Francesca Woodman fotóművész még nem töltötte be a huszonharmadik életévét amikor öngyilkos lett, 1981-ben, emiatt nagy életművet nem hagyott hátra, de van néhány fotója amivel mégis bekerült a művészeti kollektív tudatba a neve, elsősorban önmaga volt a saját modellje, a fotóin fura elmosódott alakokban jelenik meg a teste, hosszú exponálással érte el ezt az egyszerű hatást, és ezzel együtt a környezet és dolgok elrendezése miatt van a képein valamilyen zavaró, nyomasztó és szomorú összhatás.
 |
| Francesca Woodman, House #3, Providence, Rhode Island, 1976 |
 |
| Francesca Woodman, Space*, Providence, Rhode Island, 1976 |
 |
Francesca Woodman, Self-portrait talking to Vince,
Providence, Rhode Island, 1977 |
 |
| Francesca Woodman, Self-portrait |
Szeretem a vasárnap reggelt, G.-re gondolok, még biztosan alszik. Teljesen hülye vagyok, azt hittem, hogy örülni fog annak, hogy eljövök és próbálok nekünk új életet kezdeni egy másik helyen, ajándéknak szántam és meglepetésnek, de nem sikerült ez se. Bármit csinálok minden rossz, soha senki semmit nem értékel, inkább a hibákat keresik az emberek mindenben amit csinálok, ő sem jön ide, nem akar velem élni már, inkább számonkér, hogy miért csináltam. Nem baj, én megpróbáltam. Állítólag nem törődök senkivel csak magammal. Ezek szerint az önfeladásom és az életem teljes beáldozása értünk az csupán önzés volt, meg az is önzés, hogy úgy vagyok hűséges valakihez hosszú hónapok óta - lassan egy éve, hogy nem tudtunk találkozni. Most se akar. Amikor már lehetne. Szomorú minden, ennyire nem kellek senkinek. Ennyire szánalmas vagyok.
No comments:
Post a Comment