képek, betűk

ami megtörtént már, időnek
rejtett, finom kuckójában,
hová bújhatnánk önmagunk
elől? veled, gyakran elmerengve,
hagyom a perceket képzelegni,
helyettem alkotni, ábrándos,
hosszú sétáinkat, mindig úgy,
hogy titkos kézfogásunk,
pontosan kapcsolódó ujjakkal,
legyen saját jelünk, felismerve
mintha szimatolnánk magunk közt,
szappanuborékok csillogó gömbjeiben
lebegve, arcunkkal szivárványos
hártyájára tapadva, egymást
figyelő szelíd mosolygásban,
abban az elzárt tér-zugban,
az idő elől is láthatatlanul,
ha majd bárki, bármikor a jövőben
valami szép dologot álmodna,
mindaddig bennünket is lásson,
amíg lesz olyan lény a világon,
mely álmodni képes, szerelmes
lebegésünk néha megjelenjen,
mint újra és újra megteremtett
egyszer tán létezett, kedves kép.