolásán alapultak, amiből könnyű volt gúnyt űzni. Ilyenek voltak az orvosok (Il Dottore), a kapzsi vénember (Pantalone), vagy a tökéletes szerető (Innamorati), ezek a karakterek gyakran megjelentek a vásári kacagtatók előadásiban, emiatt gyakorlatilag újrahasznosítható szerepkörré váltak az előadások során. Jó tudni erről, de ez tényleg az a fajta komédia, amit én nem bírok befogadni.
C. ágyát tegnap kimostam és a másik hálóban száradt, este belemászott és elaludt benne, mikor jöttem lefeküdni ágyastól felemeltem és áthoztam magam mellé a szokott helyére, a kis szörnyeteg hagyta magát cipelni, még csak a szemét se nyitotta ki, hihetetlen alak. Már ott tartunk, hogy minden nap felébreszt, egyszerűen tudja mikor szoktam ébredni és addig hagy aludni, majd mikor eljön az idő, akkor felébreszt. Olyan mintha lenne egy belső órája, ami hihetetlenül pontos. Kicsit szomorú vagyok, mert nem tudom, hogy hogyan közeledjek G.-hez úgy, hogy érezze, hogy mennyire fontos nekem, nem merek írni, mert félek az elutasítástól, valahogy egyszerűbbé kellene tenni a bonyolultságot, nem hiszem, hogy két ember kapcsolatának ennyire összetettenek kellene lennie, főleg ha tényleg szeretik egymást. Nem akarok türelmetlen lenni, majd ha lesz bizalma talán jelzi felém. Odakint teljesen ellepte a köd a tájat, mintha tejfölben lötyögne a világ, visszaalszok még egy kicsit, mert nem bírok olvasni, csukódnak le a szemeim.
No comments:
Post a Comment