Nekem eszem ágában sincs véleményt írni erről, nem értek hozzá ugyanis. A saját liberális gondolkodásmódom azt sugallja nekem, hogy minden kábítószert legalizálni kellene, főleg annak a fényében, hogy a törvénykezések és azok akik a kábítószeres törvényeket hozzák szinte soha nem szakmai alapon közelítik meg a kérdést, hanem a társadalom kulturálisan rögzül szokásaira hagyatkozva, ami teljes szakmaiatlanság és infantilizmus. Pontosan emiatt mem merek konkrét véleményt megfogalmazni, nem akarok olyan lenni mint azok akik a törvényeket hozzák, felelőtlenek, csak zavar az a képmutatás, hogy míg a füvezés, LSD tiltott, addig az alkohol és a nikotin nem. Csak mert az egyiket megszokták az emberek, a másikat pedig nem. Én nem fogyasztom egyiket se, füvet se szívok soha, az LSD sem érdekel, kivéve a sört, ami nyilván kábítószer, csak nem így nevezzük.
2016 szeptemberében az amerikai Ohio várossa megosztott egy fotót a sajátt Facebook oldalán, amely az East Liverpool nevű városrészeben készült a helyi rendőrség vette fel és egy család volt rajta, ahogyan a rendőrök rájuk találtak a saját kocsijukban, egy elhagyott helyen, az első üléseken az anya és az apa öntudatlanul, heroinnal túllőve, a hátsó ülésen pedig egy gyerek egy kék, dinoszauruszos mintás pólóban, a gyerekülésben ücsörgött és a rendőrségi kamerába nézett, várta, hogy a szülei magukhoz térjenek.
Az USA-ban a mai napig körülbelül 2,1 millió nyilvántartott heroinfüggő van és ma már a heroinfüggőség nem a kívülállók, a társadalom perifériájára sodródottak problémája, hanem a társadalom minden rétegét érinti. Ez volt a propagnda üzenete, ami nyilván valóság, csak nem értem, hogy mit segít a problémán hatásvadász fotók megosztása? Nem tudom, hogy van-e értelme a heroinfüggőség elleni kampány nevében rendőrségi fotókat publikálni a a Facebookon, főleg egy város hivatalos oldalán úgy, hogy maga a véros hivatalos vezetése teszi ezt, én nem tartom ezt helyesnek, ide a blogba szándékosan nem is raktam be azt a fotót, sem a linket, nem szeretem más emberek nyomorát kukkolni ugyanis. A fotón szereplő kisfiú pedig más szerephez úgysem jut a médiában, mint a pillanatnyi propaganda céljénak elréséhez szükséges egyik eszköz szerepköre, egy hatásvadász elem, amely a médiában nagy látogatottságot és persze képmutató, szemforgató vélemények ezreit generálja. Mire jó ez? Semmire. Az emberek ingerküszöbe nagyon magas, az efféle fotók a legtöbb ember számára csak kukkolnivaló dolgok, olyan mintha egy filmet, vagy egy ál-dokumentummfilmet néznének a HBO-on, vagy a National Geographic-on, tökéletesen értelmetlen.
A kábítószer a művészet egyik központi témája és eszköze régóta, de nem csak a művészeté, az emberek amióta csak rájöttek, hogy vannak olyan anyagok amelyek bódulatot és a valóságból valamiféle kiutat tudnak adni, azóta használják ezeket. A varázsgombától kezdve a kokacserjén át, a maszlagig, vagy az ópiumig. A középkorban és előtte is. Megemlíteném itt például az Aszaszin nevű szektát a 11. századból, amelyek hasist szívtak és Hashishins-nak is nevezték őket - mindezt persze nem biztos, hogy komolyan kell venni, mert Marco Polo-tól származik ez az információ, aki azért nem mindig írt igazat. Maguk az ópiátok is nagyon régiek, először a Theogony-ban írt róluk Hesiod görög költő. Ahol agy Mekonê nevű várost emleget ami mák-várost jelent és Prométeusz próbált mákteát inni. Forrás.
