képek, betűk

Szavak mögött bújtam el
csak ez a csütörtök ne indulna
úgy nekem mintha a légnyomás,
vagy a szájszag többet jelentene
faszikus epizódnál,
egy mánia az és ez; azt mondják,
hogy egy Isten mániája, akiből
ezerfélét agyaltak ki mindenféle
csupaszmajom kultúrák,
amikor túl sok volt a sikertelenség
és az önsajnálat egy anyát,
egy atyát akart magának,
áldozatként vezért találtak ki,
az idő meg istent csinált belőlük.

A semmi foglyai, játszómesterek
és egymást keresgélő turkászok,
a szemétdombok ágaskodnak mégse
látszódnak, ott körülötte az anyag
és ami belőle egyenesen maga a következmény.

Könnyebb ha egyszerűbb,
ha nem kell átérezni, vagy megfontolni,
egyszerűen csak elmenekülni,
vagy félreállni és megszabadulni
mindentől ami nehéz vagy kellemetlen.
A ballasztot a tengerbe,
a cukrosat a gyomorba,
nemi szerveket a megfelelő résekbe,
vagy rudakra és úgy vágtázni,
hogy közben a térdünket csapkdojuk,
lóimitáció gyerekkorból,
narratíva szarás gégformázva.

Csak lenne, habozna valami kevély
és kicsit keményebb mint ez a világ,
nem tudni a digitumok közt melyik
bithalmaz valék, csak álmodom,
ma már mindenütt csak álom,
nem valódi a játszótér és hamis a játék.
A mérce, mint a fájdalom, vagy az érzés
csak attribútum, melyet publikálsz,
visszavonsz vagy törlöd.

Értelemlámpások zugokba visszahúzódva,
alulnézetből látni ahogyan világítanak,
azt hinném, hogy az apróságuk
a távolság miatt van, de tévedek,
valóban ennyire kicsik, egészen közel vannak,
ha lenne kezem megérinthetném őket.

Ma bogarakról álmodtam, bennem keltek ki,
a mellkasomat bámultam és sok kis fekete
pont volt a bőrömön, először hústüskéknek
gondoltam őket, de amikor megnyomtam
az egyiket egy bögöly formájú szárnyas
rovar feje jött ki, G. fölém hajolt
és csipesszel kihúzta a teljeset,
az megszárította a szárnyait, majd elrepült.
Nem fájt, csak nem értettem, hogy honnan jöttek.

Hetek óta kérlelni valakit, hogy legyenek szavai,
talán úgy a jó, ha a némaság lesz a norma,
az élet egyik televénye, vagy szövevénye,
vagy sava, vagy jussa - ahogyan csak tetszik,
valaki hallgat, valaki kérlel és vannak akik
csak ülnek és előre-hátra bimbamoznak
a saját testükkel, egészen addig,
amíg nem kattan újra valami
és akkor üvöltenek, majd testharangozás újra.

Eléggé nagy a csend, a szomszédban
a nő ma otthon van, valami harmónia-zavar
lehet az életében ma, mert üvöltött a gyerekével,
nem szokott, biztosan valami rosszat csinált,
vagy csak nehéz napja van, de nincs erre mentség,
a gyerekekből így lesz sérült, őrült vagy szociopata,
nem kell hozzá sok, csak néhány üvöltés,
egy kis becsmérlés és egy csipetnyi gúny:
kész is hozzám hasonló kripli, apa és anya gyártotta.