képek, betűk

mindig ódzkodtam a politikától és a történelemtől, mint művészileg felhasználható eszközöktől, valahogy nem odaillő, nem odavaló - mármint a témáimba, a gondolataimba; mert olyan dolgok ezek, amelyek csak élősködnek az emberi tudaton? a hatalom önmagában még nem lenne rossz, a hatalom iránti vágy sem, de eddigi tapasztalataink alapján (látod a többest?) szerintem nem úgy fest az emberi civilizáció és például a bolygónk bioszférája, mintha a hatalmat gyakorlók nem csak az emberi kapzsiságot, gonoszságot használnák fel újra és újra a hatalom megtartására - bármi áron. --- kiegészítés: Az előző mondat, már az abszurd rész. Egy kreálmány. Egy művi vélemény. Mintha egy regény hőse élné át, akinek politikai véleménye van, ezért általánosít: vagyis kollektív ítéletet mondott az eddig létező összes politikusról, ami nyilván abszurd, de mégis hihető, akár, mint eszme, egy kicsit tovább csiszolva még terjeszthető is lenne, mint ahogy vannak is olyanok, akik efféle eszméket komolyan is vesznek.--- szóval: folytatva az abszurdot: a politikusok felerősítik a különbségeket, hazugokat és perverz akarnokokat emelnek hatalomra, mert olyan játéktér eszközei, ahol csak azok győzhetnek a végén, "akiknek semmi nem túl drága a hatalomért?" - kérdeznéd, naiv szemecskékkel - helytelen megközelítés, mert teljesen rajtunk kívül álló dolgok felett siránkozunk, és ez talán csak időpocsékolás? A valóság. Igen. És itt el is érkeztünk az ontológiához. Nyilván. Ez így oké is. Igen, így. Csak akkor most innen hová? "Üljek le vitázni a létről?" - kérdez p. rémülten. "Igen." - válaszolom neki. "Aprólékosan, felbontva mindent." - nyívom. Sajnos más megoldás nem nagyon van. Csak a mikro filozofálás, a nyelv, tudat, gondolat felbontása apró elemekre. Szófosás 42. rész?
Nem ilyeneket olvasnak, néznek, szavalnak --- közvetítenek? Nem tudom, nincs egységes fogalom a közlésre: minden közlő másféle fogalommal közli a közlendőjét -- mások a szintek, kanyarok, betétek, célok, okok - ez így talán kerek. Csak a stílus kedvéért, és a politikai motivációk példájára, a dokumentarista szemléletmód, moralizálással, ráhatással - akarattal, politikai állásfoglalássá válik. Én nem tudom megítélni, hogy ez jó-e vagy sem, ez amúgy is jelentéktelen, engem csak önmagában a módszer érdekel, annak minden formájával?

 

Sidney Meyers, The Quiet One

Jó lenne egy bonyolult hierarchia ábra arról, hogy ki, mi, melyik média, melyik politikus, melyik vállalat, melyik művész, közszereplő mikor, hol és melyik mondata hogyan és mennyire gerjesztette a véleményével az abszurdot. Mostanában már úgy gondolom, hogy mégis felhasználható a politika, történelem párosa a művészetben: a kettő egy nagy abszurd-gerjesztő, olyan szövegek készíthetők a felhasználásukkal, melyek például politikailag is értelmezhető szövegekből (természetesen nem politikai kabaréra gondolok, nem is álhírekre, nem is anti-politizálásra, inkább csak egyfajta identitás zavar gerjesztésére - vagyis, például, megpróbálom elképzelni, hogy milyen az a tudatállapot, amikor valakinek politikai, esetleg párt-politikai elkötelezettsége van, vajon milyen lehet az az élet, ahol ténylegesen és akár tartósan is, efféle politikai szűrőn keresztül nézik a külvilágot - és ellenség, barát párosokban hisznek), a történelemből, a történelem tudatból is nagyon szép tavirózsa-szerű formák készíthetőek, mivel a történelem általában teljesen átpolitizált, megbízhatatlan és egyoldalú, bármit is próbálnak meg állítani, legalábbis én csak nagyon kevés olyan történelmi munkát ismerek, ami a maximális objektivitásra törekszik: van ilyen, de sajnos általában ezeket félresöprik és helyettük az átpolitizált, legendákon alapuló maszlagot tanítják, idézik és pumpálják a közbeszédbe, már amennyire a politika és a média hatalma ezt lehetővé teszi, természetesen - nehogy összeesküvés elmélet szagú legyen ez az utolsó mondatom. Nehéz megfogalmazni mire gondolok. Nem a Mark Lombardi féle megközelítésre, nem hiszem, hogy ez ma még működhetne, túl gyorsan változik minden és az efféle kutatás, akaratlanul is politikai véleménnyé válik - ha nem a saját, akkor a mások kezében. A kérdés: lehet-e a politikából politika mentes gondolatokat készíteni? Lehet-e az átpolitizált történelem tudást annyira áttetszővé tenni, hogy kirajzolódjon valamiféle olyan háló, amelyben az erre nyitott elmék észlelhetik az emberi abszurdot, vagyis, helyesebben a sorsunk abszurdját, de anélkül, hogy politikai véleményt formálnának ebből? Szerintem lehetséges ilyen művészetet készíteni, de nagyon nehéz. Talán Joyce, a Finnegan ébredésének írása közben, kitalálhatott magának egy olyan módszert, amivel létre tudta hozni a szövegnek azt a bonyolultsági szintjét, ahol a szöveg még nem esik szét betűkre és szavakra, de iszonyú bonyolult struktúrákat, nagyon sokféle dimenzióban képes ábrázolni - sajnos ez a legtöbb befogadó számára érthetetlen, mert nem tudják dekódolni ezeket a struktúra-hálókat? Jó érzés, hogy mire ezeket átgondoltam, újra azt kezdem gondolni, hogy a politikának semmi keresnivalója a fejemben, még abszurd eszközként sem, mert akaratlanul is belerángat egy olyan gödörbe, amibe én nem szeretnék soha belemászni. LKDJÉLKJD. De azért jó volt gondolkodni erről. Csak ne lenne annyira álmosító. És bárcsak lenne ennek az Énnek nevezett sötét baromnak valamiről értelmezhető véleménye, de sajnos egy nulla Ez, így nem érdekes mi a büdös faszt gondol ezekről meg azokról, megyek levágom a szemhéjaimat szikével és csinálok belőlük valami díszt, fülbevalóhoz? undorodok magamtól? nem, mert ennyire azért nem vagyok fontos...