képek, betűk

Szomorú péntek. Tegnap szakítottunk G.vel, leírtam neki, hogy nem zaklatom többet a hülye kéréseimmel és szövegeimmel, este berúgtam, fáj a fejem, de így legalább most már nem kell neki elviselnie a folyamatos borzalmas kéréseimet (hogy találkozzunk, beszéljünk stb.), és az elutasítása miatti durvaságomat, úgy egyszerűen csak: nem kell engem többé elviselnie.
Ő volt az egyetlen az eddigi életemben akivel el tudtam képzelni mindent, de nem sikerült. Azt írta, hogy nem utál, aminek azért örülök, de nem is szeret (ezt nem írta, de tudom) és ignorál mindig, mindent amit írok. Most már többször nem kell szenvednie tőlem, remélem ettől jobban lesz és megkönnyebbül valamennyire. Beleveszünk a semmibe, olyan volt minden mint egy álom, de már nem zaklatom a hülyeségeimmel a másikat, élje a saját életét, csak azt sajnálom, hogy nem beszéltünk hosszú ideje a hangját se hallhattam hosszú hetek, vagy már inkább hónapok óta, pedig nagyon akartam, de ha kértem még csak válaszra se méltatott, unt már és elege volt belőlem nagyon, de most már megszabadult tőlem, remélem boldog lesz és talál valakit, aki nem olyan szörnyű mint én.

Hétvégén meghívott ebédre egy régi barátom, akivel egyszer kiadtunk közösen néhány verset, itt él a feleségével Londonban, szombaton megátogatom őket, érdekes lesz, már vagy 15 éve nem találkoztunk. Nagyon szomorú vagyok, de próbálok majd normálisnak tűnni.

Ma valami hülye céges ebéd is lesz, ahhoz sincs túl sok kedvem.

Egész hétvégén tanulni és olvasni fogok, a meghívásra elmegyek, de azon kivül semmit nem fogok csinálni. Nincs se kedvem, se erőm.