képek, betűk

nagyon távolinak érzek mindent, ma volt az utolsó vezetői meeting amin jelen voltam, a CEO megköszönte a munkámat és azt mondta visszavárnak ha meggondolom magam, közben mindenki mosolygott, jó érzés volt, nem volt semmi feszélyezettség, viszont a CEO arcán láttam, hogy szomorú kicsit, a fene tudja ő is olyan ember az életemben aki valahogy mindig keresztezi az utamat, kedvelem őt nagyon, korrekt, szigorú, abszurd a humora. egy csomó új ember kezd a jövő héttől, de a helyemre még nem találtak senkit, a PR-es srác viszont megorrolt rám valami miatt, nem olyan mint régen, mondjuk lehet, hogy más baja van, lehet, hogy ő akkor kapott volna jutalékot utánam ha maradok három hónap után és ezt most elveszítette: szegény, sajnálom őt, ez eléggé valószínű forgatókönyv sajnos.
Múltkor írtam arról, hogy a közvetlen főnököm az ötleteimet a sajátjaként adja elő, ma reggel a csoportunk meetingjén előadta az egyik ötletemet amit karácsony alőtt én hoztam fel, amikor mondtam neki, akkor kifogásokat keresett ellene, most viszont felhozta mint fantasztikus saját ötletet és az egyik kollégám már dolgozik is rajta. Végül is, mondhatni: emiatt azért örülök, hogy elmegyek innen. Felvettek egy magyar lányt a cégbe dolgozni, programozó, nagyon erős akcentusa van, mosolyogtam rajta, nem tudja, hogy én magyar vagyok, nem is szólok róla, bár valószínűleg az interjún mondták neki.

felhivtam T.t, hogy jól vannak-e épp egy templomban voltak nézelődni,
Zs. is rámírt, aggódnak értem N.-el, meg kellene állnom náluk vasárnap egy kicsit és elbúcsúzni, nagyon kedvesek voltak velem mindig, N. is hiányozni fog, C. is és V. is.
Remélem V. hamarosan talál magának valakit és boldog lesz. Ő is aggódik értem, megijedt amikor tegnap részegen elmeséltem neki, hogy g.-vel gyakorlatilag nem tudok találkozni, sem írni, sem komolyan beszélni, mert mindent elromlott. Azt mondta "aggódik és attól fél, hogy öngyilkos leszek" és nem viccelt, de megnyugtattam, nem leszek szuicid, mert amíg a legkisebb esély is van arra, hogy visszajavul g.vel minden, addig reménykedek, de ha Londonban sem változik semmi és ott, amikor teljesen egyedül leszek majd, akkor sem javul meg semmi a kapcsolatunkból, akkor majd elfogadom, hogy már nem érdeklem őt, csak nem közli velem, hogy vége. De egészen addig reménykedek, hogy csak fél és talán el sem hiszi, hogy mindezeket a dolgokat miattunk csináltam. Szóval várok, hátha egyszer megnyílik és megbocsát.

Szeretnék családot, két éven belül, egyre erősebb bennem ez az egész, három gyerek az optimális, három-négy év alatt, két lány egy fiú. egy lány két fiú, három fiú, három lány: teljesen mindegy. kettő is elég. egy is. mosolygok. kíváncsi vagyok, hogy milyen lenne a gyerekem, valószínűleg eléggé magas és kék szemű - ez a kettő majdnem biztos, és talán szőke is, mert az apám is szőke volt fiatalon, az öcsém is, vagy barna, annak örülnék ha a lábfejemet nem örökölné...mert az csontos, ronda: T. valamelyik este kinevette. haha. egy kicsit se érezném fárasztónak a pelenkázást, éjjelezést, sőt...valószínűleg többet csinálnám mint a párom őt meg küldeném pihenni, imádnék terhesen szexelni vele - persze csak óvatosan, és csak az elején, lesném minden kívánságát...imádnék sok mindent, de nem írok ezekről, mert túl személyesek, ennyire nem akarok kitárulkozó lenni, egyszerűen csak ezt akarom, látom magam körül a sok hülye embert akinek van gyerekük, bántják őket, a tévé neveli fel őket, soha nem olvasnak mesét nekik......és nekem meg nincs. csak ugye kivel? g.vel ahogy állnak a dolgok, nem úgy nézem, hogy ebből lesz valami, de persze a cél az lenne, de nem vagyok benne biztos, hogy ő akarna engem ilyen szerepre, szerintem azt hiszi rólam, hogy nem vagyok alkalmas apának, vagy ilyesmi, meg igy... sajnos nem oszt meg velem semmit, így erről nem tudok mit írni, mármint arról amit most gondol.

