képek, betűk

Szép szombat reggel, csak nincsenek füleim éjjel megette őket a sötét, fülnélküli ember lettem. Mindig ellenszenves (ezt javítom, ide nem ellenszenvest akartam írni, hanem "kedves"-t .... csak álmos fejjel elírtam, szóval én kedvelem Nárciszt) volt nékem a borús, magán csodálkozó, önmaga tükörképében gyönyörködő kis Narcissus, aki vadász volt és egyáltalán nem volt önimádó, egyszerűen csak nem engedett a belészerelmesedő nimfák csábításának, akik ezért bosszúból Nemeszisz, a bosszúállás istenét kérték, hogy tegye őt önmagába szerelmessé és ő teljesítette a borzalmas kérésüket megátkozta Narcissus-t, aki ezután amikor vadászat közben egy folyópartra ért, meglátta önnön tükörképét a vízben és szerelmes lett önmagába, majd próbálta a saját tükörképét megölelni a folyóban, de csak a vizet markolászta, reggelre pedig egy sárga virággá változott. És mi manapság is önimádónak tartjuk Narcissus-t, sőt még a "nácizmust" is az ő nevéből alkottuk, pedig csak az aljas nimfák áldozata volt.

Clément Marot-ot eredeti, francia szövegeit próbálom fordítgatni, őt a zsoltár fordításairól ismerik leginkább, pedig egy csomó sanzon szövegét is ő írta. A kedvencem a "Blaison du beau tétin" című, amit Clément Janequin zenésített meg, ennek a szövegét 1535-ben írta Clément Marot. Magyarul a címe valami olyasmi, hogy "A gyönyörű fehér mell portréja" bár ha nagyon pontos akarnék lenni, akkor talán a "csöcs" szót kellene használnom, lefordítottam az első versszakát:

Clément Marot
A gyönyörű fehér mell portréja

Ó, telt mellek, fehérebbek mint a tojás,
a vadonatúj hófehér bársony mellei,
a mell az ami megszégyeníti a rózsát,
a mell szebb mint bármi más,
a kemény mell, nem is mell,
de a kicsi az elefántcsont gömb,
melynek a közepén egy cseresznye,
vagy inkább egy eperszem csücsül.

Valószínűleg ebből a szövegből származik az összes hasonló népi és művi malackodás és ócskaság, az "Adoda a didit" című borzalmakig bezárva, az eredeti sem túl fennkölt, csak egyszerűen érdekes.

A többihez most nincs kedvem, Clément Marot-ról François Rabelais is eszembe jutott, akinek a leghíresebb művének a Pantagruel-nak az előszavában is Clément Marot egyik verse volt, ha jól emlékszek, de mondjuk a Pantagruel kicsit zavaros, mivel az első, 1532-ben megjelent kiadása óta állítólag (Faludy alapján) több mint 300 kiadást ért meg Franciaországban, és emellett persze szinte minden nyelvre lefordították. Végül is ez volt az egyik első regény, én annyira nem kedvelem, de mindenképpen érdemes elolvasni, nagyon sok utalás van benne olyan dolgokra aminek ha utánajár az ember, akkor beleveszik a középkor mindenféle szellemi útvesztőjébe, aminél jobb móka tán nem is kell.

A középkor a gyerekkorom óta nagy szerelmem, egyszerűen nem lehet megunni, annyi minden volt abban az időben, annyiféle abszurd dolog, mintha a középkor az emberiség újraélt gyerekkora lenne, ahol a csintalanság és a rosszalkodás annyira hétköznapi, mint a eszeveszett kegyetlenség és a vak babonaság, de enélkül a korszak nélkül én se és te sem lennél ugyanaz, minden ami körülvesz bennünket ebből a korszakból származik, beleszámítva az épületeinket, az iskola és egészségügyi rendszereink alap vonásait, a ruházatunkat és a szexuáális szokásainkat is.

Aludnék még, de nem tudok. Julius Caesar gall háborúkról írt munkájában keresgélek, mert állítólag valahol azt írta, hogy a druidák az időt az éjszaka szerint mérték és ezt nem értettem, el akartam olvasni az eredeti szövegben és majdnem egy órámba telt mire megtaláltam, valóban írt róla Caesar. A "Commentarii de Bello Gallico" hatodik könyvének XVIII fejezetében írt erről. Szerinte a druidák az éjjeleket számolták és nem a nappalokat, a születésnapokat, a hó és évkezdeteket is úgy tartották, hogy az éjjel számított a nappalnak, egyszerűn azt vették alapul. Gondolom egyszerűen csak nem azt mondták, hogy "két nap múlva", hanem, hogy "két északa múlva".

Fura minden, tegnap szomorú voltam, most meg valamiféle fura értetlenség van a fejemben, nem értem, hogy mi miért történik és legfőképpen azt nem értem, hogy ha valakit szeretsz, akkor miért bántod szavakkal. Most is szomorú vagyok, mert azt a lányt látom magam előtt, aki velem szemben ült az ő városában és képtelen vagyok megérteni, hogy hogyan képes annyira kemény lenni velem, hogy még csak nem is ír semmit, tegnap elbúcsúztam tőle, mert már teljesen ellökött és még csak annyit sem írt vissza, hogy szia, vagy, hogy nem menj, vagy maradj, vagy akármi. Nem értem, egyszerűen nem értem, pedig csak egy kicsit kellene engednie, csak egy kicsit kellene kevésbé zárkózottnak lennie, sokáig nem értettem és most se igazán értem, hogy miért csinálja ezt. Én annyira okosnak gondolom őt, mivel mindig mindent megértett elsőre és most is ugyanezt gondolom róla, csak azt nem értem, hogy miért nem érti, hogy a zárkózottsága és az, hogy minden kis lépésért úgy kellett hadakoznom vele, teljesen felőrölte a türelmemet, nem akarta ezt megérteni. Szinte mindig mindenért engem okolt. Nem nagyon tudom miért, pontosan tudja mennyire szeretem őt, még mindig, és csak egyetlen kis szavába egy kis bátorságába kerülne és vele maradnék és vigyáznék rá örökre, de nem akarja. Egyetlen ici-pici lépés kellett volna csak, egy kis bátorság és olyan családunk lehetett volna amilyenről mindektten álmodoztunk, de olyan nincs, hogy mindig mindenről csak én tehetek. Az nem fair. Itt ülök és csak rá vártam hetek óta, hogy jelez valamit, hogy egy kicsit felenged ha tudja, hogy most már csak neki vagyok...de nem.

Aludtam volna, de már nem megy. Náthás lett a bal orrlyukam, a jobb nem. Abszurd. Jövő héten kapom az első fizetésemet, már nagyon várom, mert ez a hónap fájdalmas volt, a két havi lakbér itt Londonban, meg a házam törlesztője Manchesterben majdnem háromezer font, emmellett még T.-ék vendégeskedése, az éttermek, az átköltözés, a karácsony körüli sörözések...szóval ez másfél hónap fájt. De csütörtöktől helyerázódok végre anyagilag aztán már jó lesz minden, most is elvagyok, csak nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy takarékoskodjak, ehhez mindig G.-t képzeltem el, hogy beosztja a pénzünket, és végre nem szórnám a pénzt, szigorú lenne velem ezen a téren...hétvégén együtt írunk bevásárlólistákat...úristen és ez tönkrement. Ilyen gyerekes dolgok miatt. Elképesztő. De még csak esélyt se adott, hogy rendbehozzam. Jó, hát...ez van. Eszek áfonyát és szedret kávéval, imádná a reggeliket amiket csinálnék neki. Kis bolondom, de hiányzik a hangja.