Welcome!

This blog features my original works in the form of poems and texts that have not been published anywhere else. If you're interested in helping me publish them, please contact me via the contact form in the webpage's footer. Thank you.

Tuesday, 9 January 2018

Csak képek. Kimondatlan végek, amikor érzed, hogy soha nem tudnak neked megbocsátani, de még van a reménykedésednek egy olyan szakasza, amikor már tudod, hogy majdnem biztosan felesleges a remény, de még nem adod fel: nevezzük ezt csúszdának.
Ez néha fájdalmat, máskor csendet okoz. Most csendet. Nincsenek szavaim. Nem engedhetem meg magamnak a fájdalom luxusát.

Natalka Husar képeit nézegettem, nagyon jók, ő eredetileg ukrán származású, Kanadában él, a képei valójában életképek, főleg még Ukrajnából, mindenféle témából, jellegzetes stílussal, némi degas-i bájjal és toulouse-lautrec-i színmerészséggel. Csak úgy vannak.

Nagyon sokszor feltűnik a képein egy, vagy több nővérke ruhába öltözött nő. Róluk nem tudni, hogy valódi nővérek-e, vagy csak beöltöztek.

Erről G. jutott eszembe: ő volt az én kedves nővérkém, azt csak én tudom, hogy miért és nem tartozik másokra.


Natalka Husar, Endless, 2012 (link)

























Natalka Husar, Looking at Art, 2009 (link)






















Natalka Husar, Firing the Muse, 2011























A figurális festészet jobb mint valaha? A figurális festészet és az absztrakt festészet is jobb mint valaha? De akkor miért temetik? És miért nincs jelentősége? Nem figyelnek rá? Vagy igen, csak úgy gondolja az ember, hogy nem? Valószínűleg. A szubjektivitás egy kicsit mindig negatív irányba torzít, vagy ellenkezőleg: de szinte soha nem lehet pontos.

Azután merengés. Megint újrakezdés. Ráadásul úgy, hogy meg se merem kérdezni attól, akitől mindent akartam, hogy ő mit akar. Ő meg nem mondja. Elúszunk egymás mellett mint két falevél. Ez kinek jó? Senkinek. Mégis ez történik.

Azután Bradley Wood képeit nézem és megint nem gondolom, hogy bármi is elmúlt volna a festészetből, nagyon jó munkák. Őszinték? Az "őszinteség" a művészetben: micsoda?



Bradley Wood, Lap dog, 2015 (artist's webpage)




























Bradley Wood, Abbotts Roost, 2016, (artist's webpage)


























Az őszinteség a művészetben: alap? Vagy kényszer? Játkosnak lenni nem okvetlenül őszinte, játkosnak lenni játékos. Az őszinteség valami más. Csak egy rámutatás valamire, mindenféle magyarázat nélkül. Ezek is életképek, fura és merész, jó lehet ennyire őszintén festeni, nem törődni semmivel csak azzal amit mondani akarsz és a végeredmény ennyire jónak nevezhető. Ütem és ritmus, az egyik pammog, a másik cincog, az egyik csettint a másik legyint.

A következő művész akit szerettem volna bemutatni Erin McSavaney. Ő utcaképeket fest és majdnem mindegyiken van egy kerítés és egy magányos fa, vagy bokor. Nem több. Végül is. Mindek több? Radásul ha meditatív és fotórealisztikus. A legjobb magritte-i hagyományok újabb, személyes rétegekkel bevonva? Ezt éreztem a képeinek a nézése közben. Azon mosolyogtam közben, hogy az ő képei elsőre egyszerű tájképeknek tűntek, de mikor a harmincadik képen is hasonló motívum volt, hasonló mélységgel és intenzitással, szinte mániaként, vagy nem is "szinte", hanem: az. Akkor megértettem, hogy ezek jóval többek tájképeknél. Ez valamiféle gyógyulási folyamat, vagy inkább: már azon túl, egyfajta nyugalom és csak a mániának élés, mert minden motívumban benne lehet minden ha kellő alázattal és odaadással felfedezik, kibontják és megismerik. Nála ezt éreztem.