Tavaszias idő van odakint, déjà vu érzésem van, gyakran van és mindig az illatok váltják ki, ma egy pillanatig úgy éreztem magam mintha otthon lennék a szülői ház kertjében, ott volt tavasszal ilyen illet, a hátsó udvarban a bodzafák mellett, a nedves föld szaga és a mohás kútszegély. Ma megint gondoltam arra, hogy néha jó lenne hazaköltözni, de sajnos nincs visszaút, soha nem is lesz. g.ről nem tudok semmit, írtam neki ezt-azt, apróságokat, hátha valamiféle...hatása lesz és esetleg ő is ír valamit, bár ezt őszintén szólva kétlem, de azért...reménykedés.

Egy cégben azok a legfurábbak, akik hosszú ideje ott dolgoznak, egy idő után elkezdenek a cég filozófiája alapján létezni és indokolatlanul többnek érzik magukat a vélt stabilitás és kompetencia miatt, elkezdenek úgy viselkedni, mintha valamiféle előjogaik lennének és csak azért, mert a cégen belül minden eszközt, munkafolyamatot, projektet, személyt, szokást ismerenek, ezért azt hiszik, hogy a cégen kívül is jelent ez valamit, én aki egészen sok helyen dolgoztam már nagy előnyben vagyok velük szemben, ugyanis pontosan tudom, hogy mindig mindenki helyettesíthető és soha semmi nem biztos, rugalmas vagyok és bár Nagy-Britanniában általában az van, hogy emberek évtizedekeig maradnak egy helyben és a lojalitást nagyon értékelik. Én is ezt szeretném, egy helyen maradni sokáig és kivárni azt amíg elérhetek egy olyan poziciót ahol jól érzem magam és kiélhetem a vezetői hajlamaimat komolyabban is. De ehhez kell egy cég ami megfelel. Utána szívesen maradok akár 10 évig is.

Ma muszáj lenne sokat aludnom, de előtte még elmegyek a városba és veszek T.nek ajándékot, amit hazavihet magával, már tudom mit kap tőlem, tegnap nézegetett egy sört, amiből egy doboz kilenc font volt, most én se állok túl jól anyagilag, mert nagyon drága a költözés, de azért két dobozzal kap tőlem. és holnap délelőtt kivisszük őket autóval a reptérre és...vége ennek a szép közös másfél hétnek, hiányozni fognak, felvidítottak minden este kicsit, sokat nevettem velük még igy szomorúan is.

Jörg Immendorff festményeit nézegetem, nincs már mit dolgoznom, csak úgy itt vagyok.

Őszinte leszek, szerintem rossz képeket csinált, egyik munkáját se nagyon tudom értékelni.

Jörg Immendorff Café Deutschland: Contemplating The Question -
Where Do I Stand 1987

A formavilága nem kiforrott, az alakjai nem kiforrottak és karikatúraszerűek, túlságosan direkt és nem jól megkomponált. Zavar, nem találta meg azt a nyelvet amit keresett. Vagy velem van a baj.

Este Bruce Nauman munkáit nézem át, őt nagyon kedvelem, főleg a baszós és orális szexes neon munkáit.

Annyi minden van amit nem ismerek...és jó lenne minél többet felfedezni mindenből



Dick Higgins "Modular Poems" című verseskötetéből olvasgatok. Tetszenek. AHogyan Takako Saito fluxusművei is. Fura sakktáblákat tervezett, mindenféle abszurd bábukkal, például likőrös üvegekkel.

Takako Saito, GRINDER CHESS (1964).

Kicsittúl bonyolult lett minden.

Jobb lenne valamiféle egyszerűség.

g. megint eltűnt, fogalmamsincs mi lehet véle.