képek, betűk

hazaértem, csend lett,
minden falból ugyanaz,
autók súgnak, talán
valami könny, vagy
félő akarat, ahogyan
lábakat kap a semmi,
apró igazságok, fék
azután végleg halkul,
megfordul, színkép
egyben marad, fogai
festnek, reggel hangot,
egyszeri marad. Álom,
kérhet bármit, színt,
kedves hangot, amorf,
ahogyan az életnek,
te vagy, köztünk
mélyek, szendék,
mindenféle hangok.

Csend valami, ezer
forma, kér és gondol;
akár csermely vagy
patak, akármilyen
fölényes köszöntés.
Erek és köztük kék,
vonalkák cselekvés,
arcal felém, nem
égboltok csendes
szabálya, oltatlan
égbolt önkénye és
titkos szabálya,
aludnék, de a kint
annyira hangos, majd
szól, fogom és üde
aludna a pajkos,
viccelődne, de nem,
azüstből tetem,
szép szürke tó,
édes csók; végtelen
azután a lágyék,
az a múltbeli szó,
egyet oszt, majd
halkul szabályban
ölel és elhal, sík,
dombos, tölgyekkel
sóhajt mar; szemek
ajkak és végtelen
szigetekkel; sóhaj
lesz álom kéreg
ring szépen, szánk
és énekek ritmusán.