képek, betűk

mostanában mindent csendben csinálnék,
csendben beszélnék, félősen suttognék ha
szeretni akarnának, csak mosolyognék minden
válaszra, odébb lépnék ha közelednének felém
mondjuk
azok a lénytestek, amelyekről gondolnom
kellene valamit, jót, rosszat, közepeset,
de miért tenném?
Hiszen odakint minden éppen olyan, mint idebent,
az idegenülés csak válasz a bent megfeszülni vágyó,
félelmeben és olykor önimádatban éldegélő,
gyerekkorból visszamaradt, összefüggéstelen
emlékpettyekből gyúrt
kisgyerekre,
amelyet akár kidobi, akár megőrizni
akar a Jelenlévő Ez:
nem tehet semmit, mert ő ragacsként ott csücsül,
közvetlenül a kristályváza, bankkártya, szandál
a használt koton és a porszívó mellett, ahol a
hétköznapi dolgok
és ösztönös vágyak laknak, és nincs másik terem,
különleges szoba,
csak ugyanazon dolgok vinnyogó kapálózása
mindegyikünkben.