képek, betűk

Shigeko Kubota japán videóművész akinek a legismertebb munkái a Marcel Duchamp-nak emléket állító "Duchampiana" sorozat és a Vagina festészet. A Duchampiana-t arra a dokumentumfilmre alapozta amit Duchamp-al találkozva készített 1960-ban. Duchamp halála után ezt felhasználva kezdte el a sorozatot 1972-ben, majd hosszú éveken keresztül készítette a sorozat többi darabját, ezek mind videók.
A sorozat első darabja a "Marcel Duchamp's Grave" (Marcel Duchamp sírja) amelyben meglátogatja Duchamp családi sírját Rouen-ben, ahol egy furnérlapra tizenkét darab kis képernyőt erősit fel, amelyek előtt egy tükör van a földön és az előtt végez mindenféle, számomra teljesen értelmezhetetlen mozdulatokat. A következőt 1975-ben készítette "Duchampiana: Video Chess" címmel, amelyben Duchamp és Cage sakkoznak, majd a másik részben ő és Nam June Paik meztelenül sakkoznak.


ráz a hideg, nézegetem az iroda hátsó végét, az egyik sarkat, fura narancsszínű fény vonja be

elengedném a görcsöket, de egymás után, kieregetném őket mint a pipafüstöt, fázik a lábam, fázik a kezem

g. beteg, rezignált és szomorú, nagyon szomorú, próbálom őt vigasztalni.

munkában az utolsó előtti napon omlik össze minden, vigyorogva keresem a bajt, magamban fütyörészek.

szeretném g. felviditani, hogy komolyan vegyen és odabújjon automatikusan, kérni se kelljen, össze akarok vele tartozni.


Most jelent meg egy nagyon érdekes könyv "Lifelong Kindergarten: Cultivating Creativity through Projects, Passion, Peers, and Play" címmel, amiben a gyerekek kreativitásra való neveléséről van szó. A szerző, Mitchel Resnick nagyon komoly szakértője a témának és ezt a könyvet biztosan meg fogom venni. A gyerekeknek fontos, hogy játszanak, minél többet és minél inspirálóbb közegben.

Resnick szinte az egész életét a téma kutatásának szentelte. Hogy tanulunk? Állítása szerint a gyerekeknek minél több időt kell játékkal és a játéknak azoknak a formáival töteni amelyek azután úgy hasznosulnak, hogy az ember az élete végéig, felnőttkorban is képessé teszik őt az új ismeretek elsajátítására, tanulásra. Én ezt tartom a legfontosabbnak - végül is ez az életben az egyik legfontosabb dolog és nem a karrierr, meg a munka miatt...hanem mert tanulni jó, minden nap új dolgokat megismerni, minél mélyebben. Mi lehetne ennél szebb kaland? És egy szülőnek és egy iskolának mi lehetne fontosabb mint, hogy a tárgyi tudás mellett minél inkább megtanítson tanulni és játszani...az életnek nem kell ugyanis szenvedésnek lennie. Ma már bárki, bármikor, bármi lehet...a statikus tudás és a bebetonozott pozíciók korának már régóta vége van, ez a könyv nagyon érdekesnek ígérkezik.

Különösen azért, mert Resnick nagyon fontosnak tartja a művészetet és ebben is egyetértek vele, a művészetet minél fiatalabb korban meg kell ismertetni a gyerekekkel. Nyugaton ma már a legtöbb múzeumban és galériában vannak speciális programok gyerekeknek, ahol a kortárs és klasszikus munkákkal tudnak megismerkedni...ami iszonyú fontos. Emlékszek, hogy mi micsoda ócska, idejétmúlt, kényszeredett és bután megtervezett "művészeti" oktatást kaptunk, a versek mechanikus bemagolásában és néhány középszerű festmény felismerésében kimerült minden művészi képzés...tökéletesen felesleges időpocsékolás volt az egész. Semmit...az ég világon semmit nem jegyzett meg az általánosban tanult dolgokból senki, sőt megutáltatta a verseket a gyerekekkel, a festészetből meg gyakorlatilag semmi nem maradt meg senkinek, a vizuális intelligencián nem fejleszett semmit. A köépiskola ugyanez volt... Az pedig már csak hab a tortán, hogy nekem olyan rajztanárom volt általánosban, aki pofozta a gyerekeket...én soha nem kaptam tőle, mert jól rajzoltam, de sokakat megpofozott...nem tudom át tudja-e mindenki érezni az a fajta borzalmat amit az ilyesmi egy gyerek lelkében okozott?
Szóval az efféle bestiális dolgokat el kell felejteni (odahaza még mindig osztályozzák(!!!) a rajzot és verseket magoltatnak...istenem mennyire borzalmas), játszani kell a gyerekekkel, szeretni kell őket és rá kell őket bírni jó példával és az érdeklődésük felkeltésével a világ dolgaira. Nem szociopatákat és frusztrált felnőtteket kellene nevelni...itt nyugaton már régóta értik ezt és ez az a dolog amiért otthon soha nem szeretnék gyereket, csak itt. Látom, hogy például az öcsém fia mit tanul első osztályban...teljesen felesleges dolgok tömegét, mindig beteg és fáradt. Megtanítják őt arra, hogy az élet szomorú és nehéz..és arra, hogy az élet szenvedés és örömtelen szar hely...itt nyugaton pont az ellenkezőjére próbálnak nevelni és tanulni tanitanak meg.


Sok munkám van.

De már annyira nem érdekel...

Már csak a holnap délutánt várom.

Azt hiszem kezdek kicsit boldog lenni. g. miatt, csak legyen nekem és nem érdekel más.