képek, betűk

Nem mindenkiről könnyű írni, van akiről könnyebben könnyű, van akiről nehezebben könnyű: és van akiről nehezen nehéz. Barnett Newman-ról nehéz, szerintem a festészet egyik végpontja ő, egy statikus, elhalkuló szélpont, hogy süllyedés, vagy emelkedés, vagy egy szinten tartott, konstans búgás az attól függ, hogy mit szeretnék belemagyarázni a színeibe, vonalaiba és felületeibe. Ha csak a végpontot, akkor leírom a köteleő köröket: absztrakt expresszionista volt, nagy színfoltokkal dolgozott, melyen egy "zip" motívum futotott végig - ez egy függőleges vonal, másféle színnel. Ez volt az új művészet, véleménye szerint a régi (2. vh előtti) művészet esztétikája érvényét veszítette, új dologra volt szükség és ő kitalált valamit, egy eldönthetetlen esetet, egy végpontot, amiről nem lehet meghatározni, hogy kódrendszer, dekódolható-e, érdemes-e dekódolni - ha igen. Vagy ha esetleg mágsem, akkor pusztán csak esztétika-e? (Puszta-esztétika természetesen nem létezik, de el tudom képzelni, de attól még nem fog létezni.) Vagy minden együtt, vagy egyik sem. Összezavar mindenkit. Mindenkit, aki befogadná és azt is aki nevetne rajta, azokat pedig, akik értelmezni szeretnék egyedül hagyja és nem kegyelmez. Az én értelmezésem szertin Barnett Newman munkáinak létrejötte törvényszerű volt, valakinek, valamikor meg kellett festenie ezeket a képeket, de pontosan oly módon ahogyan ő tette, hogy beleilleszkedjen a művészettörténet bonyolult fiókrendszerébe, az "ezt is letudtuk" érzés helyett, így lehet olyan dolgokat írni, amelyeknek sem értelmük, sem relevanciájuk, sem validitásuk nincs, mégis tudni kellene kezdeni vele valamit. Ez természetesen vicc volt, egyfajta paródia, amellyel igazából a teljes értetlenségemet próbáltam elfedni.
Mindemelett Barnett Newman szerintem nem absztrakt expresszionista, nem is transzcendens, vagy az abszolútumba lógó, utolsó lépés. Szerintem egyszerűen egy szükségszerűség, aminek muszáj volt bekövetkeznie, tehát végül is az abszolútumot szívesen belemagyarázom, mivel az is szükségszerűség, mondhatni: tartozék. A világ tartozéka, ha nem lenne ott, akkor átlátszódna a világ szövete mögött rejtőző üresség, de így azon az egy ponton, ezek a nagy színfelületek eltakarják az üresség-érzetet és magát azt az utat is ami átvezetne oda, ahol az abszolútum lakozik. A "nem absztark expresszionista" viszont csak Barnett Newman-ra illik, Mark Rothko munkáira már nem, az ő munkái nagyon is expresszívek, teljesen más a két művész, összehasonlíthatóak, de mást adnak minden téren. Más jelentést és más kódrendszert, más emóciókat, Newman emóciótlan és ezzel talán fel is sejlik a kettejük közti különbség. Szívesen bonyolítom a dolgot, félénken de beemelek új neveket a játékba. Ad Reinhardt. Ő nem végpont, inkább egyfajta absztrakt-kifejező. érdekes, hogy az ő neve mellett az absztrakt címke szokott fityegni, nem absztrakt expresszionista, pedig sokkal inkább az mint Barnett Newman, ezzel most beletenyereltem a művészettörténet szentségtartójába és behúztam minden szöveg-kódoló-szemtulajdonost a káoszba, sőt az örök enyészetbe. Mármint ha van még egyáltalán ember ezen a bolygón, akit érdekel Barnett Newman, Mark Rothko és Ad Reinhardt. Persze Ad Reinhardt nemztra teljesen egyértelmű, mivel ő nagyon komplex egyéniség volt, kevesen tudják róla, de ő alkalmazott grafikákat és képregény-szerű dolgokat is rajzolt újságokba. Meg sokféle mást is. De nem erről ismerik, így olyan mintha nem is tartozna hozzá.

"Az absztrakció nem esztétikai, hanem érzelmi kérdés." - gondolta J., és tappintott egyet a mobiéja kijelzőjére, hátha írt G. valamit, de semmit, "lehet, hogy elaludt szegénykém." - gondolta és kicsit megnyomogatta a saját vállait, mert a stressztől teljesen bekeményedtek.

