képek, betűk

James Turrell a kortárs képzőművészet egyik legizgalmasabb alkotója, fénnyel alkotó, színes-fényes tereket gyártó és a képzőművészeti hagyományokat nagyon mélyen ismerő és tisztelő alkotó. 1966-ban kezdett kísérletezni a fénnyel, ekkoriban már létezett egy csoport amely szintén a fénnyel kísérletezett és "Light and Space" (Fény és tér) nevű művészcsoport Los Angeles-ben, melynek Robert Irwin, Mary Corse és Doug Wheeler voltak a tagjai. Turell nagyon lelkesen kísérletezett, lesötétített műteremben játszott a fénnyel és próbálgata megkeresni a saját kifejezési formáit, ennek lett a végeredménye az első kész munkája, amelyet 1968-ra fejezett be és a "Shallow Space Constructions" címet adta neki. Az ezelőtti kísérletzéseiből is maradtak fent fontos munkák, legelső ezek közül az 1967-ben készült "Afrum I (White)", amelyben a térrel és a fénnyel egyszerre játszva hozott létre különleges és mély alkotásokat fényből.

James Turrell, Afrum I (White), 1967.
Projected light, dimensions variable (link)

James Turrell, Ronin, 1968. LED light, dimensions variable.

A következő munkája az 1968-ban készült Ronin, amelyben még mindig ugyanazokat a módszereket használta, az elsötétített térben, fehér fényt, megfelelően súlyozva és a mélység valahogy úgy alakul, hogy egy hasonlóan kifejező, szenvedélyes lebegés jön létre a térben, mint amit Mark Rothko legjobb munkái tartalmaznak a sík fölött lebegve. az utóbbi időben egészen sokat gondolkodtam az absztrakción és az absztraháláson, ennek az egész gondolatfolyamnak a része a fénnyel történő játék, a fény közönségessége mint eszköz és mint alkotás: természetesenek vesszük, hogy formába önthető, hogy nem számít a fénynek semmi, kicsit lelassul ha nem vákumban halad, de mi ezeket soha nem észeljük. Az érzékszerveink alig képesek érzékelni a változásait, csak egy kis részüket detektáljuk, ugyanakkor vonzódunk a fényhez, de néha taszít is. Én például nehezen viselem az éles nappali fényt, de James Turrell korai munkái inkább megnyugtatóak és az ember csak úgy odaülne eléjük és elmerengene azon, hogy mennyire fontos számunkra a fény és a hő, meg azon, hogy mint ember - illetve mint biológiai lény, milyen kiszolgálatott vagyok a fénynek és a hőnek, elgondolkodtató, hogy mennyire kis tartományon belül vagyok képes elviselni a körülöttem lévő természetet. Ruha nélkül, lakhatás nélkül +5 fok és +40 fok közé vagyok bezárva, a fény pedig...évmilliárdokon keresztül száguld az űr vákumában -273 Celsius közelében - a fény nem élőlény, az összehasonlítás nem erre vonatkozott, hanem az érzékszerveim és a létem határaira.

James Turrell legismertebb alkotása a Roden kráter, amely egy halott vulkán belsejében létrehozott művészi projekt, vagy inkább annál jóval több. Ez a kortárs képzőművészet egyik olyan csúcsteljesítménye, amely a grandiozitása ellenére alig ismert.
A Roden kráter a Painted-sivatag-ban található Észak-Arizonában. James Turrell fiatal korában szerzett pilótaengedélyt és így mikor elköltözött Kaliforniából Flagstaff-ba, repülőgépről kezdett kutatni az új projektjének megfelelő helyszín után, így talált rá a Roden kráterre, amely egy már nem működő vulkán krátere. Ide tervezte el azokat a belső tereket, alagutakat, kupolákat amelyeket megtölthet különféle fényekkel, apróbb tér-módosításokkal, és ezek mellett ez egy olyan obszervatórium is, ahonnét szabad szemmel lehet az égboltot kémlelni.
Az egész egy valódi dolog, művészetnek álcázva, vagy művészet, valódi dolognak álcázva: teljesen megtévesztő és emellett létező és használható is.

Videó és interjú

Néhány fotó

A projekt megvalósítása 1975-ben kezdődött és a mai napig nem fejeződött be, eddig 20 földalatti helyiség készült el, melyekben különféle fényművek láthatóak. A Roden kráter látogatható, de külön engedély kell hozzá, mivel még mindig építés alatt van, ennek ellenére kiváló turistacélpont lehet.

