képek, betűk

egymásban a dolgok
tőlem függetlenül
és nagyon távol
már reggel
és mondanám
amit szoktam
csak nem volna értelme
onnan hallgatóznál
lennél
ugyanaz a konok
megfejtője a kigondolt
fogalmaimnak
mert úgy takarták
a másik homályát
fényekkel
akár óvó szerelmesek
tekintetük felszínén
azt a pillanatot
ami után nevetés szokott
kitörni

hallgatom a csipkekövek
monoton sustorgását
lépéseim alatt
és össszehúzom
a kabátomat
hűvös reggel
de nem annyira zavaró
ebben a végül is elképzelt
üregben
ahol szédülve
körbejárhatok
és szabad
árnyékomként
sétálva önként
elrohadhatok
túlzással és anélkül
hogy nevetséges
végzet változatokat
formáznék
a jelenvaló
kuszaságokból

ha az lennél
és ott a merőlegesek
csúcsain
egy kettő,
csupasz odaadás
a túlzó foltok, riszálós
reszketős finomka
hétköznapjain
hol vagy dísz?
hol átok? visszatükröz
a járókelők cipőtalpa
harag benned, düh rólam
csak annyi
amennyi lassan
megöl
de minek bánni
a megérdemelt
dolgokat?