Az érdekesség az, hogy az "Axxon N" eredetileg egy különálló filmsorozat lett volna Lynch-től, ami online lett volna nézhető a weboldalán, de végül semmi nem lett belőle, de a címe átszivárgott az Inland Empire-be. De nem erről akartam írni, csak valahogy így alakult.
Néhány újabb sor Cage "Silence"-nek III. Communication részéből:
John Cage
III. Communication
Most, hogy feltettem a harminckét kérdést, fel tudok még tenni további negvennégy kérdést?
Tudok, de szabad-e?
Miért kellene folytatnom a kérdések feltevését?
Van valami oka annak a hogy megkérdezzük: hogyan?
Megkérdezhetném, hogy mi lenne ha a kérdések nem szavak, hanem hangok lennének?
Ha a szavak hangok, akkor azok zene-szerűek, vagy csak zörejek?
Ha a hangok zörejek és nem szavak, akkor azok jelentőségteljesek?
Zeneiek?
Mondjuk, hogy van két hang és két ember, és az egyik ember és az egyik hang gyönyörű,
akkor van valamilyen kommunikáció a négyük között?
És megkérdezem tőled, hogy van-e valami szabály, ami megalkotta őket.
Kezdődik valahol? És hol van a vége?
Mi történik velem és mi történik veled, ha egy olyan helyen vagyunk ahol semmiféle szépség nincs?
Kérdezlek, valamikor, valamennyire, a hang az időben történik, mi lesz majd a zenei tapasztalatunkkkal, az enyémmel, a tiéddel, a fülünkkel, a hallásunkkal ha a gyönyörű zene abbamarad és az egyetlen hang amit hallunk az rút lesz, mi történik akkor velünk?
Vajon képesek leszünk arra, hogy úgy érezzük, hogy a csúnya hangok gyönyörűek?
Ha eldobjuk a szépséget, akkor mi marad nekünk?
Van igazságunk?
Van vallásunk?
Van mitológiánk?
Tudnánk mit csinlájunk vele, ha van ezek közül bármelyikünk?
Van módszerünk arra, hogy pénzt keressünk?
Ha a pénz megvan, akkor zenére lesz költve?
Ha Oroszország hatvanmilliót költ a Brüsszeli Világkiállításra, ennek a többségét zenére és táncra, és ha Amrikie az egy tizedét költi ugyanerre, mondjuk hat milliót, akkor az azt jelenti, hogy minden tíz amerikaiból egy annyira muzikális és kinesztetikus mint amennyire az összes orosz együtt?
Ha eldobjuk a pénzünket, akkor mink marad?
Mivel még nem dobtuk el az igazságot, vajon hová megyünk megkeresni azt?
Nem mondtuk, hogy nem megyünk, vagy csak kérdeztük, hogy hová megyünk?
Ha nem mondtuk, hogy nem megyünk, miért nem mondtuk?
Ha lett volna valamilyen érzés bennünk, nem kellene ehelyett inkább az igazságot megkeresnünk?
Hogyan tudnánk máskülönben - ahogyan ők mondják, meginni egy pohár vizet?
Tudjuk, ugye, mindenki más vallása, mitológiája és filozófiája és metafizikája, a múltban és a jövőben, szóval mire is lenne szükségünk ahhoz, hogy legyen egy sajátunk, de mégse?
De a zene, van valamilyen zenénk?
Nem lenne jobb egyszerűen csak eldobni a zenét is?
És akkor mink lenne?
Jazz?
Mi maradna?
Azt akarod mondani, hogy ez egy céltalan játék?
Az az a hang amit először hallasz amikor reggel felébredsz?
Lehetséges lenne, hogy ilyen unalmas kérdéseket tegyek fel örökre?
Tudnom kellene, hogy hány kérdést kérdeztem?
Tudnom kellene számolni annak érdekében, hogy kérdezhessek?
Tudnom kellene, hogy mikor hagyjam abba?
Ez az egyetlen esély arra, hogy éljünk és kérdezzünk?
Meddig fogunk tudni életben maradni?
Ez volt a 43 oldal, 44. oldaltól folytatom majd hamarosan. Elfáradtam, de kellemesen, jó belemélyedni Cage gondolatvilágába. Elringatós.
David Lynch festőnek készült és bár a legtöbben filmrendezőként ismerik, gyakorlatilag soha nem állt le a festéssel.
 |
| David Lynch, Machine, 2013 |
 |
| David Lynch, This Man Was Shot 0.9502 Seconds Ago |
 |
| David Lynch, Change the Fuckin' Channel Fuckface, 2008-9 |
Nem kell semmit megmagyarázni. Senkinek. Vagy mégis? Van különbség a magyarázat és a magyarázkodás között, nem is kicsi, egyszerűen teljesen más a két dolog.
Az utóbbi időben egyre többet foglalkoztat az az üres és mérhetetlenül ostoba álbölcsesség, hogy a "saját sorsunkért mi magunk vagyunk a felelősek". Ez nem új dolog, elég rákereseni az interneten és máris önlik a sok ezoterikus, önjelölt bölcs, lélekbúvár bárgyú baromsága: "You Are The Only One Responsible For Your Own Happiness" és a "we are responsible for our own destiny". Ez a kényelemben élők legfőbb önzésének egyik közhelye, a biztosnágban élők kiváltsága, idegesítő baromság, ami művészileg is egyre jobban foglalkoztat. Az ember nyilvánvalóan felelős a saját sorsáért, mármint amikor ő irányít, például egy viszonylag nagy személyi szabadságot biztosító nyugati ország törvényi keretei között, de még ott is bátorság kell ahhoz, hogy az ember irányítsa a sorsát valamennyire. Képzeljük el, hogy Észak-Koreában születünk, vagy egy afrikai háborús övezetben egy olyan anyától, akit katonák erőszakoltak meg csoportosan. Képzeljük el, hogy egy ilyen csecsemő vagyunk és valaki ránk ragaszt egy cetlit, amire rá van írva: "a saját sorsodért te vagy a felelős". Nem tudom, hogy érteni-e ebből mit akartam közölni. Az abszurditásunkat, hogy szeretünk általánosítani és egy-egy örök érvényű bölcsességet kiagyalni, ami gyakran sajnos kontraproduktív.
Álmos lettem, lassan indulnom kell munkába.
"Kemény hónapom lesz. De kemény a tököm hozzá." - gondolta j. és közben mosolygott a baromságon amit gondolt, soha nem próbált bölcselkedni, ha igen akkor mindig ironikusan.
Délelőtt Shigeko Kubota-ról jegyzetelek.
Remélem mást nem is kell csinálnom ma munkában.
Már amennyire még érdekel.
Aminek a mértéke: közelebb van a nullához, mint a -1.
G. ben szeretnék lenni, kitölteni, elképzeltem és csak azért nem csinálom magamnak, mert rohannom kell munkába készülődni.
No comments:
Post a Comment