képek, betűk

Tishan Hsu a 80-as években érte el első sikereit, a technológiát és a hétköznapi dolgokat ötvözte, mindenféle bizarr formában. A képei engem helyenként a google AI által "álmodott" képekre emlékezetetnek, mintha valamilyen nagyon fura összemosása lenne a valóságnak és a valóság bennünk hagyott lenyomatának, nem is szükségeszerűen szándékosan keverve a dolgokat, mintha nem akarna művészetet csinálni. pl. a "Lip Service" című képen a kéz, akár egy scifi regény borítója: antiművészet, egyfajta giccs és mégsem állapot. furaság-érzet. Az installációi is. Sem. Alvajárok.

Tishan Hsu, Interface with Lips, 2002

Tishan Hsu, Terrain, oil, acrylic, compound, styrofoam,
enamel on wood, 1983

Tishan Hsu, Lip Service, 1997

Tishan Hsu, Virtual Flow, 1990

A technológia mint kontextus. Az gyakran válik idejétmúlttá, vagy mosolyogtatóvá, vagy akármivé: mint bármi más, mint az emberi dolgok többsége.

Tegnap összetörtem teljesen, g. nem szeret már úgy ahogyan régen, nem akarja ezt az egészet, elveszítettem őt. megpróbáltam helyrehozni, de kudarcot vallottam, talán még nem is érzékeli, hogy a dolgok javulásához két ember kell és ő nem partner már ebben, de nem azért nem érzi mert zárkózott, hanem esetleg mert már nem is akarja, mivel tudat alatt már nem szeret: pontosan emlékszek arra, hogy milyen volt a kapcsolatunk és ez már nem az és nem is akar az lenni, de a szerelem nem akarat kérdése: vagy van, vagy nincs, ha van akkor nem azzal törődik, hogy a másikat méregesse, meg féljen, vagy jutalmazzon: hanem mindent odaad. részemről ez van, odaadás, minden-megosztás, részéről meg már nem. saját élete van, saját világa, ami előlem elzárandó, titkos, amiben én nem vagyok már fontos, van egy nekem fenntartott sáv: amire olykor ránéz, csak válaszolgat néha, de csak a lényegtelen semleges dolgokra, neki már nem én vagyok a központ, nekem meg igen. ezt eddig nem értettem.

Hannah Ryggen H.K.H. Atomsen Textile:
Tapestry, wool and linen 163 x 193 cm, 1951

Hannah Ryggen, Fear, 1936

Hannah Ryggen norvég képzőművész, aktivista aki sajnos eléggé ismeretlen Európa többi részén, pedig az élete példaértékű. Malmö-ben született 1894-ben, az élete nagyobbik részét Ørland-ban, egészen pontosan Sør-Trøndelag-on töltötte egy fjordban lévő farmon élt a férjvel és a lányukkal.
Fiatalon beutazta Európát és élete végéig aktívan politizált, mindig a szabadság mellett, az elnyomás ellen próbált felszólalni, antifasiszta, antimilitarista, pacifista és feminista volt. A 2. világháború alatt sem rejtetőzött el és hallgatott, ezért 1944 májusában le is tartóztatták és a Grini prisleir nevű börtönben raboskodott. A háború után szabadult, de ugyanolyan kritikus maradt mint előtte volt, például az USA-t is keményen kritizálta a vietnami háború miatt, a "Blood in the grass" című művét például emiatt készítette.
Politikailag ahhoz a nemzedékhez tartozott mint ahová Picasso is - kommunisták voltak, lelkesek és vakon elhitték a sztálinista és a hruscsovi propagandát. Talán műveletlenségből, talán csak vakságból. Múltkor írtam a szovjet propaganda erősségéről és akkor pontosan az ő generációjukra gondoltam, teljesen vakok voltak a sztálinizmus rémtetteire, Picasso is Ryggen is, ez nem ítélet, eszem ágában sincs ítélkezni, egyszerűen csak az akkori szovjet propagandagépezet hatékonyságán ámulok.

Hannah Ryggen, Blood in the Grass, 1966

Hannah Ryggen, Drømmedød (Death of dreams), 1936

Kezdődne a hajnal. Vagy a reggel. Vagy valami. Annyira nem érdekel.

Ma csinálok néhány interjút, ezzel múlatom az időmet. G. soha nem akar már látni, egy-két napja még azt hittem, hogy csak fél, és ha próbálom kimozdítani, ha elhívom ide magamhoz, akkor elkezd érdeklődni, vagy legalább valami kicsi érdeklődésfélét mutatni, de nem, nem sikerült, mert ez nem félelem a részéről, hanem valami más: közöny és kiábrándultság? Nem tudom minek nevezzem.

Akármi is, "minden nap jó nap" és bár nincs kedvem létezni, de azért megpróbálom. Mit tehetnék mást? A reménytelen szerelem...rossz, de ez ellen semmit nem tehetek, sajnos az addig fáj, amíg fáj, nem elmulasztható.