Dorothea Lange Amerikában született, német emigránsok voltak a szülei.
Alexey Titarenko 15 évesen beirakozott egy fotóklubba aminek "Zrkadlo" (Tükör) volt a neve és ott kezdett fotózni, a kilencvenes években egy csomó fotót készített a Szovjetunió összeomlása környéke beli Oroszországról. Dorothea Lange a nagy gazdasági válság idején készítette a fotóit szegényekről, ő realista volt. Alexey Titarenko-ra erősen hatott a dadaizmus és a Sergei Eisenstein képkockái.
Nem tudom miért vannak ők együtt a fejemben, nincs rá magyarázatom. Talán Alexey Titarenko "City of Shadows" című sorozata miatt? Ezt a sorozatát 1991-ben kezdte fotózni, amikor a Szovjetunió összeomlott és minden abszurditása ellenére van benne egy jó adag realizmus és szociális érzékenység is.
 |
| Alexey Titarenko, Kuptchino Railway Station, 1993 |
 |
| Alexey Titarenko, Lehklebtorg (Bakery), 1992 |
 |
| Alexey Titarenko, Black market, 1992 |
 |
| Alexey Titarenko ‘#7 Untitled (Three Women Selling Cigarettes)’ 1992 |
 |
| Alexey Titarenko ‘#11 Untitled (Begging Woman)’ 1999 |
Ezeket a fotókat Szentpéterváron készítette és azt a közeget örökítette meg ami nálunk is megvolt a rendszerváltás környékén. A szürkeséget. A zavarosban halászást. A se ilyen, se olyan állapotot. Az emberek nem tudtak mit kezdeni a szabadsággal, nem értették. Jól akartak élni, de fogalmuk sem volt arról, hogy az mit jelent, sokan azt hitték az értelmiségből, hogy minden megváltozik, de aközben amíg az értelmiség a demokráciáról álmodozott létrejött egy új "elit". Ez az "elit" többségükben az előző államszocialista diktatúra haszonélvezőiből, titkosszsolgálati embereiből és magukat átmentett politikusaiból jött létre, teljesen random módon, átláthatatlan kapcsolatrendszerekkel és ezek minden állami vagyont és egyéb erőforrásokat a maguk és kapcsolatrendszerük hatalmának megszilárdítása érdekében elloptak és elharácsoltak, minden hatalmat megszerezve, gyakolratilag ellopták az emberek álmait, és ezzel kialakult egy általános, csak Közép és Kelet-Európára jellemző mocskos, becstelen világ, ahol mindenki csencsel, meg feketézik és ahol csak lehet ügyeskedik.
Ez olyan világ, ahol csak az erő és a kapcsolatrendszer számít. És a mai napig az ebből a rétegből kinőtt emberek irányítanak szinte mindent. Nem véletlen, hogy például Magyarországon a mai napig nem nyilvánosak az államszocilista rendszer titkosszolgálati aktáinak az a része, ahol az igazán kritikus dolgok vannak/lehetnek. Ez a folyamat kivétel nélkül mindegyik volt Szovejtunió érdekszférájába tartozó országban lezajlott, valahol próbáltak megbirkózni ezekkel a problémákkal és létrehozni valamiféle demokratikusabb, egymással szolidárisabb, igazságosabb világot (pl. Lettországban), valahol pedig nem sikerült (pl. Magyarországon).
Persze, itt sincs szó másról, mint az emberi alaptermészetről, a velünk élő, a velünk együtt fejlődő és nem-fejlődő jóság, rossz, irigység, kapzsiság és gonoszság alapmotívumai mindenütt megtalálhatóak: a társadalmi viszonyok és a politika csak ezeknek a másodlagos következményei, az elsődleges a kultúra: ami börtön.
Dorothea Lange pedig a harmincas évek Amerikáját fotózta, a nagy gazdasági világválság idején, ami a kapitalizmus első igazi válsága volt, a túltermelés válsága, emberek milliói éheztek és nyomorogtak. A bevándorlók nyomorúságos viskókban éltek, a gyerekik éheztek és elképesztő körlmények uralkodtak mindenütt.
 |
| Dorothea Lange, "Migrant agricultural worker's family. Seven hungry children.", 1936, California |
 |
| Dorothea Lange, Eighteen-year-old mother from Oklahoma, now a California migrant. March 1937. |
 |
| Dorothea Lange, Mother and child of flood refugee family, near Memphis, Texas. May 1937. |
 |
| Dorothea Lange, Japanese mother and daughter, agricultural workers near Guadalupe, Calif. March 1937. |
 |
| Dorothea Lange, "Migrant agricultural worker's family. Seven hungry children.", 1936, California |
A fotózás "veszélyes" (mármint azokra nézve, akik csak ítélkezni akarnak), mert az ember értelmezni akarja a fotókat és hajlamos az olyan véleményalkotásra, amely nem veszi figyelembe a történelmi hátteret és azt, hogy a fotókon emberi lények vannak - és ez hiba, mert az efféle vélemény, inkább ítélet és az ilyenből csak politikai ridegség és általánosítások születnek.
Az ilyen fotók emberekről és sorsokról szólnak, ezeket a fotókat és minden hasonló témájú régi fotót az adott kontextusban kell értelmezni.
A jelen természetesen semmivel nem jobb, vagy rosszabb, hiszen a nyomor, gonoszság, irigység és jóság korról-korra velünk emberekkel együtt vándorol, ősidők óta velünk van. A jelenben, most éppen máshol éheznek, ma Kaliforniában nem nyomorog egy átlagos munkáscsalád, ma a bolygónk más részein nélkülöznek milliók és százmilliók.
Ma már Szentpétervár is más mint amilyen a kilencvenes években volt, de ennek ellenére Kelet és Közép-Európa nagyobbik részében még ma sem a szolidaritás, emberségesség és az erőforrások igazságosabb elosztása a legfőbb erény, hanem az elődeik hibáit ismételgetik újra és újra.
Az emberi alaptermészet velünk marad, ezért nem érdemes ítélkezni, egyformák vagyunk, a nemzet, ország és kultúra csak máz, mesterséges ketrecek, amelyekbe önként zsúfoljuk be magunkat, ez az amit én nem vagyok hajlandó elfogadni, ezért nincs nemzetiségem, nincs országom, zászlóm, himnuszom, semmim, mert ezek mind börtönök, ahová félelmükben zárják magukat azok, akik valamiféle álbiztonságot akarnak gyógyírként az egzisztenciális félelmeikre és a gyerekkorban beléjük oltott félelmekre. És sajnos az efféle rettegés az ami ezekben a régiókban újra és újra autokráciákat szül, mert mindig jön valaki, aki kellően gátlástalan ahhoz, hogy a félelmeket kihasználva hatalmat szerezzen.
Szóval, abból amit leírtam talán valamennyire kiderül, hogy miért érzek némi kapcsolatot a két teljesen más korban élő, más stílussal és szemlélettel alkotó fotóművész között.
Érdekes ez a ma hajnali hangulat, olyan belső harmónia-szerű, szomorúsággal vegyes nyugalom, talán amiatt amit álmodtam, talán mert G. közelebb van egy kicsit, soha többé nem akarom őt még csak egy szóval sem bántani, szeretném ha találkoznánk és egymás szemébe néznénk újra és lenne mosoly meg sok beszélgetés.
No comments:
Post a Comment