Ha végleg elkészül, akkor különféle égi jelenségeket lehet belőle nézni, különféle fényművészeti alkotásokkal együtt. James Turrell elmondása szerint a célja annyi volt, hogy a különféle termekben, az égi jelenségek és a bolygónk kapcsolatának különféle aspektusait lehessen megtapasztalni. Érezni lehessen azt, hogy egy bolygón vagyunk és teljesen összetartozunk a világegyetemmel és a fényekkel. Mielőtt még valaki bármiféle ezoterikus dolgot kezdene ebbe az egészbe belemagyarázni, tudnia kell, hogy ennek semmi köze az ezoterikához, a fény és a világegyetem körülöttünk maga a valóság. A fény mint jelenség összeköt bennünket a múlttal, a fény nélkül nem láthatnánk a világegyetem múltját, nem léteznénk és fogalmunk sem lenne a valóságról: illetve a fény hullámhosszától függően akár mást is láthatnánk.

Nem nagyon szoktam konkrét helyekre vágyódni, de a Roden krátert szívesen megnézném és elücsörögnék a fotók alapján nagyon letisztultnak és kifinomultnak tűnő termeiben. Nagyon szeretem nézegetni a csillagokat, soha nem szeretek semmit belemagyarázni a dolgokba, nem is kell, hiszen a mérhető és felfedezhető valóság és kozmosz talán a legfantasztikusabb dolog amit csak az ember megtapasztalhat, akár egy obszervatóriumból, ajár úgy, hogy csak szabad szemmel nézi vagy fotózza az égboltot egy olyan helyen ahol minimális a nagyvárosok által okozozz különféle légköri szennyeződés.

Nagyon elfáradtam az állandó vitatkozástól g.vel, egyre több dolgot megértek, nem tudom mi történik körülöttem, egyre inkább elgyengülök és látom azokat a dolgokat amelyeket magamon cipelek, mint valami rettenetes terhet. Nagyon nehéz szembesülni magunkkal, nem akarni állanóan megmagyarázni mindent. A blogom címe nem véletlenül lett majdnem tíz évvel ezeleőtt "nemakar", akkoriban csak arra utaltam vele, hogy nem akarom, hogy bárki megértsen, most a "nem akarás" már teljesen mást jelent. Nem akarom, hogy bármi kényszer legyen, nem akarok bonyolult dolgokat, nem akarok olyanokkal küzdeni akiket szeretek, nem akarok folyamatosan mindent magyarázni és nem akarok semmit ami másoknak fájdalmat okoz. Mindezekkel együtt, viszont egyre inkább tudom, hogy mit akarok. Nekem mindig az volt a problémám, hogy szétfolytam érzelmileg, pedig nem vagyok légies, könnyed és szétfolyós, de csak a gyakorlati élteben nem, az érzelmi életem csapongó (gyerekkor), egyszerűen csak jó lenne ha a nyakamba rakódna hirtelen valamiféle kellemes-teher, amire vigyáznom kell. Mint C., a gondoskodás C.ről megakadályoz abban, hogy magammal foglalkozzak állandóan, valamiféle egóölés ez, a szuper-önzésem kordában tartása, nem tudom pontosan megfogalmazni. És pont emiatt értintett ma meg annyira James Turrell obszervatórium-krátere, mint valami konkrét tudomány-szentély, amihez nem tartoznak vallási babonák és misztika, mert a tudomány és a kozmosz nem misztikus, mintha ez az egész annak lenne valamiféle pszeudo-temploma amit fontosnak gondolok, az alázatos, félrebeszélés nélküli megfigyelésnek és tanulásnak. Nehéz ezt megfogalmazni úgy, hogy ne kerüljön bele félreérthető maszlag. Ez az egész valahogy g.-hez kötődik, fogalmam sincs róla, hogy hogyan kapcsolódnak és aról se, hogy pontosan mi mit jelent és őszintén szólva nem is akarom megmagyarázni. Valószínűleg nem véletlen, hogy amikor a városában voltunk, akkor mutatott nekem egy kertet, amiben volt egy obszervatórium és ez beégett az agyamba. Nagyon sok dolgot jelent nekem, egy körülötte sündörgő kíváncsi, hiperérzékeny csodálkozó szemű kislányról, aki nagyon olyan lehetett mint én voltam gyerekként, de akkoriban még semmit nem tudtunk egymásról, de ezekről nem szeretek írni, mert túl személyesek.

Holnap T.ék elmennek Yorkba. Ma este még elviszem őt a Cloudwater sörfőzdébe egy kis túrára, az nagy élmény lesz neki.