másiknak tűnik mindkettő,
pedig ugyanazok. Csak egy van,
a képzelet vetülete a másik,
de mégis ott van. Gyermeki
és felnőtt, együtt öregszenek,
ha valamelyik sérül, átkarolva
dőlnek rommá, vagy halnak meg.
Olykor, séta közben, ahogyan
tér és idő fogy alólunk, mások
arcába folyik arcunk. Szerelem,
vagy barátság, csodában együtt,
nem kell érteni; nem kell tudni
túlélni pedig minek? A megtalált
arc velünk lesz harmadiknak,
párban így négyen nézzük egymást
ott, a mi rejtett tükörszobánkban.
No comments:
Post a Comment