képek, betűk

Rég aludtam ennyit, ma van az utolsó munkanapom, kipihent és mégis szomorú, de "minden nap gyönyörű nap". Kevés dolog kell ahhoz, hogy az legyen. Bonnie Whiting Smith előadásában az "A Flower" című John Cage darabot hallgatom, 1950-ben írta. Igazán illie a "Nichi nichi kore kōnichi" gondolathoz.

John Cage, A Flower, 1950


Elég ha van levegő, némi gyümölcs, kávé és buszjegy, munkahely, étel és víz?

Ez elegendő?

Kár, hogy ezek az apróságnak tűnő dolgok a Föld lakosságának egy jó nagy részénél vagy hiányoznak, vagy sérültek.

És akkor erről ők tehetnek? Az ezoterikus guruk, önjelölt életvezetési tanácsadók, karrierr tanácsadók, önjelölt lélek-mesterek, a hogyan legyél sikeres-vezető tanácsadók, papok, önjelölt ál-bölcsek kedvenc tanácsa: "Mindenki saját maga oka a saját életminőségének!"

Vajon a felpuffadt hasú, éhező kisgyerek felelős a saját, borítékolható halála miatt?

Az arzénos vizet ivó terhes anya vajon felelős?

A gyerekrabszolgák azokban a gyárakban, amelyekben titokban a mobiltelefonod alkatrészeit gyártják, ők vajon felelősek a sorsukért? Ők tehetnek róla, hogy tíz évesen már felnőnek és tudják, hogy az élet semmit nem ér? És inkább rabolni és gyilkolni fognak? Vagy beállnak valamelyik diktátor szolgái közé, hogy inkább ők bántsanak másokat, mint őket bántsák. Ők hibásak?

És azok a gyerekek vajon felelősekek a saját sorsuk miatt, akiket pici koruktól erőszakolnak, vernek, tárgyként adnak-vesznek Indiától, Pakisztánon át Afrikán keresztül Európáig, ők vajon felelősek? Ők tehetnek a sorsukról?

És azok a nők, akiknek a száma körülbelül 130 millió és gyerekkorukban lemetszik a klitoriszukat és átsenek az FGM (női körülmetélés) valamelyik formáján? Ők vajon tehettek volna ellene? Ők tehetnek róla?

És a kisfiúk, akiket pici korukban kék rugdalózóba, majd kék ingecskébe és kék cipőcskébe kényszerítenek, játékpuskát, műanyag kardot, játék lézerkardot adnak a kezükbe és beléjük nevelik, hogy nekik mindent ki kell bírniuk? Ők harcosok. És van ellenség. Hogy az élet durva és kemény és ütniük kell? Ők vajon tehetnek arról, hogy felnőttként ők teszik a világot generációról-generációra borzalmassá, újra és újra őrültekházává, mert gyerekkorukban elhitték, hogy senkinek nem kell kegyelmezni és hódítaniuk, harcolniuk kell?

És nem kellene ezeket abbahagynunk?

Nem kellene az emberi lényt látni az emberi lényekben?

Nem kellene nagy levegőt vennünk és mindenféle vallás és egyéb képzelgés nélkül a biológiai életet, mint puszta, önmagában létező értéket tisztelnünk?

Nem kellene végre felnőnünk? És ha igen, akkor nem kellene inkább örökre gyereknek maradnunk? Aki rácsodálkozik és kutat? Ahelyett, hogy azt képzelné, hogy ő már tud?

Nem kellene végre elfelejteni a vallási képzelgéseinket és az ideológiáinkat?

Meg tudnánk változni?

Ha nem, akkor mi kell ahhoz, hogy minden megváltozzon?

Nem kellene végre abbahagyni a nagy világvallások és a new age korszakát és befejezni a "Minenki maga tehet a sorsáról", meg a "Van egy felsőbb Istennség, aki majd mindent megold", "Meg a van menny és pokol", és a "Bűnös vagy, szent vagy", vagy a "van lélekvándorlás", "van paradicsom, ahova a jók kerülnek" primitív hazugságok és ostoba elgondolások mentén való gondolkodást és belépni a 21. századba?

A sorsunknak vajon hány százaléka függ tőlünk? És mennyi az, amit a környezetünk: a család, a kultúrkör és az iskola kreált számunkra? És mi van, ha valakinek nincs is családja? Ha nincs iskolája? Ha katonának nevelték? Mint Afrikában sok helyen, vagy a Közel-Keleten, vagy Észak-Koreában? Akkor miről tehet? Te tehetsz róla? Ők tehetnek róla?