Én csak a képzőművészeten belül akartam néhány fotót idejegyzetelni a kábítószerekről, de kicsit elkalandoztam. Nincs igazán véleményem a témáról, teljesen mindegy ugyanis, hogy mit gondolok róla, az emberek kábítószereznek és fognak is, a péntek esti parttalan piálás Nagy-Britanniában, vagy a heroinfüggőség, vagy a repülés varászgombával, vagy a Manchester belvárosában szinte mindenütt terjengő, penetráns fűszag...mind mind az én véleményemtől függően létezik és létezni is fog. Az emberek menekülnek, élvezkednek vagy épp elbújnak valami elől: ehhez kell nekik/nekünk az alkohol, a fű, a heroin, vagy épp a vallások, vagy a "csinéldjobban" életfilozófiák valamelyike. Hogy melyik káros és melyik nem...nos, az nézőpont kérdése.
 |
| Larry Clark, Untitled (T11), 1963 |
 |
| Larry Clark, Untitled, from Tulsa "40", 1971 |
 |
| The cover photo for Eugene Richards’ Cocaine True, Cocaine Blue dehumanizes the drug user. Eugene Richards, 'Mariella,' East New York, New York, 1992. |
Nem tudom, hogy helyes-e vagy helytelen ilyen fotókat megosztani, szerintem leginkább értelmetlen, az emberek többségét szerintem nem érdekli igazán a dolog, de ha valakit mégis, akkor talán már megérte. A The Conversation-on jelent neg egy nagyon jó esszé a témáról "Humanizing the heroin epidemic: a photo essay" címmel, szerintem érdemes elolvasni.
Hogy miért ez a téma? Személyes dolog... Én az elmúlt egy évben túlságosan sokat ittam, nem vagyok alkoholista (még), de ideje volt szembenéznem magammal és beismernem, hogy ha így folytatom, akkor az leszek.
Az én személyes okom az ivásra? A menekülés, ha iszok akkor elfelejtem, hogy bűntudatom van, mert józanul folyamatosan bűntudatom van valami miatt, ez gyerekkori nyűg, apám okozta és ezt cipelem magammal és egyre rosszabb lett, mostanában már attól is bűntudatom van ha teljesen idegen emberek próbálnak erre rájátszani, például egy fejvadász. És ezt nagyon nehéz elvisleni, ha ittam, akkor néhány órára fellélegezhettem, de csak addig amíg nem lettem részeg, mert amint igazán részeg lettem, akkor azonnal visszatért a bűntudat önsajnálat formájában és mindent le akart velem romboltatni.
Ezeket eddig még így soha nem raktam magamban össze, mert nem is érdekelt, teljesen belevesztem az önsajnálatba és persze nem ismertem be magamnak. Erre ment rá a kapcsoaltom is G.vel, amit hiába próbáltam helyrehozni, hiszen, hogy tudtam volna úgy "megjavítani" a dolgainkat, ha napközben józanul őszintén szeretek valakit, éjjel leiszom magam és elküldöm őt a francba egy-két üzenettel. Ezt csináltam. Sokszor. Szép nem? Nos, ennyi. A szembenézés fontos. Ez most megtörtént és igazából nekem könnyű a helyzetem mivel még nem alakult ki függőség, nem ittam ugyanis sokat és szerencsére emellett tovább sportoltam és tanultam, és emiatt maradt bennem valamiféle tartás és önreflexióra való hajlam. De az alkoholizmus felé tartó úton jobb megállni minél korábban, mert sok lépcsőfok van és egy idő után már segítség nélkül nincs megállás, úgyhogy én leállok és visszatérek oda, ahol voltam és valahogy feldolgozom a bűntudatra való hajlamom mögötti valós okokat és nem menekülök tovább és soha többé senkinek nem magyarázkodok. Szeretni akarok és szerelmes lenni és örülni, csupa apróság.
No comments:
Post a Comment