Nam June Paik vitathatatlanul az egyik legérdekesebb művész a 20. század második feléből, ő volt a videóművészet egyik úttörője, de nála nem csak a film tartalma a fontos, hanem az eszköz is, amin a film játszódik, mindenféle módon rendezgeti el a tévéket, képernyőket. Különféle közegekbe helyezi őket és így a a film és az eszköz is közölhetnek valamit.
Nam June Paik nem egyszerűen csak videóművész volt, őt minden érdekelte. Az elektronika, robotika éppen úgy, mint a grafika és a festészet is.
 |
| Nam June Paik, Computerized One Hundred Flowers, 1998 |
A művészet gyógyít.
Csak az a művészet jó, amelyik őszinte? Más mérce nem nagyon akad?
 |
| Nam June Paik, “TV Bra for Living Sculpture,” cello, two television sets, microphone, amplifiers, deflection coils, “fussbedienungsgerate,” cables, 1975 (photo by twi-ny/mdr) |
Nam June Paik videómunkái gyakran tartalmaznak popzenéket, elsősorban a nyolcvanas évekből, jó példa erre a Good Morning Mr. Orwell című vidómunkája, amiben Laurie Anderson és Sapho is szerepeltek, ahogyan Peter Gabriel is, mondjuk én személyesen ezeket a popzenei részeket tartom a videómunkái leggyengébb részének, egyszerűen szar. Például Laurie Anderson-nak ez a korszaka a legborzalmasabb, egyszerűen gagyi - írom ezt annak ellenére, hogy nagyon sok zenéjét kedvelek. Egyszerűen önmaga paródiája.
 |
| Nam June Paik, Søren Kierkegaard Robot, 1996. |
Nam June Paik / Charlotte Moorman - TV Bra for Living Sculpture (1969) and Chamber Music (1969)
Egy ideig a fluxus eszmeiségét is beépítette a munkáiba, a fenti videóban például Charlotte Moorman csellista, performerrel működött együtt.
a Többit majd holnap, mert álmos vagyok és Nam June Paik munkásséga annyira összetett és sokrétű, hogy még egy bejegyzést írok róla, de most nagyon fáradt kezdek lenni, aludni kellene. lassan.
más
azon gondolkodok, hogy vajon van-e különbség aközött az orgazmus között amit úgy élsz át, hogy gumiban csinálod, vagy kihúzod, és aközött, amikor minden ondód belerobban a nőbe akit szeretsz: és utána apró rezgésekkel szinte összeolvadtok.
Szerintem szervi különbség nincs, de lelki biztosan.
Jobb mindent kitárgyalni, fura, hogy az emberek tele vannak tabukkal, nem mernek semmiről beszélni, mert a szégyen felzabálja őket. A szégyennek van funkciója és kéz a kézben jár a bűntudattal, mindekettőnek megvan a maga szerepe az ember életében és egyáltalán nem gondolom, hogy a szégyentelenség és a bűntudattalanság jó. Az arányokkal van a baj. Azzal ha a szégyent olyan dolgokkal kapcsolatban érezzük, ami másoknak nem árt, de nekünk fontos, viszont félünk elmondani, mert sokak számára tabu. Például az orrtúrás, szellentés és a szexualitás klasszikusan szégyenérzetet váltanak ki. Nem, egyáltalán nem szeretném, hogy ha például a buszon az emberek az orrukat túrnák és közben hangosan fingana mindenki, de nem a szégyen miatt, hanem mert a fing büdös lehet, az orrtúrás pedig egészségtelen, mert ha koszos a kezed elkaphatsz mindenféle fertőzést tőle.
A szégyenérzet egyfajta megfelelés a társadalom felé, a környzet felé. A szégyenérzet fontos, szükséges, de nem amiatt, hogy megfeleljünk másoknak, hanem amiatt, hogy tudjuk, hogy hol van az a határ amíg nem ártunk másoknak. A gyereknevelésnél iszonyú nehéz lehet kitapogatni azokat a határokat, hogy hogyan tanítsuk meg a kicsinek, hogy mindig mindenről mindent elmondjon és megosszon velünk és emiatt soha nem érheti bántódás. A gyerekekkel mindenről beszélni kell. Igen a szexről is. Így elkerülhető, hogy frusztrált, beteg lelkű felnőtt legyen belőle, ahogy az is, hogy egy nárcisztikus, egoista bunkó. Tudnia kell a határait és az erényeit, tudnia kell szabadnak lennie és szabadágot adnia. Senkinek nem tartozik semmivel, a szüleinek sem. A szülő csak segítő, akinek mindig ott a keze ha baj van. Segítő és nem félisten.
A bűntudat hasonló, de ha egészségtelen méretű, mint például nálam, akkor borzalmas...
Rombol. Ugyanakkor fontos nagyon, mert bűntudat nélkül csak a szociopaták tudnak létezni, a bűntudat egészséges szintje szerintem úgy mérhető, hogy akkor tekinthető egészségesnek a bűntudat szintje, ha csak akkor "kapcsol be", amikor a tetteinkkel mások életébe rondítanánk bele, másoknak ártárthatnánk egy tettünkkel, ilyenkor a bűntudat segít a bántás megelőzésében, segít jónak maradni, segít az empátia és a szolidaritás megőrzésében és fejlesztésében.
A szexualitást pedig semmiképpen nem szabadna tabuként kezelni, soha, semmilyen körülmények között. A szex játék és érzelem, biológia és örömforrás is - minden együtt. Szóval, tudni kell gátlástalannak lenni és gátlásosnak is, tudni kell szégyenérzet és bűntudat nélkül élni, egészen addig, amíg az nem árt senkinek. A mérce mindig az, hogy ártok-e másoknak, ha igen, akkor le kell állni. Soha nem szabad mások életétbe durván beleavatkozni, de nem csak a fizikai erőszak rossz, mert a szavak...ereje óriási. A fizikai bántalmazás a legprimitívebb agresszió, de a szavakkal való bántás ugyanolyan borzalmas. Sőt...
A szexualitás még ma is tabu. Az emberek félnek, a bűntudat egyik legnagyobb forrása, félnek beszélni a maszturbációról, ami az egyik legnagyszerűbb dolog, azon keresztül ismerjük meg a saját vágyainkat és határainkat, mégis a gúnyolódás tárgyává válik az aki beismeri. Maszturbálni jó dolog, de mégjobb ha valakivel közösen, egymás előtt, egymásnak, egymás örömére.
G. vel ma hosszú idő után egy jót beszélgettünk...nagyon őszintén. Úgy tűnik, hogy még a sok rossz dolognak se sikerült tönkretennie azt ami közöttünk van. Elképesztő mennyire egyformák és mégis különbözőek vagyunk. Szinte minden érdeklődési körünk ugyanaz, csak ő másképpen védekezik, ő bezár és soha nem árt, én meg kirobbanok és nehezen tudok leállni, de amilyen gyorsan felmérgedek olyan gyorsan le is nyugszok, ő meg nehezen nyugszik meg és ebből fura ritmuszavar jön létre közöttünk, ami egyikünknek sem jó és konfliktusforrás. Villogok neki, ő meg visszavillog nekem. Két pici lámpa a sötétben. Két szentjánosbogár, aztán jön a körtánc, egyre gyorsabban. És utána csak úgy spontán minden működik...hihetetlen.
Irány aludni. Rágondolás.
No comments:
Post a Comment