Végre vége a mai napnak, borzalmas volt, egész nap alig bírtam odafigyelni, pánikszerűen félek attól, hogy elveszítettem a legfontosabb dolgot, alig tudok gondolkodni, csak az jár fejemben, hogy hogyan lehetek ennyire önző, tudom, hogy szeretve vagyok, mert érzem, érzem a fájdalmat is, meg a reménytelenséget és a dacot, pont az a dacot amit annyira szeretek benne, de most nekem szól.
Hazafelé a vonaton elképzetem, hogy milyen lenne találkozni, és tudom, hogy egy ölelés meggyúgyítna mindent, de nem lehet, mert hogy lehetne bízni bennem, amikor olyan vagyok mint az időjárás, kiszámíthatatlan. Régebben nem voltam ilyen, nem is szeretem, de akkora szeretethiányom van, hogy minden apróságot bántásnak érzékelek és felkapom rajta a vizet, csak az örökös harc, de nincs mentség, a durva beszédre nincs. Végső pontra érkeztem, fura ez a blog, itt merek őszintének lenni, egy cseppet sem zavar, nem érdekel ha hülyének néznek amiatt, hogy össze-vissza embernek tűnök, nem vagyok az. Akármit elérek és sokkal több dolgot éltem át és értem el, mint amennyit a legtöbb ember elképzelni mer, mégsem vagyok boldog, mire jó ez az egész akkor? Tőmondatban: fasz tudja. Talán arra, hogy lássam mit sem ér egyedül. Nem vagyok érthető, mert túl sokféle vagyok, stabil és merész és kemény, de szinte a legkisebb érzelmi kételytől is összeomlok, tudom miért van, persze, mert arra vágyok, hogy szeressenek, hogy itthon folyamatosan beszélgessek valakivel, aki megnézi mit rajzoltam, aki néha megdícsér és ha szar amit csináltam őszintén megmondja, hogy este, elalvás előtt csendben suttoghassak valakivel mindenféléről, úgy, hogy néha adunk egymásnak egy puszit, meg olvashassak neki és hogy végighalgassam a napját és a gondjait, hogy együtt főzzünk, hogy hétvégén együtt vásároljunk be és tervezgessünk, és, hogy gyakran más ruhában legyen, hogy szeresse az új dolgokat kipróbálni, hogy sose halljam azt a mondatot, hogy "fúj, ez meg mi?", "én ezt soha nem enném meg, fúj" meg hasonlók, hogy a másik néha vad legyen, hogy érezzem, hogy szüksége van rám, mindig. És ezekből semmi nincs, néha volt valami, de soha nem az amit én akartam, kivéve most, amit elrontottam. Ilyen vagyok, önsorsontó barom.
Cikkeket olvasok a tengerek elsivatagodásáról, négyszer gyorsabban történik minden mint amire eddig számítottak a kutatók, gyakorlatilag megöljük magunkat, sokan azt hiszik, hogy ez vicc, még mindig. Mesékben hisznek, azokban a mítoszokban látják a saját túlélésük zálogát, amelyeket évtizedek óta ismételgetnek nekik, hogy "ez természetes folyamat", "hogy nem mi okoztuk", "hogy a Föld túl nagy ahhoz, hogy mi pici emberek ezt okozzuk". Egyik sem igaz. Sajnos a számok és a grafikonok csúnya és makacs dolgok, csak az őrültek és az ostobák vitatkoznak velük. Az óceánok tele vannak műanyaggal, mindenütt, a legeldugottabb szigeteken is.
Nézd meg ezt a videót. Hogy a teknős anyuka hogyan rakja a tojásait le a Karácsony szigeteken és hogyan kelnek ki a kicsit a műanyag szemét közt. Ez a valóság és nem az amit a képeslapokon látni.
És ezt a BBC készítette, nem valami hatásvadász zugkamerás.
Lassan aludnom kellene, de valahogy semmihez nincs kedvem még az alváshoz se. Szomorú minden, szomorú, hogy nem találok harmóniát, hogy nem tudok senkit védelmezni, hogy nem tudok senkiben bizalmat kelteni, hogy nem értenek és, hogy ennyire instabil vagyok és az instabilitás méginkább azzá tesz és hiába próbálok kitörni, nem bírok, mert már nem tudom, hogy mit kellene tennem. Csak egy olyan kis szemüveges fiút, akiért el kellene menni az oviba, vagy egy sötét hajú kislányt, aki olyan olyan okos mint az anyukája? Mit merészelek...nem nagyon jár ez nekem. Majd elveszi őt tőlem végleg valaki más, aki kedvesebbnek tűnik nálam, mert mézesmázosabb és érzelmileg stabilabb, közelebb van és nem olyan változékony mint én, magamnak köszönhetem, illetve az életemnek, de ez nem önsajnálat, egyszerűen csak...elfogadom a dolgokat olyannak amilyenek. Küszködök. Tudom, hogy ő is szeret engem, de fél tőlem, pedig nem ismer igazán, személyesen és fogalma sincs arról, hogy mennyire könnyen alakítható vagyok ha érzem, hogy szeretnek, gyakorlatilag mindenre képes vagyok tőle.
Kimosott a mosógép, erőszakosan pittyog. Kiteregetek és alszok.
Jó lenne inni egy forró csokit, mézzel és fahéjjal.
Könnyek egész nap. de nem folynak, csak pislákolnak a szemgolyómon.
No comments:
Post a Comment