Mindig elkövetem azt a hibát, hogy hazai híreket olvasok, egyszerűen nem értem, hogy hogyan tud a mi közbeszédünk ilyen állandósultan alacsony színvonalon mozogni, de azt hiszem, hogy lassan kezdem megérteni.
Szerintem az alapprobléma egészen triviális: többségükben a magyarok nem olvasnak külföldi dolgokat, sem újságot, sem híreket, sem könyveket, sem semmit. És itt most nem arról van szó, hogy van egy réteg amelyik nem olvas nemzetközi dolgokat, hanem arról, hogy gyakorlatilag egy hajszálvékony réteg van csak amelyik igen és ez igaz az úgynevezett értelmiségre is, elég elolvasni egy cikket, vagy megnézni egy interjút, döbbenetes az ahogyan a fogalmi, szemléletbéli mintázatok ismétlődnek a megfogalmazott állításokban, véleményekben és felvetésekben.
Nem akarok ebbe a témába belemerülni, mert már egyszerűen nem érdekel, csak az ember mindig elgondolkodik azon a számára már amúgy evidenciának tűnő dolgon, amit már régóta tud, csak néha elgyengül és nem tudja megérteni, hogy miért ennyire sok az ostoba, féltudású, pökhendi és tudálékos ember a magyar kultúrkörön belül (nem csak Magyarországon, hanem harárontúli magyarság között is) mert annyira egyszerűnek és áttetszőnek tűnnek azok a dolgok, amelyeket egy átlag magyar közgondolkodó nem bír értelmezni és kontextusba helyezni, ehelyett csakis a saját kis beszűkült mikorkozmoszán belül ténferegve, egy dobozból kifele kukucskálva minden dolgot idegennek és félelmetesnek, vagy épp nagyszerűnek és csodásnak feltételez ami a dobozon kívül van, sőt talán nem is létezik a papírfalakon kívül semmi, csak a doboz biztonságos és meleg akolmelegén belüli dolgok a valóságosak.
Ezek mellett még ott a polgárosodás félig sem megvalósult története, az állandósult szolidaritás-deficit és a legrosszabb: minden ellenkező véleményű embertárs és nemzettárs azonnali megbélyegzése és kezdetben elvi, majd ha mód van rá, akkor fizikai megsemmisítése.
Én már nem akarok ezzel foglalkozni, nincs hozzá erőm, végtelenül unalmas a mi borzalmasan belterjes magyar történetünk, az elmúlt 150 évben ugyanaz ismétlődik körbe-körbe: a gyűlöletkultúra, az ellenségkép, a bűnbakgyártás és az ezek nyomán kialakult rettegés mentén menekülés egy autokráciába, amelynekn a keretein belül, egy az éppen aktuális autokrácia, vagy diktatúra vezető ideológusai által nyújtott szánalmas ál-biztonság mögé zárkózva, védelmet remélünk a bűnbaknak megtett rettegésünk tárgyától, majd végül ezután, vagy emellett - egyrészt a bűnbaknak megtett embertömegeket semmísítettünk meg és üldöztünk el, hogy majd attól jobb lesz (tanácsköztársaság beli vörösterror, a horthy féle zsidótörvények, nyilasok, holokauszt, a rákosi féle recsk és kuláküldözés, a gulág, majd a kora kádárkori megtorlások és az azt követő "legvidámabb barak" hitelből finanszírozott abszurditása, és a mostani NER-nek nevezett teljes elbutulás és lealjasodás, aminek egyelőre még nem látszik a vége, de semmi jó nem lesz belőle...), másrészt meg a többség magát ártatlannak beállítva kibújik minden felelősség alól. És újra és újra...ugyanez. És minden ilyen ciklus végén egy nagyobb menekülthullámot fújt ki magából ez a kultúrkör, hogy azután újra indulhasson a gyűlölködés és a belterjesség következő iterációja.
Unom. Azt hiszem, hogy teljesen idegen vagyok, és hülye is, hogy ezzel foglalkoztam 15 percig. Leszarom. Nem vagyok már magyar, teljesen nemzettelen lettem: mindenki bassza meg magát a saját kis belterjes ketrecén belül, húzza magára a doboza fedelét és rettegjen odabent és élvezze a saját fingszagát, vagy amit akar.
