képek, betűk

William Eggleston "The Democratic Forest" ("A demokratikus erdő") című munkája nagyon érdekelt volna, de nincs fent az egész a neten, csak töredékek. William Eggleston fotóművész, aki a nyolcvanas években bejárta az USA több államát és városát Memphis-től és Tennessee-től Dallas-ig, Pittsburgh-öt, Miami-it, Boston-t és Kentucky-t és elutazott a berlini falhoz-is és mindenütt fotózótt, sokat. Ezekből a fotókból készült a "The Democratic Forest", aminek a címében a "democratic" nem az aktuálpolitikára, hanem a vizuális látásmódra értendő. William Eggleston művészete gyakran érthetetlennek tűnik azok számára, akik a fotózásban a szenzációt, meg a látványos, hatásvadász dolgokat képesek csak érzékelni, az ő fotóin ilyen dolgokat nem fognak találni. Voltak is ebből botrányok, például 1976-ban az első kiállítását a new york-i Museum of Modern Art-ban óriási értetlenkedés követte, a látogatók nem értettek semmit a fotóiból és a New York Times a "the most hated exhibition of the year" ("az év legjobban gyűlölt kiállítása") jelzős szerkezettel illette a tárlatot. William Eggleston ugyanis egyszerű tereket, táblákat, autókat, buszokat, feliratokat, tájakat fotóz le és mindig színesben, nem használ fekete-fehér filmet, csak színeset és csak a banalitásokat kedveli. Én nagyon kedvelem a munkáit, a struktúráit, mert még a struktúráiban sincs semmi rejtett értelem, vagy titok, de valami mégis és ma reggel értettem meg, hogy pontosan amiatt, mert semmit nem tett hozzá a látványhoz és mert csak az élet puszta banalitása érdekelte - szóval emiatt az ő fotói iszonyatosan jó dokumentumfotók, többet meg lehet tudni belőlük például a 80-as évekről mint bármilyen más fotókról. Átsütnek a képein az évtizedek és érzékelni az akkori színeket, szagokat, formákat a divatot a képeiből. Ezért kedvelem a fotóit, a banalitás egyáltalán nem mindig negatív, a banalitás néha - ha jól használják, lehet valamféle szinonímája a realizmusnak és William Eggleston-nál pontosa ez történt, egyfajta melankolikus realizmus lett a banalitásból a képein.

William Eggleston, Untitled (a The Democratic Forest-ból), c. 1983-1986 (forrás)

William Eggleston, Untitled (a The Democratic Forest-ból), c. 1983-1986 (forrás)

William Eggleston, Untitled (a The Democratic Forest-ból), c. 1983-1986 (forrás)

William Eggleston,
Untitled (a The Democratic Forest-ból)

Nem szabad többet belelátni a dolgokba mint ami valójában bennük van. Ez a The Democratic Forest legfontosabb üzenete, ha egyáltalán akar valamit üzenni.

Lassan elindulok a Saatchi Gallery-ba, útközben beülök egy szendvicsre valamelyik Pret-be, meg iszok még egy kávét és közben nézegetem az embereket. Londonban jó nézegetni. Itt vettem észre, hogy a nyüzsgés sokféle, több fajtája van. Másképpen nyüzsögnek a munkába igyekvők hétvégén és a helyiek is másképpen nyüzsögnek mint a turisták, de a turisták is többféleképpen nyüzsögnek más-más helyeken és más napszakokban. És ezeket a nyüzsgés típusokat jó nézni.

Még megnéztem Leigh Ledare "Double Bind" című fotósorozatát, ebben Leight Ledare azt dokumentálja, ahogyan egy new yoork melletti hotelban találkozik a volt feleségével Meghan Ledare-Fedderly, majd a volt felesége Meghan Ledare-Fedderly ugyanide visszamegy a jelenlegi férjével és ő is készít fotókat az ottlétükről és ezt egy fotósorozatban együtt publikálták, ebből születetett a Double blind. Sajnos nagyon kevés képet tudtam megnézni online és így nincs véleményem róla, de majd megpróbálom valamelyik könyvtárban megnézni az egész albumot.

Leigh Ledare "Double Bind"

Leigh Ledare "Double Bind"

Nyakamba veszem a várost, szürke az ég, lehet, hogy eső lesz, esernyő a hátizsákba. G.ben még annyi szeretet se volt az irányomba, hogy válaszoljon, nem értem, hogy miért bánt, valószínűleg egyszerűen csak vissza akarta adni nekem a fájdalmat, amit én okoztam neki, amiatt mert elhagytam őt és újra visszatértem, majd megint---, és már régóta nem szeretett. Vagy valami hasonló, pedig én végig szerettem őt és az ellökés sem gonoszkodásból volt, hanem bűntudatból, de valahogy ezt nem akarta megérteni, és nekem éppen annyira fájt mind neki és mindig visszatértem, mert csak ő számított. Remélem boldog a mostani kapcsolatában, valószínűleg igen, én sajnos ilyen távolságból esélytelen voltam, hiába minden szeretet, minden mélység, hiába volt minden közös dolog, hiába illünk össze mint két puzzle... nem segített semmi, itthagyott és még csak arra se adott esélyt, hogy találkozzunk...miközben...otthon van és tudta, hogy hónapokat vártam erre. És ez szerinte nem bántás. Mosolygok. Keserűen.

Az időjárásjelentés szerint ma még lesz napsütés is. Ebből jelenleg még semmi nem látszódik. Imádok sétálni.