 |
| John Waters, Congratulations, 2014 |
John Waters "Congratulations" című munkáján mosolygok. A művészeti termékek piacának szól? Ha nem adnak el az jó? A pénz rossz? Miért rossz a pénz? És ha a pénzre úgy nézek mint erőforrásra, akkor is rossz? És ha a pénz, az erőforrás és a kapitalizmus megváltoznak és színesgolyó, erőforrás és cserekereskedelem lesz belőlük, akkor jobb lesz valami? És ha csak az arányokkal van a baj? És ha nem a rendszerek rosszak, hanem a rendszereken belül élő emberek? És létezhet olyan elv ami lehetővé tehet egy olyan társadalmi formát, amin belül bármely biológiai öströnlény igazságosan és egyenlőségben élehet?
Egy olyan helyre menni, ahová csak az tud követni aki képes annyira szeretni amennyire te menekülsz és csapongsz ha úgy érzed nem szeret?
Mitől jobb a kérdés mint a válasz? És hogyan legyünk bátrak? Az bátorság ha mersz fingani mások előtt? És miért próbálok olyasmikről álmodozni amikről felesleges?
Kedvelem Jenny Holzer munkáit, a konceptuális művészet legjobb és legmélyebb vonalát vitte tovább, valamiféle neo-konceptualizmust hozva létre, olyan képekkel és szövegekkel, amelyek tényleg elgondolkodtatóak és mégis csak úgy ott lebegnek a semmiben.
 |
| Jenny Holzer, IF YOU AREN'T POLITICAL YOUR PERSONAL LIFE SHOULD BE EXEMPLARY, 1988 |
 |
| Jenny Holzer: Marquees (1993) |
 |
| Jenny Holzer, You are a victim of the rules you live by |
Én nem akarok már a semmiben lebegni. Tartozni akarok valakihez, de az a valaki nem akar hozzám tartozni, így külön vagyunk. Mint egy rossz álomban, ő majd talál valaki mást, akihez tartozhat, én pedig a magányhoz tartozok. A tartozások elmúlása, könnyek a szempillák végein, mint aprócska, áttetsző rigók, elfüttyögik a sorsunkat.
Keith Arnatt Estate az egyik legérdekesebb konceptuális művész volt, nagyon a művészet legitimitsával, önmaga és a művésznek-levés képzetével, a termeléssel és az apró, hétköznapi dolgokkal foglalkozott. Ez utóbbira jó példa a "Jegyzetek Jo-tól" című 1991 és 95 között készült munkája, amelyek apró papírfecnik, személyes üzenetekkel. Ilyeneket szoktam én is irogatni otthon a páromnak, még annó, egyszer egy másik életben.
 |
| Keith Arnatt Estate, Notes from Jo, 1991-95 |
 |
| Keith Arnatt Estate, Notes from Jo, 1991-95 |
Néhány fontos dolog a regényemhez:
1. űrben makrotestek nem utaztathatóak
2. a mesterséges intelligencia azért gyerekes egyelőre, mert a számításokhoz szükséges teljesítményproblémák döcögőssé teszik
3. nem, semmi nem egyszerű: viszont minden lehet apróbb és annál apróbb is
4. nanotechnika, AI és kvantumszámítéstechnika. Mi maradt ki a sorból?
5. ha túléljük a következő 10 évet, akkor nem fogunk magunkra ismerni, elindul az összeépülésünk a gépekkel
6. vajon mi lesz az a kritikus pillanat, ami kiváltja a következő világháborút? szerintem a klímaváltozás miatt északnak induló tömegek, még néhány év, ez gyorsabban itt lesz mint arról bárki is álmodik: ugyanis ez már most zajlik, csak a régiók, ahol szenvednek az emberek egyelőre még bírják a feszítést és a borzalmakat, ez az egész akkor fog robbanni ha elér egy kritikus pontot a mérete: mint minden robbanás - csak feszítés kérdése
7. miért érdekel bennünket a kozmosz? vajon fizikailag mekkora az a legkisebb tároló, amibe belefér egy mesterséges elme, ami minden tudást tud és intelligens és útrakész?
8. egy néhány millió atomból álló lény, hogyan kötődik a géphez ami őt tartalmazza és a gép milyen interfészeken keresztül tud érintkezni a fizikai, valós világgal: például ha tanulmányozni kell valamit, mert az emberből létrejött új létforma az anyagit, a világűrt akarja megismerni: végül is.
9. Miért vagyunk mi olyan lények, hogy a megismerés és az utazás ennyire hat bennünket?
10. Miért olyan nehéz megrteniük a most élő, biológiai embereknek, hogy minden az agyukban játszódik le és, hogy túlértékelik a saját tudatuk bonyolultságát?
11. Az időbeliség megértése, hogy az idő nem statikus és az űrutazás során érzékelhetően nem az.
Sok mindent össze kellene gyűjtenem. Nehéz egyedül. G.re gondolok, szeretném őt látni, jó lenne tudni merre van és mit csinál, ahogyan magányosan sétál a járdán, szomorú szemekkel és ahogyan eljátssza ő is a szerepét és tudom, hogy ő is rám gondol és mégsem érünk össze, pedig kellene.
Irány a munka.
No comments:
Post a Comment