Nem kellene végre felszámolni az országhatárokat, a kapitalizmust, a kommunizmust, az autokráciákat, a diktatúrákat és a központosítás minden formáját?

Nem kellene empatikusabbnak, szolidárisabbnak lennünk?

Nem kellene ezek helyett inkább megmutatni a gyerekeknek, hogy milyen csodás és milliónyi életforma van egy csepp vízben ha mikroszkóp alatt megnézzük?

Nem kellene a sok kékruhás kisfiút és rózsaszín ruhás kislányt inkább arra nevelni, hogy a növények, állatok és a bolygónk az egyetlen valódi kincsünk és a biológiai nemük semmire nem predesztinálja őket, attól sem jobbak, sem rosszabbak, sem okosabbak nem lesznek, azokat csak a mesterséges kultúrkörük aggatta rájuk?

Ha igen, akkor miért kellene? És ha nem, akkor miért nem?

Ezek a reggeli kérdéseim ma.

Tudom, hogy egyrészt bonyolult, másrészt nincs rájuk válasz, harmadrészt elkéstem a kérdésekkel, negyedrészt semmi nem fog változni.

Ezek végül is álkérdések, mert pontosan tudom, hogy addig amíg biolgóiai létforma vagyunk, semmi nem fog változni. Mert a szükségleteink, az erőforrások utáni versengés miatt és az önfenntartó biológiai, szellemi alrendszereink miatt mindig előtérbe kell helyeznünk az önzést, versengést és a reprodukciót, meg - másrészt a történelmünk miatt meg kell védeni a törzset, országot, nemzetet, mert elhisszük, hogy ez a sok szar fontos.

Csak abban bízhatunk, hogy hamarosan felnő az első mesterséges intelligencia és átveszi a helyünket?

Erre nem tudom a választ. Tényleg nem. Csak kérdéseim vannak.

Najó, most hazudtam.

Mosolygok.

Sajnos nem minden nap gyönyörű nap. És sajnos nem mindenkinek gyönyörű minden nap.

A legtöbb ember számára szenvedés. És nem ők tehetnek róla.

Nem egyenként tehetnek róla.

Hanem mi, együtt mindannyian?

Itt újra csak kérdezni merek. Kijelenteni nem.

Ideje tornázni. Nekem ma volt lehetőségem gyümölcsöt reggelizni. Kávét inni és buszjegyre is van pénzem. Én boldog vagyok?

És g. vajon boldog? És együtt azok lennénk?

És ki kiről álmodik? És bonyolult dolgok kellenek, vagy egyszerűek? És van megbocsátás? És ha nincs, akkor miért nincs megbocsátás?

Úgy érzem, hogy nekem g. soha nem fog megbocsátani. És egy szavam se lehet. Erről én tehetek? És ha igen, akkor tanultam belőle? És el tudom ezt fogadni? És ha igen, akkor attól könnyebb lesz bármi is?

Párhuzamosan létezünk, milliárdnyian, egymás mellett. Ha én ma reggel veszek tíz koldusnak ételt és forró teát a Tescoban, akkor jobb leszek? És ha nem hiszem, hogy jobb leszek, mert az szánalmas képmutatás, hanem csak egyszerűen veszek, mindenféle moralizálás nélkül? Csak azért mert a koldusok is én vagyok és nekik ugyanaz járna mint nekem?

És ha mától nem szólok többé senkihez egy szót sem? Ha csak mosolygok és olvasok, meg nézelődök? De mindenféle olyan képzelgés nélkül teszem minezt, hogy a szemlélődés magasztos, meg közel visz istenhez és efféle baromságok. Hanem csak azért, mert nézelődni és csendben lenni jó. Az jó lesz?

Induljon a reggelem. Nagyon csendben leszek, ígérem.

Szeretem a barokk zenét.

Georg Philipp Telemann, Concerto in E major for flute, oboe d'amore, viola d'amore & strings-Allegro

Georg Philipp Telemann autodidakta volt. Számít ez? Nem hinném.

A dolgok kategorizálása korlát.

Nem szeretem a munkahelyeken az utolsó munkanapot, a sok képmutató kérdést és jókívánságot, de én őszinte leszek, hogy más milyen azon  én nem változtathatok. Vagy igen?

Ussachevsky 2013: John Cage: Imaginary Landscape No. 1