Barnett Newman. Onement, I. 1948

Az absztrakció játék, minden esetben az. És itt kapcsolódnék a délelőtti témámhoz, a gyerekekhez, mert az absztrakció megértéséhez és az absztrahálás képességének a kialakulása nagyban függ attól, hogy a gyerek első évei hogyan teltek és milyen szellemi minőséget sikerült összegyűjtenie, most azonban, ennél a pontnál összezavarodtam, ugyanis nekem borzalmas gyerekkorom volt, mégis nagyszerűen tudok absztrahálni, sőt - valószínűleg az átlagnál jóval magasabb szinten. Hogy lehetséges mindez? Úgy, hogy a szülők szeretete és viselkedése elsősorban az emocionális életünkre hat, de ettől az otthon, a szülői ház és a közeg lehet inspiráló és agyölő is. Nálam egy borzalmas érzelmi élet keveredett azzal, hogy a szüleimnek sok könyve volt otthon, többek között rengetek képzőművészeti könyv is, és olyanok is amelyekben absztrakt képek voltak és engem ez egészen kis koromtól elvarázsolt. Az öcsémet ugyanez a közeg viszont pont ellenkezőleg, egy éltre elriasztotta az olvasástól és soha életében nem olvasott végig egyetlen könyvet sem. A kérdés, hogy miért nem? A válaszom az, hogy: nem tudom. Ahogyan az absztarkt művészek közti különbségeket sem tudom, talán érzékelem és tisztában vagyok a formáik jelenlétével, de nem tudom miért pont olyanok amilyenek.

Ad Reinhardt, "How to Look at a Spiral,"
1946 unpublished Collage,
pen and ink, brush and ink, acrylic and
graphite pencil on board (forrás)

Ad Reinhardt, Abstract Painting No. 5 1962

Az absztrakció érdekes és kalandos dolog, nagyon szeretem, nagyon sok absztrakt munkát csináltam régebben én is, a képzőművészetnek sokat köszönhetek, nem csak az önmegismerésben, hanem elsősorban abban, hogy a művelődést is örömforrássá alakítja, hiszen a művelődés öröme nélkül nem befogadható az egész.

Barnett Newman - Third Station, 1960.

Barnett Newman Third Station című képe annak a világos cáfolata amit állítottam róla, mármint, hogy a képei szükségszerűek, mert ez a kép nem volt az, ez ugyanis valójában egy megingás, egy kis reszketés, amikor valamiféle emocionális töltet kerül a formák helyi értékébe, eltáncolva az absztrakt expresszionizmus irányába, a "zip" vonalak agressziója teljesen egyértelmű, hiába enyhíti az egészet a vastag fekete sík, nem tudja az erőszakot csillapítani: az csak úgy megtörténik.

Mark Rothko,
Light red over dark red,
1955-1957

Ennyi lett volna ma estére, de ez csak rövidke volt. Holnap hajnalban folytatom, mert egy csomó dolgot át akarok még nézni.

G.-m eltűnt, nem hajlandó semmi konkrétumra válaszolni, én már nem tudok semmire gondolni, akármilyen konkrétumot írok: ignorál. Ha kérem, hogy írjon egy igen/nem-et valamire, akkor nem ír. Ha kérdem, hogy írja le mi van vele. Nem válaszol. Ha bármit kérdezek: semmit nem ír. Egyszerűen én ne m tudom mit higgyek. Fogalmam sincs. Nem értem. Úgy sejtem, hogy valahol dolgozik, vagy munkát talált és Mo-n van, valószínűleg. De, hogy ezt miért nem lehet leírni...arról fogalmam sincs. Februárban simán találkozhatnánk ha minden jól megy, és én egészen egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ne ugyanolyan lenne minden mint volt...de, hogy ezt miért nem lehet értelmesen megbeszélni azt nem értem. Vagy, ha van valakije, vagy ha nincs, de nem kellek, akkor miért nem írja le? Bántani akar? Erre eddig nem gondoltam, nem is akarok, mert ezt nem tudom róla elképzelni, egyszerűen ő képtelen a bántásra, vagy pedig én egy kibaszottul rossz emberismerő vagyok.

T.ék megint elmaradnak, de ma már nem fpztem nekik, délben meghivtam őket kajálni, de végül ők fizettek.