Én meg élvezem a számukra nem létező külvilág minden "borzalmát", azt, hogy csak az ember embersége és viselkedése számít: a többi dolga a magánügye és nem tartozik rám: élni és élni hagyni.
Szerintem az alapprobléma egészen triviális: többségükben a magyarok nem olvasnak külföldi dolgokat, sem újságot, sem híreket, sem könyveket, sem semmit. És itt most nem arról van szó, hogy van egy réteg amelyik nem olvas nemzetközi dolgokat, hanem arról, hogy gyakorlatilag egy hajszálvékony réteg van csak amelyik igen és ez igaz az úgynevezett értelmiségre is, elég elolvasni egy cikket, vagy megnézni egy interjút, döbbenetes az ahogyan a fogalmi, szemléletbéli mintázatok ismétlődnek a megfogalmazott állításokban, véleményekben és felvetésekben.
Nem akarok ebbe a témába belemerülni, mert már egyszerűen nem érdekel, csak az ember mindig elgondolkodik azon a számára már amúgy evidenciának tűnő dolgon, amit már régóta tud, csak néha elgyengül és nem tudja megérteni, hogy miért ennyire sok az ostoba, féltudású, pökhendi és tudálékos ember a magyar kultúrkörön belül (nem csak Magyarországon, hanem harárontúli magyarság között is) mert annyira egyszerűnek és áttetszőnek tűnnek azok a dolgok, amelyeket egy átlag magyar közgondolkodó nem bír értelmezni és kontextusba helyezni, ehelyett csakis a saját kis beszűkült mikorkozmoszán belül ténferegve, egy dobozból kifele kukucskálva minden dolgot idegennek és félelmetesnek, vagy épp nagyszerűnek és csodásnak feltételez ami a dobozon kívül van, sőt talán nem is létezik a papírfalakon kívül semmi, csak a doboz biztonságos és meleg akolmelegén belüli dolgok a valóságosak.
Ezek mellett még ott a polgárosodás félig sem megvalósult története, az állandósult szolidaritás-deficit és a legrosszabb: minden ellenkező véleményű embertárs és nemzettárs azonnali megbélyegzése és kezdetben elvi, majd ha mód van rá, akkor fizikai megsemmisítése.
Én már nem akarok ezzel foglalkozni, nincs hozzá erőm, végtelenül unalmas a mi borzalmasan belterjes magyar történetünk, az elmúlt 150 évben ugyanaz ismétlődik körbe-körbe: a gyűlöletkultúra, az ellenségkép, a bűnbakgyártás és az ezek nyomán kialakult rettegés mentén menekülés egy autokráciába, amelynekn a keretein belül, egy az éppen aktuális autokrácia, vagy diktatúra vezető ideológusai által nyújtott szánalmas ál-biztonság mögé zárkózva, védelmet remélünk a bűnbaknak megtett rettegésünk tárgyától, majd végül ezután, vagy emellett - egyrészt a bűnbaknak megtett embertömegeket semmísítettünk meg és üldöztünk el, hogy majd attól jobb lesz (tanácsköztársaság beli vörösterror, a horthy féle zsidótörvények, nyilasok, holokauszt, a rákosi féle recsk és kuláküldözés, a gulág, majd a kora kádárkori megtorlások és az azt követő "legvidámabb barak" hitelből finanszírozott abszurditása, és a mostani NER-nek nevezett teljes elbutulás és lealjasodás, aminek egyelőre még nem látszik a vége, de semmi jó nem lesz belőle...), másrészt meg a többség magát ártatlannak beállítva kibújik minden felelősség alól. És újra és újra...ugyanez. És minden ilyen ciklus végén egy nagyobb menekülthullámot fújt ki magából ez a kultúrkör, hogy azután újra indulhasson a gyűlölködés és a belterjesség következő iterációja.
Unom. Azt hiszem, hogy teljesen idegen vagyok, és hülye is, hogy ezzel foglalkoztam 15 percig. Leszarom. Nem vagyok már magyar, teljesen nemzettelen lettem: mindenki bassza meg magát a saját kis belterjes ketrecén belül, húzza magára a doboza fedelét és rettegjen odabent és élvezze a saját fingszagát, vagy amit akar.
Én meg élvezem a számukra nem létező külvilág minden "borzalmát", azt, hogy csak az ember embersége és viselkedése számít: a többi dolga a magánügye és nem tartozik rám: élni és élni hagyni.
No comments:
Post a Comment