A vonalak nem történnek meg,
de lehúnyt szemeim mögött a
halkság és az idő összevonják tekintetüket,
A fal betelik kínzò emlékek sorával,
Pöttyök, karcok, foltszigetek,
A tükrösszekrény òriás ajtaja felé fordulva,
arcomban a tiéd, ahogyan mosolygok rád,
kacsintasz, majd elmosòdsz:
napsugár a lámpakörte,
a sárga, narancs és a csillogás,
Arcaink mint százéves álom,
nem jut eszembe honnan ismerlek.
Pedig itt van, érzem: valahol régen,
Tán elsirattál, vagy te voltál a
boltban az eladólány,
A tükörben a torzulások,
kecses húzódás, szellemremegés,
Hátrafordulva a mennyezet tájkép,
Tölgyes rengeteg felett pamutfelhök,
Nyomaink át a réten: nem látom sétánkat,
Csak emlék-illatunkat hajtom,
A jövöben élö múlt,
a feloldhatatlan fémes táj,
A megtörtént és a valòszerü:
csonka csőrű vérmadár,
Szemeim egében a múló jelen
és a menekülö jövö,
Fák közt keringö, kacagva zöldelö:
csendjéböl szívembe rügyező,
Vadságomra nevető:
jövő-múltba merülő drága talány.
No comments:
Post a Comment