képek, betűk

személyes
bevásárlás, mosogatószivacs, villanykörte az éjjeli lámpába, fogkefe, borotva. habkönnyű délelőtt, véres szélű felhők a köldöktől kicsit jobbra, felfelé, egy terv, illetve: és egy terv. inget kellene vennem.

eleme a pattogás
Diane Arbus fotói kötődnek ahhoz, amit hajnalban gondoltam, de már nem tudom mi volt az, összefüggéstelen leszek, olyat is gondolhatnék magamról, hogy kissé csapongó, a napocska reggeli sugarai a rossz gyerekek arcát is cirógatják? hagyom. szóval Diane Arbus fotóira vadásztam (itt egy gyűjtemény), aki hiperszenzibilis művész volt, olyan társadalmi rétegekről készített sorozatokat, amelyek akkoriban és néha, néhol és sok helyen: ma is a periférián találhatóak, ma ez már nem annyira lényeges? dehogynem. de, ami pozitív: attól függ, hogy hol, Mert például a nyugat-európai társadalmakban megtörtént a nyitás, épp az olyan hősöknek köszönhetően mint amilyen Diane Arbus (interjú) is volt, mert igen, ő a munkájával olyan dolgokra mutatott rá, amelyek az akkori társadalmakban el voltak rejtve - képmutatásba, hazugságokba csavartan feküdtek a lakások és a személyi sorsok legmélyén, de lassan előjöhettek a fényre, ugyanakkor ha az olyan társadalmakat nézzük (amiket nyilván nem lehet egységesen kezelni, mert mi a fasz az a társadalom? valami gyurmadarab?)  szóval, nem egységesen a nem létező Egészet, hanem csakis a többséget nézve, a mérvadót alapul véve, akik a politikusokat szarják és a pénzt adják, akik az iskolákat építik, akik az erőforrások nagyobb részét birtokolják: tehát, ha ezt a többséget nézzük, az olyan társadalmakon belül, mint az ahonnan én jöttem (Közép-Európa), akkor a helyzet tragikus, a fogyatékos emberek, a háborús menekültek, a gazdasági menekültek, a szegények, a kisebbségi nemzetek, a meleg közösségek, és az egyéb szexuális orientáltságú emberek, a halálos betegek, a mozgássérültek - eldugva, elrejtve, elnyomva, kiéheztetve - harcolniuk kell és azt várják tőlük, hogy otthon a négy fal között rohadjanak meg, és ezt az elvárást Nagylelkűségnek és Toleranciának képzelik, mindezt egy olyan rettenetesen kegyetlen és önző, ugyanakkor torz és nyomorult többségi társadalmak teszik, amelyek nincsenek tisztában önmagukkal, mert rettegnek, és emiatt erőt fitogtatnak, hamis énképeket gyártanak, vélt történelmi nagyságot kreálnak - természetesen másokat lefitymálva, olykor pedig gyűlölnek mindent ami nem hasonlít ahhoz amit a saját maguk által épített hazugság-szokásjog megenged? nyilván, a színek már ott is árnyaltabbak, de a többség és a hangsúlyos még messze van az optimálistól.

horribilis magány, mákos fogsor:
Bach zongora darabjai csodálatosak, szétfeszítik az elmét és az érzékeket csak annyira gerjesztik, hogy nem kezd lötyögni érzékdús, érzelemdús limonádé(????) az agy helyén? ohh, ez a többszörös zavaros fogalmazás, fujj, bambam, hideg van 16 fok, rövidnadrágban, tovább a folyosó végéig, olyan kedves, nemde?


a kánon leköpi a tükröt és dörzsöl
mitől kellene bonyolultnak lennem? úgyis megölöm magam?