Erin McSavaney, RAM, 30"x45", 2017 (link)



















Erin McSavaney, FLYING V, 16"x20", 2016 (link)






















Erin McSavaney, PLAN VIEW, 48"x48", 2015 (link)


























A művészet, filozófia és a valóság, a valóság, művészet és a filozófia, szavak, fogalmak és meghatározások. A dialektikus logika és a dialektikus materializmus kudarca után ma már nagyon nehéz bármi olyanra komolyan gondolni ami más emberek sorsát határozza meg.
Veszélyes és őrült gondolat a művészetelmélet és a filozófia minden olyan iránya, amely hagyományos irányvonalak mentén, még mindig csoportokat von be egy-egy elméletbe: és azokat próbálja egy egészként kezelni, próbál valamiféle véges következtetést levezetni anélkül, hogy a körülmények minden pontját megbízhatóan ismerné.
Azt gondolná az ember, hogy ma már nincs ilyen. Pedig van. Sőt ma nagyrészt megint és újra egyre ilyenebb minden. A társadalmak bohócokat és szociopatákat választanak vezetőknek és a művészetnek ebben a közegben kellene működnie, ami végül is jó táptalaj, hiszen a hisztéria, igazságtalanság, az elnyomás: mindig jó téma a művészetnek. A filozófia pedig...végül is: köszöni jól van. Atomi szintre bontott már minden jelet, csak nehéz ezeket összeilleszteni.

Fázik a lábam. Holnap ilyenkor már készülődök a buszra. Kilenc harminckor irány London. Egydüllét és magány-harc, emlékszem, hogy milyen naiv voltam még egy hónapja, azt képzeltem, hogy majd ha feladok mindent és bebizonyítom, hogy valakit annyira szeretek, hogy képes vagyok érte lemondásokra is, csakhogy minden olyan legyen mint amilyen volt régebben, hogy csak kettőnkről szóljon valami, akkor az segíteni fog, de semmi ilyesmi nem történt. Annyira elrontottam mindent, hogy már nincs bizalom felém.
Fáj és rossz, megszoktam, hogy egyedül vagyok és mindent magamnak kell csinálnom, de akkor is fáj és félek is, de bizakodok. Nem kérek már senkitől semmit, nem merek, mert megtettem többször is minden eredmény nélkül. Leírtam sokszor, hogy miattunk próbáltam valamit létrehozni, elhagytam miattunk mindent, de ez még annyira se volt ez érdekes, hogy valódi érdeklődést váltson ki, csak hallgatás van, fájdalom, fájás és csend és titkolózás. Miattam, én beszéltem ostobaságokat, sokszor. Nekem viszont meg már nincs erőm és bátorságom semmihez, minden kísérletem, minden szeretetem, minden szenvedélyem csődöt mondott. Nem kellek már. Csak a csendem maradt. És a tudása annak, hogy nem kellek.

Miközben ezt gépeltem, a cég egyik tulajdonosa, aki valamiért nagyon kedvel engem, ideült mellém és mindenki előtt megköszönt mindent, jót beszélgettünk, megkérdezte van-e albérletem Londonban, milyen, merre van stb. és mondta, hogy este mielőtt elmegyek menjek be hozzá.
Jól esett nagyon. Főleg azért, mert sokan hallották és így minden céges pletyka értelmetlenné vált, sokan ugyanis azt hitték, hogy engem kirúgtak, mert nem szokványos próbaidő után egy ilyen céget itthagyni...pedig dehogy rúgtak ki, épp ellenekzőleg.



No comments:

Post a Comment

Author & Copyright

Copyright © 2009-2023 J. Nemakar. All rights reserved. This notice asserts your legal ownership of the work and your exclusive right to reproduce, distribute, and publicly display it. Including the year of creation and your name helps identify you as the creator of the work, which can be important in the event of any legal disputes. By using this notice, you are putting others on notice that you are claiming copyright protection for your work and that they cannot use it without your permission. Minden jog fenntartva. Az oldalon található szövegek a saját munkáim. Szerzői jog védelme alatt állnak. További felhasználásuk nem engedélyezett.

Blog Archive

Followers