De először még szeretnék leírni valami érdekes és számomra fura dolgot, amit ma vettem észre. Menj fel bármelyik nyelvű, Tajvanról szóló Wikipédia oldalra, mondjuk az angolra, vagy a franciára, vagy oroszra, kurdra. Mindenütt van Tajvannak, mint államnak külön wiki oldala, egyetdül a világon csak a magyar Wikipédia oldal mutat a Kínai Népköztársaságra ha Tajvan-t akarod megnyitni. Nyisd meg az angolt és bal oldalon vannak a nyelvek felsorolva, kattints bármelyikre, mindegyik Tajvant fogja megnyitni, kivéve a magyart. Az Kínát. Tajvan, persze Kína része, de akkor is, Tajvan-t külön kellene venni, mert külön története van és bár Kína része, van egy teljesen külön szálon futó történelme is, ráadásul máig teljesen külön világ Kínán belül.
Chen Ching-Yuan képei abszurdak, van bennük valami magritte-i abszurditás és titokzatosság.
 |
| Chen Ching-Yuan, Punishment |
 |
| Chen Ching-Yuan, 'Unravel 4', 2014 |
 |
| Chen Ching-Yuan, Crown, 2014 |
A munkái még nem nem teljesen kiforrottak, ami egyáltalán nem hátrány, egyszerűen csak tény, van a képeiben valamilyen álomszerű, azt hiszem Jung könyveiben láttam ilyen álomszerű ábrázolási módot azokon a grafikákon, amelyeket a páciensei rajzoltak az álmaikról, valamilyen nagyon mélyről jövő dolog, a tudat rejtett részeiből előpukkanó kép, amire nincs magyarázat.
Aki Kondo egy fiatal japán képzőművész, 1987-ben született (van egy Aki Kondo nevű grafikus is, aki klasszikus japán mangákat rajzol, de ő idősebb, 1977-es születésű). A szokásos módon, véletlenül bukkantam a festményeire, különösen a portréi tetszettek, amelyekre egyértelműen hatottak Francis Bacon képei és a népművészet is.
 |
| Aki Kondo, 'Noodles', 2017 |
Ha már megemlítettem Francis Bacon-t. Holnap elsétálok a legelső műterméhez, aminek a címe 17 Queensberry Mews West és körülbelül 50 percnyi séta tőlem oda. Itt volt az első műterme, amit a Londonba való visszatérése után, 1928 végén vagy 1929 elején bérelt ki, itt magányosan dolgozott és a híressé vált képeit nem itt festette, hanem kicsit arrébb a 71 Royal Hospital Road-on lévő műtermében (ezt 1943-ban bérelte ki), ami körülbelül öt percnyi sétára van az előző címtől. Holnap ellátogatok ide és megnézem a környéket, bár úgy sejtem, hogy múlt héten már sétálgattam arrafelé.
London a leginnovatívabb város ahol éltem, nagyon élhető és tiszta, ekkora embermennyiséget olyan infrastruktúra szolgál ki, amelyik bár a teljesítőképességének a határain mozog néha, de azért elbírja. Például esténként, amikor hazaérkezek, a Waterloo vasútállomáson annyi ember van (ott lakok rögtön az állomástól 5 percnyire) hogy gyakorlatilag nem lehet mozogni, pedig az állomás épülete hatalmas. Húsz vágány van egymás mellett (ás ez csak az egyike a sok londoni állomásnak és nem is a legnagyobb...), iszonyú nagy csarnokban és egyszerűen annyi az ember késő délután, mintha egy zsúfolt koncerten lennék és az első sorból át akarnék menni hátra, vagy fordítva, de mégis működik, mert az emberek elengedik egymást, valahogy odafigyelnek a másikra, ezt eddig más városban még nem tapasztaltam, pedig itt amúgy nagyon rohan és nyüzsög mindenki, de van a londoniakban valami furaság, segítőkészek, vagy nem is tudom mi a jó fogalom erre.
 |
| Aki Kondo, Pink fairy 2014, acrylic on cardboard chair, 74x40x62cm |
Érdekes lesz ma vendégségbe menni. Z. nagyon jó barátom volt a huszas éveim végéig, amúgy ő is halacska mint G., és ő volt az akivel mindig mindenben kijöttem, a művészetben is, nem véletlenül adtunk ki közösen verseket, ő szerette a képeimet is, akart belőlük annó venni is, de természetesen ingyen adtam neki mindig képeket, a csendéleteim azóta is a szülei lakásában vannak a konyhában a falon. Szóval hozzájuk megyek ma, fura lesz, mert a felesége szlovák és nem is beszél magyarul, én meg már szlovákul nehezen mökögök csak, emiatt valószínűleg az angol lesz a közös nyelv. Z. teljesen bolond volt mindig, egész éjjeleket röhögtünk át vele, amikor Somorján laktam mindig nálam aludt, mert Pozsonyban dolgozott és mindig új zenéket hallgattunk, meg mindenféle elektronikus kütyükről beszélgettünk, így utólag úgy hiszem, hogy azt kedvelte bennem, hogy egy kerékkel többem van, de ennek ellenére sokat veszekedtünk, de mégis nagyon jól kijöttünk.
Kimászok az ágyból, G.re gondolás és kétségbeesés, jaj ma megint lesz sírás biztosan, oké, boxolok egy jót, az talán elmulasztja kicsit...csak ölelném.
No comments:
Post a Comment