képek, betűk

Nem könnyű abban a szobában aludni, ahol G.-vel megismerkedtem és ahol minden beszélgetésünk és együttlétünk történt, C. velem alszik, csendben feljött az ágyra, én mögé feküdtem és átöleltem és csak zokogtam a szőrébe, mindent és mindenkit elveszítettem. Azt hiszem, hogy soha többet nem jövök ide, minden rájuk emlékeztet, minden beszélgetés, minden szó, minden mozdulat, minden érzés megmaradt a fejemben.
Azt hiszem, hogy meg fogom ölni magam, mert most érzem csak igazán, hogy nincs értelme az életemnek, nincs tovább, nélkülük C. és G. nélkül egyszerűen nem bírok létezni, ki tudja, hogy most hol lehet, kivel lehet...fáj minden, ennek már semmi értelme nincs, megpróbáltam mindent, új élet, újrakezdés, mindent odaadni, mindent átalakítani, de nem sikerült, mert az érzelmi instabilitásom teljesen átvette a hatalmat felettem.
Egyszerűen nincs értelme az egész létemnek nélkülük. A legcsodálatosab hónapok az életemben 2017 júniusa, júliusa és augusztusa, majd még szemptembere volt és utána egy hosszú rémálom, ami nem akar befejeződni. Hiába próbálok bármit, azóta egyetlen boldog éjjelem volt, szilveszter éjszaka, de másnap megint összeomlott minden és azóta meg...nincs tovább. C. itt alszik mellettem, folynak a könnyeim és hiányzik, de a félelem mindent lehetetlenné tett. MEgszűnök létezni, szép csendben eltűnök. Holnap még meglátogatom N.-t, aki elesett biciklivel és megütötte a lábát, utána nem tudom, valamit valahogy. Vissza Londonba, aztán lesz valami.