képek, betűk

Az "üresség" jelentéktelen, néha nincs miről írni és akkor érezni, hogy valami változás történik, elengedni a dolgokat, mert különben csak húznak és feszítenek és nem érteni, hogy miért nem történt meg valami aminek a reményeid és vágyaid szerint meg kellett volna történnie.
A "teliség" is jelentéktelen, olyan értelemben, hogy amikor van mondanivaló, akkor az egyáltalán nem garancia arra, hogy értelmes, építő, vagy gondolatébresztő. Az öncélúság és az önzés nem biztos, hogy jó, de bármiből bármi kialakulhat, az önzésből szeretet, az önzésből önzetlenség, de ezek anomáliák, általában az önzésből csak önzés van.
Nem voltam rendben gondolatilag, talán most se, de néha azért meg lehet tapasztalni a dolgok valódi formáját és logikával sok olyan szálat ki lehet bogozni amelyekről csak sejtések vannak és némi halovány benyomás.
Joseph Beuys-tól olvastam ma ezt:
"To make people free is the aim of art, therefore art for me is the science of freedom."
És muszáj egyetértenem vele, ha van a művészetnek, illetve a kortárs művészeteknek valamiféle értelme, amibe érdemes egy kicsi belekapaszkodni, akkor talán pont ez az. A szabadságkeresés tudománya, a szabadság tudománya, hogy mindig tudni kell, hogy a gondolataink bár felelősséget kell vállalni értük: mégis mindig érdemes szem előtt tartani, hogy szabadnak lenni és magyarázkodás nélkül létezni fontos és nélkülözhetetlen előfeltétele az alkotásnak.
A magánélet más, ott felelősség van és szabályok, hiszen a másikért felelünk, de a művészetben nincsenek gondolati-korlátok, illetve ha vannak, akkor ott olyan mechanizmusok indulnak be, amelyek hamissá tehetik a végeredményt.
Egy kicsit eltévedtem a magánéletemben, úgy szeretni valakit, hogy feltétel nélkül odaadnál érte bármit, úgy, hogy folyamatosan nem kapsz semmit cserébe, nos, az nagy kihívás és ha még el is zárkóznak előled és alapvető dolgokat nem mesélnek el, utána amiatt is kritizálnak ha kérdezel és értetlenkedve dühös leszel, és lelkileg összeomlasz és az életed minden részletét alárendelnél annak, hogy valami újat próbálj létrehozni, de ebből semmi nem kell a másiknak - ez kétségtelenül fáj, de végül ha kifakadsz, akkor csak rádmutatnak, hogy "te vagy a hibás, mindenért" és kész, ezzel le van zárva a dolog. Érdekes dolog a szerelem, vakká tesz és elvakulttá. Nem vagy hajlandó a másikban lévő hibákat észrevenni és csak a jóra emlékszel. Maradjon is ez így. Nem feltételezek a másikról rosszat, csak nem értem és hiába akarom érteni, semmit nem segít, bolond játék az ilyesmi és teljesen értelmetlen. Sejtem, hogy valószínűleg takargatnivalója volt a másiknak, valószínűleg időközben jött valaki az életébe és ezt nem akarta elárulni, de, hogy miért nem arról csak sejtéseim vannak. De ez így valójában egy vád - őszintétlenséggel vádolom, pedig nem az, csak spekulálok, mert nem adott soha támpontokat és úgy az embernek nem marad más csak a folyamatos keresgélés és gondolkodás, ami végül helytelen konklúziókhz vezet, amiért azután megint őt okolják.
Ilyen ez. Körkörös bántás. Körkörös titkolózás. Körkörös semmi. Most már csak a szeretet mészváza maradt, nem tudok mást tenni, csak szeretettel gondolni a másikra, néha küldeni egy képet, egy üzenetet, egy dalt, vagy akármit, talán egyszer lesz benne annyi bátorság, hogy leírja azt, amivel valamennyire tartozik, mert az ember olyan: tartozik a másiknak, még akkor is ha már nem akar tőle semmit.
Lassan délután négy, N. írt és megkért, hogy odafelé vegyek neki egy kávét. Már nem láttam őt egy hónapja, hiányzott. G.-t hét hónapja nem láttam és ennyi időn keresztül szerettem vakon és bíztam benne vakon. És cserébe azt kaptam, hogy gazember vagyok és bántom őt. Furák az emberek. Lasan indulok. Csinálok egy kellemes, laza estét, mindig erre vágytam vele...de soha nem sikerült. De tilos, hogy ez fájjon, nincs és nem lehetett "jogom" arra, hogy ilyesmikre vágyjak, mert ő nem akarta, illetve ha igen, akkor jól titkolta. A titkos élete és a tikos világa legyen csak az övé és azé akit helyettem választott.